lvnte 2013.02.20. 21:17

A World Press nagydíjas fotója kétféle valóságban

Nem csillapodik a vita az idei World Press nagydíjas fotó körül. A képről az első pillanatban látszott, hogy hiába erős és fontos (minden kegyetlenségével együtt) a tartalma, a valóság nem így néz ki. Több szakmai oldal és rengeteg fotós támadja a képet emiatt, mindenki az eredeti fotót követeli, hogy igazolhassa világnézetét pro-contra photoshop ügyben.

world-press-photo (1).jpg

A fotós változtatott a kép tónusain, kontrasztján, sötétített a háttéren és kiemelte az arcokat, ez látszik, ha összehasonlítjuk a 2012. novemberében publikált - ugyan csak photoshopolt - eredetivel. A két képet egymás mellé téve ugyanakkor az is látszik, hogy a változtatásokkal nem vett el- és nem rakott hozzá semmilyen elemet, amitől megváltozott volna a kép tartalma.

A photoshopolást ellenzők véleménye szerint ezzel a kép elveszíti hitelességét, hiszen onnantól, hogy bármit változtatunk a fotón, az nem a valóságot fogja bemutatni. Könnyen védhető ez az álláspont, hiszen a riportfotó elsődleges funkciója dokumentálni az eseményeket, nem pedig szépíteni a történteket.

A photoshopot engedő tábornak ugyanilyen kikezdhetetlen érve van a módosítások mellett: a fotós csak olyan eszközökkel nyúlt a képhez, amik eddig is mindig rendelkezésre álltak: ilyen jellegű korrekciókra a sötétkamrában is volt analóg módszer (és éltek is vele, még a legnagyobb riporter-legendák is). Ezek a kisebb változtatások ma már szinte teljesen általánosak, és észrevétlenek.

Mi akkor a probléma?

A zsűri szerint semmi. Tudtak a képen alkalmazott változtatásokról, de a fotó ereje meggyőzőbb volt a tálalásnál. (Az előző bejegyzésben részletesebben olvashattok arról, miért nyert a kép.) A színkorrekció megengedett a World Pressen, annak mértéke viszont nincs egyértelműen meghatározva. Nem is lehet keretek között szabályozni, csak egyedi elbírálás alapján engedni vagy tiltani - ez történt itt is.

Kritikusok szerint a hiteles tájékoztatás szenvedett csorbát, a fotó pedig azt a véleményt erősíti tovább, hogy a valóság ma már nem elég figyelemfelkeltő. Egyre látványosabb, egyre drámaibb képek kellenek az olvasók ingerküszöbének eléréséhez, a hajszában pedig a végén azok az értékek sérülnek, amiket maga a tartalom képviselni hivatott.

Van a vitának egy ennél technikaibb megközelítése is: ha megengedhető az enyhe színkorrekció, nehéz elítélni az erősebb (látványosabb) módosításokat. Az instagram-féle grounge és a WPP nagydíjas kép módosításai között csak nagyságrendi a különbség, nem technikai. Ez az út pedig ugyanolyan látványhajhászásban végződik, ami hosszútávon csak még ellentmondásosabb, mégszebbre csiszolt valóságokat eredményez.

Egyértelmű ítéletet nem lehet hozni a vitában, csak elfogadni egyiket-másikat igazabbnak. Ez a kép ettől nem lesz kevésbé igaz vagy hazug.

Címkék:world press photo fotóriporter sajtófotó fotómanipuláció digitális fotózás Fotózás

54 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://lvnte.blog.hu/api/trackback/id/tr665094932

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.21. 11:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2013.02.20. 21:48:50

Számomra teljesen érthetetlen a problémafelvetés, a fényerő pl a kép felvételénél is állítható a blendével, a kontraszt meg (elvben, a gyárban) a CCD érzékenységével, a kivágás meg azzal, hogy másképp tartom a fényképezőt.

Ha a fotósnak esze lett volna, mellékeli a teljesen nyers (zajos, hot pixeles) raw-ot, hogy akinek ez jön be, nézegesse azt.

ugyhogy 2013.02.21. 11:40:27

"A photoshopolást ellenzők véleménye szerint ezzel a kép elveszíti hitelességét, hiszen onnantól, hogy bármit változtatunk a fotón, az nem a valóságot fogja bemutatni. Könnyen védhető ez az álláspont, hiszen a riportfotó elsődleges funkciója dokumentálni az eseményeket, nem pedig szépíteni a történteket."

A foto soha nem a valosagot mutatja be, csak egy vetuletet. A valosag ugyanis 3 dimenzios, vannak benne szagok, hangok, es meg mozog is. Mit jelent az, hogy valtoztatunk a foton? Ha a feheregyensulyt beallitom a gepemen, az mar valtoztatas? Es ha teszek a lencse ele egy szurot?

A fenti allaspont nem "konnyen vedheto", hanem teljesen vedhetetlen. Nincs ugyanis ertelme.

záporeső 2013.02.21. 11:44:17

Kár volt módosítani az alsó kép szerintem sokkal hatásosabb.

Shopping 2013.02.21. 12:01:44

a hazugság nem a "tónusok megváltoztatása, arcok kiemelése".

A hazugság az, hogy a történtekről nem kapunk hiteles tájékoztatást, csak olyat, amit előtte átnézett a "felelős szerkesztő", és a hir csak ugy mehet adásba, hogy véletlenül se sértse a sérthetetlenek érdekeit...

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2013.02.21. 12:14:45

@Shopping: Igazad van. :)
Viszont mindkét fotó csinált kép... :)

voodoux 2013.02.21. 12:22:57

sötétszürkén a fekete kommentek nehezen olvashatók.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.21. 12:30:03

@voodoux: IGAZ! főleg, ha már tónusokról vitatkozunk! ;-)

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.21. 12:35:32

Kedves poszter! Csinálj már valamit ezzel a nyomorult bloggal, hogy olvasható legyen! (vagy a t. szerkesztőség ne rakja címlapra, nekem az is megfelelne)

Ami a fotót és módosításait illeti: a kedves fotósok úgy csinálnak, mintha anno, az analóg korszakban, az előhíváskor/nagyításkor nem követtek volna el hasonló trükköket...
A kép tónusainak kiigazítása szvsz messze nem "bűn", hanem szükséges utómunka. Feltéve, hogy profi módon csinálják. Mert ugye elég sok ellenpéldát láttunk pl. a magyar sajtófotón. :(

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2013.02.21. 12:38:27

hihetelen ez a blog. A comment-cenzura legujabb fajtaja, hisz a hozzaszolas engedett, mindneki azt ir amit akar, minossze olvasni nem lehet.

Ambiorix 2013.02.21. 12:38:31

Hát igen, a fotóművészet, mint olyan, a digitális fényképezés feltalálásakor meghalt. Ami ma van helyette, azt sokkal őszintébb és találóbb lenne alkalmazott computergrafikának nevezni. Némi malíciával: közel vagyunk már a pillanathoz, amikor egy fotó elkészítéséhez fényképezőgépre se lesz már szükség. :)

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.21. 12:39:57

@B-road: jelöld ki, mintha másolni akarnád a szövegét! (bal egérgomb nyomva tartva és a kurzort végighúzod a szövegen)

Naaaa! 2013.02.21. 12:40:47

Külön gratulálnék a sötétszürke háttér fekete betűkkel kompozícióhoz. Ha fotózol is, azaz valami fogalmadnak kellene lenni a színek egymásra hatásáról meg kontrasztról meg más ilyen faszságokról, akkor meg pláne.

háténimmár 2013.02.21. 12:41:40

csak én látom a kommenteket úgy, hogy sötétszürke alapon fekete betűk vannak?
Így olvashatatlan, remélem csak technikai hiba és nem dizájnelem.

Hogy a képhez is:
A második képhez sokkal durvábban nyúltak, valami fake HDR effekt-sorral lett megtoldva. Sanszos, hogy a fenti kép közelebb áll az eredetihez és ráadásul sokkal kevésbé hatásvadász.

háténimmár 2013.02.21. 12:44:09

@Ambiorix: Már rég elértük ezt a kort. meglepődnél, ha tudnád, hogy a hirdetésekben hány olyan 3D grafika van, amit fotónak hiszel :)

Az előbb fejeztem be 5 ilyen katalósgus "termékfotó" képbeillesztését.

háténimmár 2013.02.21. 12:46:24

@Ambiorix: Már rég elértük ezt a kort, ne jövőidőben gondolkodj róla.
Meglepődnél, ha kiderülne, hogy a hirdetésekben hányszor gondolod fotónak a 3D animációt.

Elég közeli az info, most fejeztem be 5 ilyen "3D termékfotó" képbeillesztését :)

háténimmár 2013.02.21. 12:58:02

bocs a dupláért, de a színen kívül a blogmotor is szar.

Binladen 2013.02.21. 12:58:02

Egyszerűen nem hiszem el azt, hogy a kép láttán mindenki a k@rva pixelekről beszél és nem arról,hogy mit művel az a kis kupakos kopirnyó fejű Simon Peresz. Ez a nagy baj ebben az országban is, hogy mindenki csak a részletekről vitatkozik és nem a lényegről--------mondjuk az életről. Ennyi erővel feltehették volna azt a képet is, ami nem nyertes kategóriába való: mondjuk azt a "80" Palesztin gyereket, és 20 tanárt is, akiket csak egyszerűen 1 bombával kiirtottak a világ hősei(zsidó formában), a terrorizmus nevében.

V.A. 2013.02.21. 12:59:37

Ez a sötétszürke háttér valami művészi önkifejezés, vagy elromlott a monitorom?

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.21. 13:03:22

@Binladen: tudnám, hogy az ilyen gerinctelen, náci szarzsákoknak, mi a jókurvaanyjukért kell még egy fotósblogon is zsidózni. Fizetnek érte, te tetű?

Binladen 2013.02.21. 13:16:38

@fidesz = népirtó csőcselék: Náci a jó cigány/zsidó kúrva anyád, te agy mosott kis buzi.

Binladen 2013.02.21. 13:26:22

@fidesz = népirtó csőcselék: Egyébként nem értem a felháborodásodat és azt sem ,hogy miért kell azonnal lekúrvaanyázni valakit, mert kiejti azt a szentszar szót ,hogy zsidó. A kép tartalmára próbáltam reagálni és nem arra,hogy ki milyen felekezethez tartozik. Olvasd el még egyszer azt amit írtam legelőször és utána ugassál, kis metszett faszú buzikám!

Peetee 2013.02.21. 13:28:15

Nekem ezzel semmi bajom nincs.
A multi-expo és a 3-5-10képből összemosott csodáktól viszont hányok.

Mikor kiáll a fotós sziklaszirtre állvánnyal, 6ó körül fényképezi a szép napsütötte dombokat, fél 8kor a nap által színezett felhőket 20:15or pedig a horizonton alábukó napkorongot, otthon szépen összedolgozza 1 képre, és akkor ő milyen vagány természetfotós, és milyen fantasztikus képet lőtt Toszkánában. 1 nagy átverés az egész!

Ezek az igazi kamuképek, nem az idei WP nagydíjas képe. Szerintem.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.02.21. 13:36:56

Miért tavaly például valami szavazáson olyan fotó nyert amin látszott, hogy beállított, szerencsétlen statisztákkal, biztos kaptak egy doboz üdítőt meg két dollárt.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.21. 13:51:21

@Binladen: mert undorodom a rühes, gerinctelen náci fajtádtól. Na takarodj!

DirtyHarry 2013.02.21. 13:55:55

ez most komoly hogy sötétszürke a háttér és fekete betűkkel kell írnunk?? ez tényleg egy fotós blog? :DDD

OftF 2013.02.21. 14:06:27

fényt kapott a blogdesign, és ennyire lehetett helyrehozni

huszonharom23 2013.02.21. 14:08:47

anyád sotet hatterre sotet betukkel????? es ha olvasni akarok ki kell jelolnom a szoveget :D :D :D

ez a blogolas behozta a teljes idiotakat a kepbe :D

Binladen 2013.02.21. 14:08:51

@fidesz = népirtó csőcselék: Anyád + apád a gerinctelen,hogy egy ilyen tetves férget a világra hoztak mint te. Majd akkor is így ugassál amikor a metszett faszodat a szádba adom és közben lenyúzom a hátadról a bőrt. Nem vagyok náci, de ha találkoznék veled,akkor mielőtt köszönnék, belevernék a szemed közzé egy horogkereszttel.kisfasszopó. Ich bin ein Partisan!

SemBoga 2013.02.21. 14:10:13

ijjjj, akartam írni valamit, de hát ez a komment színkombó nagyon gáz...

smartdrive 2013.02.21. 14:25:05

szánalmas műbalhé. nézegessetek rawot, ha nem tetszik

nál 2013.02.21. 15:03:12

Csak azért kommentelek, hogy csatlakozzak azokhoz, akik szerint borzalmas ez a sötétszürke-fekete kombináció. Ha megint erre járok, és még mindig nem lehet trükközés nélkül elolvasni a kommenteket, ez a blog is be fog kerülni a sosem-kattintok-rá-az-Index-címlapon csoportba.

dezso 2013.02.21. 15:11:17

Namost ha ez történetesen egy fekete-fehér kép lenne, akkor is mindenki hőbörögne vajon?

Szelid sunmalac 2013.02.21. 15:29:24

Itt beszelgetnenk fotokrol, meg szinekrol, mikor a kedves blogszerkeszto valamennyiunknel dilettansabb. Megis hogy a budos picsaba jut valakinek eszebe sotetszurke hatteret adni fekete betukhoz?!!

Hocifrici 2013.02.21. 15:58:53

Ha a böngészőben kikapcsoljátok a stílust (Nézet), akkor fehér alapon fekete betűk lesznek láthatók :)
Szerintem is a felső kép áll közelebb az eredetihez. A nyomtatásban megjelent képen megnövelték a kontrasztot. Ezt egyébként nem a fotós, hanem valamelyik szerkesztő vagy nyomdász határozza meg, ahogy a nyomdatechnika, papírminőség, stb. megkívánja.
Ilyen értelemben az "eredeti" képet soha senki nem látja az csak a szenzoron (régen negatívon) jelenik meg. Ha raw fáljt nézel az is egy képernyőn jelenik meg, és két különböző(en kalibrált) képernyőn másmilyen lesz. Próbáljátok ki, tudjátok módosítani a képernyő világosságát, kontrasztját, esetleg színhőmérsékletét, színegyensúlyát, és annak megfeleően a kép tónusa is változik. Ha nyomtatod a képet akkor a nyomtató, a papír és a használt tinta(minősége) befolyásolja a képet, éppúgy, mint a nyomdatechnika.

Binladen 2013.02.21. 16:27:28

@fidesz = népirtó csőcselék: למצוץ את הזין שלי, הרב הראשי של רוברט דויטש.

Szelid sunmalac 2013.02.21. 16:43:28

@Hocifrici: Na igen. Meg ha hunyoritok, esetleg elfoditom a fejem, netan felveszek egy nagydioptrias szemuveget, akkoe megint mas es mas kepet kapok...Fantasztikus hol tart ma mar a tudomany! Mondd csak el megegyszer, hogyan kell birkavesevel foldrengest megjosolni?

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.21. 16:48:00

@Binladen: takarodj már az anyádba, te náci tetű!

Zoonekrofil 2013.02.21. 17:30:09

@Hocifrici:
Én nem találom a böngészôben a "Nézet"-et. Segítenél?

komplikato 2013.02.21. 17:52:29

Eleve az elkészült kép függ a berendezéstől amivel készül.
Utána a fotót még kivágják, szintezik, stb. Innentől nem érdem a "photoshopolt" kép dilemmát Van olyan fotó amit előfeldolgozás nélkül használnak fel???

Neolith 2013.02.21. 18:03:58

Igazán állíthatnál a kommentek színén, mert ez egy fotózással (is) foglalkozó oldalon elég kellemetlen. A kép meg nem tetszik, mert iszonyat hatásvadász és sablonos. A bejegyzés viszont jó és érdekes :)

hatja 2013.02.21. 18:05:00

hát ez a "cikk" kész... azt hittem a cím alapján, hogy minimum a halott gyerekeket egy zsák krumpli helyére retusálták oda vagy ilyesmi beavatkozás volt.

szerencsére egy pár év, és ez a boszorkányüldöző, sznob fotós vonal remélhetőleg el fog tűnni.

Hocifrici 2013.02.21. 18:14:11

@Zoonekrofil:
Fehér háttérhez.

Internet explorer:
Nézet / Stílus / Nincs stílus

Firefox:
Nézet / Oldalstílus / Nincs stílus

Csak ez a két böngészőm, van így nem tudom, hogy a többin hol lehet a stílust kikapcsolni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.21. 18:53:33

Szerintem csak az a fénykép fogadható el autentikusnak, ahol a fényképész meg se nézi mit fényképez, csak kattogtat össze-vissza. Ha ugyanis bármit is beállít a gépén, az már nem a valóság meghamisítása.

:-))))))))))))

roka 2013.02.21. 20:23:30

@Zoonekrofil: jobb egérgomb, minden kijelölése :)

liftman (törölt) 2013.02.21. 21:50:25

csak számomra tűnik nevetségesnek hogy az eredeti sokkal komolyabb?
a végén jöttem rá hogy konkrétan összekeverem a kettőt.

2013.02.22. 00:06:18

@fidesz = népirtó csőcselék:

Azt hiszem, ideje lenne végre képzett szakorvoshoz fordulnod, te őrjöngve gyűlölködő, retardált, életvesztes szerencsétlen, ha már ennyire kiment a biztosíték, abban a kiváló kultúrhagyományban gyökeredző, magasan képzett elmédben, te drága kis világura. Fogadok, hogy ez a bizonyos kép inkább zavar téged, meg a haverjaidat, mint az, hogy valaki a hihetetlenül emberséges népednek nevét a ismét valamiért, talán a már csak kontextus, és a téma miatt is pl. billenyűire vette ... A nácizás c. sportot nem a web összes pontján egyszerre játsszák, ezt is felfoghatnád végre már. Hülkye mániákus, te vagy a saját fajtád egyik legnagyobb ellensége, ha ugyan nem a dzsobbik küldött ide, provokálni ... Majom.

2013.02.22. 00:23:36

@fidesz = népirtó csőcselék:

És még: bocsi a hellyel-közzel, már ily kései órán betű-félreütve is tévesztő helyesírásért, bár nem igazán tőled, de tudom, nehéz magyarul értenie amúgy is az ilyennek, mint te, ám nem is szívesen könnyítem meg neked ... :) te emberutánzat. Nem kéne már elhúzni végre neked ebből az országból, ezen emberek közösségéből, akiket csak bántani és gyalázni tudsz?

Akiktől anno én tanultam a libsizmust, s akiktől egy időre magam is azzá váltam, még a te aberrált, idegbajos, a válogatott népnyúzó bankárok és hivatásos uszítók vezette generációd színre lépése előtt, szánakozva fordítanák el a fejüket tőled és a többi lelki nyomoréktól, ha képesek volnának egy fél percet is a habzásodra vesztegetni.

Azt hittem, azoknak a nálad és nálam is sokkalta értelmesebb embereknek a vitázó vagy cáfoló szava, akikkel néha még te is összefuthatsz a blogtérben, rábírhatja a kontroll nélkül dühöngő fejedet némi tisztességes hozzáállásra, de mindig tévedek, azaz egy cseppet sem csalódom abban a képben, amit a csodás népedről festegetsz, hogy színre lássalak.

Az maradsz, aki vagy, és ennél jobb nem is leszel soha. Van egy tippem, kinek is vagy te az ezredik nickje, de talán már ezt is mondtam neked valahol. A legközelebbi elmés bölcselmeid olvastáig soxeretettel búcsúzom tőled addig is. Sajnálom, hogy ennél jobb, valami, ami akárcsak nyomokban is még emberi tud lenni, nem telik már egy jó ideje tőletek, de hát ez van. Ettől meg nem szeretek vissza belétek, ne is erőlködj :)))

bioLarzen 2013.02.22. 12:46:04

"A photoshopolást ellenzők véleménye szerint ezzel a kép elveszíti hitelességét, hiszen onnantól, hogy bármit változtatunk a fotón, az nem a valóságot fogja bemutatni."

Azta. Kíváncsi vagyok, a kritikusok közül hányan indultak RAW képekkel. Mert elvileg csak az nem változtatott fotó...

bio

bioLarzen 2013.02.22. 12:47:59

Amúgy... mondjuk én is szívesen meghallgatnám a sötétszürke alapon fekete szöveg indoklását a blog gazdájától. OK, hogy lehet trükközni - de eleve miért kell kiszúrni azokkal, akiket más kommentje is érdekel esetleg?

Na mindegy, csak vendég vagyok itt.

bio

Binladen 2013.02.22. 13:03:42

Kent be a cigányok guanójával a csillagodat, utána nyalogatás közben gyónjál meg a fő rabbidnál. Habár nem erről szól ez a blogg, de hát nálunk az a szokás, ha meg dobnak kővel dobd vissza sziklával.Baromarcú kis buzi! Jaaa! a gyónás után, azért ne felejtsd el leszopni a rabbidat, te kis megtört homo gyerek.

Binladen 2013.02.22. 13:06:40

@fidesz = népirtó csőcselék: Neked szólt az előbbi idézet kis buzi!

Kotasz 2013.02.22. 13:14:57

erdekes ez az oldal. fekete hatterben fekete betuk, csak a datumok feherben. semmit sem tudok elolvasni a hozzaszolasokbol.
amugy aki annyira a valosaghoz ragaszkodik, akkor az ne hasznaljon peldaul nagy blendet, mert ogye az elmossa a hatteret, es csak kicsi a melysegelesseg. a valosagban is igy elmosodnak a dolgok? NEM. a valosag teglalap alaku? NEM. akkor mia problema egy kis merteku belenyulassal? semmi szerintem. vagy ha egy olyan helyzetet fotozok, ahol oriasi kulonbsegek vannak fenyesseg teren, akkor a fenykepezogep vagy beeget egy reszt, vagy pedig total sotet lesz a masik. Ilyen a valosag? NEM. Meg a Nikon d800-as sem birkozik meg a vlosaggal. a valosagra eskuszok logikaja igy akkor lenne teljes, ha nem csak a photoshop, hanem a fenykepezogepek hasznalatat is megtiltanak. ogye ha alulrol fotozok egy epuletet atlagos lencsevel, akkor a parhuzamos vonalak nem parhuzamosak. ilyen a valosag? nem. vagy ha egy 500 mm-es lencsevel lefotozom a holdat, de a kepbe bekomponalok egy hazat, akkor a hold sokszorosan nagyobb lehet a haznal. ilyen a valosag? NEM. Huuuu, akkor tiltsuk meg ennekis a hasznalatat!
süti beállítások módosítása