Ma 66 éve, 6 hó 6-án szálltak partra Normandiánál a szövetséges csapatok. A partraszállás körülményeit Capa fotóin keresztül ismerhette meg a világ. Talán egyik fennmaradt kép sem szorul bemutatásra, viszont összeszedtem hozzájuk néhány idézetet Capa életrajzi könyvéből, a Slightly out of focus-ból (Kissé elmosódva).
Összeszen 106 felvétel készült azalatt a néhány óra alatt, amit a parton töltött az invázió első hullámával. A filmek egy része már a harctéren tönkrement a víz miatt, a csatát átvészelő tekercsek a hívó technikus hibájából semmisültek meg: izgalmában túl forróra kapcsolta a szárítót, így az emulzió leolvadt az előhívott filmekről. Nyolc felvételt sikerült megmenteni, melyek azóta méltán világhírűek. A korabeli újságok képaláírásai szerint csak Capa keze remegett túlságosan, mikor a felvételeket készítette.
"Kormányosunk leengedete elöl a rámpát, és a vízből kimagasló, groteszk rajzolatú fémakadályok között előtűnt egy füstfelhőkbe burkolózó, vékonyka partvonal - a mi Európánk, a "Könnyű Vörös" partszakasz. Egy másodpercre megtorpantam a rámpán, hogy elkészítsem első valódi felvételemet a partraszállásról. A csónak kormányosa azonban, aki fölöttébb érthető sietséggel óhajtott kikerülni ebből a pokolból, csöppet sem megmagyarázhatatlan tétovázásnak értelmezte fényképészeti előkészületeimet, és egy jól célzott fenékbe rúgással igyekezett elhatározásra bírni. A víz hideg volt, és a part még leglább száz méterre esett."
"A katona lerántotta fegyveréről a vízhatlan tokot, és minden célzás nélkül lőni kezdett a füstgomolyok mögött rejtőző part felé. Saját fegyverének dörgése annyi bátorsággal öntötte el, hogy előrenyomult és rám hagyta a fedezéket. Biztonságom ezzel valamelyest növekedett, így hát fotózni kezdtem a hozzám hasonlóan lapuló harcosokat."
Az üres kamera vadul reszketett a kezemben. Valami újfajta, eddig ismeretlen félelem öntött el, amelytől eltorzult az arcom, és tetőtől taplig rázkódott minden porcikám. A katonák mozdulatlanul feküdtek körülöttem. Csak a holtakat görgették ide-oda a hullámok a víz szélén. Egyetlen csónak dacolt a pergőtűzzel, vöröskeresztes sisakot viselő szanitécek özönlöttek ki belőle. Nem gondolkoztam, nem döntöttem tudatosan. Egyszerűen csak talpra ugrottam , és a csónak felé iramodtam. ..."
"Amint a fedélzetre léptem hatalmas rázkódást éreztem, és egyszerre csak toll lepett el mindent. - Mi a franc ez? - gondoltam. - Csirkét öldös itt valaki? - Aztán észrevettem, hogy a naszád felépítményét lőtték szét, és a toll a vele együtt eltalált katonák dzsekijének bélésanyaga volt. A kapitány hangosan zokogott. Az adjutánusát közvetlenül mellette szaggatta ízekre a gránát."
