lvnte 2014.09.11. 11:38

Érdemes-e iPhone 6-ot venni, hogy jobb képeket készítsünk?

000_455064930.jpg

Az új iPhone-ok igazán nagyot semmiben nem villantottak, de azért így is fejlődtek a korábbi modellekhez képest. Engem csak az érdekel, hogy eleget-e ahhoz, hogy egy 5s-t lecseréljek hatosra a jobb kamera-képességek miatt.

Kevés olyan összehasonlítás van, amiben a korábbi modellekkel vetik össze a 6-ot és a 6Plus-t. Mindenki inkább a konkurenciához hasonlítgatja a méreteket, meg a processzort, meg az NFC-t meg a 3rdparty billentyűzetek meglétét (érthető), de ha képkészítésről van szó, akkor sem az Android sem a Windows platform nem versenyez az iPhone-ok használhatóságával. Nem véletlenül az iPhone a legnépszerűbb kamera a fotómegosztó oldalakon.

Sokat próbálgattam már a mai csúcstelefonok kameráit itt a szerk.-ben, de egyik sem volt annyira gördülékenyen, akadálymentesen (nem tudom mi a jó szó rá: fluidan) - használható, mint az iPhone. Van az iPhone-nál szebb, nagyobb felbontású, jobb kijelzőjű és erősebb processzorú kamerával megáldott mobil, persze, de a napi használatban az egész csomagot kell nézni. A kapcsolódó szoftvereket, a készüléket, a megosztási lehetőségeket, a reszponzivitást - ebben pedig még mindig az iPhone jön ki győztesen. Lehet utálni.

Ugyanazzal az optikával (f2.2), ugyanazzal a szenzorral (8mpx) és ugyanazokkal az appokkal érkeznek a hatosok, mint ami az 5s-ben is volt, csak gyorsabb vas hajtja ki belőlük a pixeleket. Ez alapján biztos nem éri meg cserélni, de az is elég kétséges, hogy a beharangozott újítások elegek-e hozzá.

Az 5s-t, de a sima 5-öst sem érzem lassúnak vagy kevésnek most fotózáshoz.

Újdonság a 6-os szériában a képstabilizátor, amiből a 6Plus optikait kapott, a sima 6-os pedig csak digitálist. A képstabi ekkora méretekben picit marketingbullshitnek tűnik, fotózás közben lefogadom, hogy nem is nagyon lesz érzékelhető hatása. Videózásnál annál inkább.

A másik újdonságot, a truetone flasht is marketingbullshit kategóriába sorolnám. Nem lehet igazán vakuzásra használni őket még mindig. Már ha akarna egyáltalán bárki vakuzni (de tényleg, ki használ vakut?).

Igazán érdekes újítás talán csak az új autofókusz-rendszer, ami az ígéretek szerint kétszer gyorsabban fog működni, mint a korábbi modellekben, és videózás közben is folyamatosan keresi majd az éleset. Meglátjuk. Mindenesetre a Wired ódákat zeng az új telefonok videós képességeiről, én pedig hiszek nekik.

Ugrás a felvételek minőségében szintén csak a videókat érinti: 1080p-n 30-60fps és 240fps slowmotion kisebb felbontás mellett. Szintén a videósoknak kedvez, hogy a hatosok már 128 gigás verzióban is kaphatók lesznek.

Szóval, egy-egy mondatban:

Fotózáshoz megéri cserélni? Nem.

Videózáshoz megéri cserélni? Igen.

A kommenteket megelőzve: ettől még lehet, hogy magát a készüléket megéri cserélni a többi képessége miatt, de aki jobb képeket vár a cserétől, az ne várjon. 

Címkék:apple mobiltelefon iphone fotózás fotóblog fotóriporter sajtófotó mobilfotó

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lvnte.blog.hu/api/trackback/id/tr596688325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turulpina 2014.09.11. 12:31:06

egy igazi sötét konzum- és iBirka barom vagy

mi a kurvaanyádra kell neked 240 fps, te paraszt, amiért eldobnál egy egyéves telefont?

egyébként nézd meg egy 1020-as vagy egy 930-as milyen képeket csinál (föleg félhomályban, sötétben), és rájössz, az OIS nem hülyeség, kb. 1000x többet ér, mint a kibaszott ostoba 240 fps-ed

Sausage 2014.09.11. 13:07:01

MÁR optikai kepstab is lett? Hihhhetetlen innovacio, fillerekert. Tegyuk hozza, tenyleg jo, a N5-ben is van, fele/harmadaron. :)

Nbl 2014.09.11. 14:16:10

@GStarRaw: hagyd a francba, sosem fogod meggyőzni... Nem értem, mit nem lehet azon megérteni, h a Wired ódákat zengett az új I-k videózási képességeiről, és ő pedig hisz nekik? Meghát pl megosztani is sokkal jobban lehet Iphoneon, ez sem elég indok, h jobb képeket csinál?

fatalexception 2014.09.11. 14:20:33

"de tényleg, ki használ vakut?"
Mindenki, akinek nem gatya iPhone-ja van.
Nem trollkodok itt márkanevekkel mert felesleges és nyilván nem ismerhetem az összes piacon lévő készülék vaku képességeit, de az biztos, hogy sokan használnak és vannak ma már olyan dupla ledes vakuk, amik bőven bevilágítanak egy normál méretű szobát.

ekszternál 2014.09.11. 14:21:56

@turulpina: Amit mondasz igaz. Ahogy mondod elszomorító.

@ivnte: írsz egy olyan posztot, amiben konkrét ajánlásokat teszel véleményt formálsz úgy, hogy sem a készülékeket nem használtad sem pedig releváns információkkal nem rendelkezel? Softwareesen is lehet olyat változtatni ami teljesen megegyező hardwareből csodát művel. Ha jártas vagy a fotó postprod területen észreveheted, hogy pl. a Lightroom 1 és 5 között több RAW-olvasási algoritmus is született, és egyre több vagy más eredményt produkáltak, ugyanazon képből. Kb. 15-30% plusz infot húz ki ugyanabból a 2007-es 20D-s képből mint anno a Lg 1. Szóval csak easy.
Ember a telefon még nem is jelent meg. Szerezz egyet, próbáld ki, hasonlítsd össze a két vasat/software-t utána írj ilyen pátoszos posztokat. Ezzel totálisan behúzod a jóemberket, hogy elpocsékolják szabadidejüket egy ilyen poszt elolvasására. Jesszus és ez megy ki index.hu főoldalra... ahh

Tamás Gojdár 2014.09.11. 14:53:08

Szerintem ezert a telefonerz felesleges rohanni a boltba. Altalaban az igazan hasznalhato, stabil es erosebb valtozat mindig az egy evre ra megjeleno S valtozat. Sajnos multkor lenyultak a 4s-emet es vennem kelett egy 5-ost. A 4S utan jobb volt valamicsket, de igazan nagy dobas nem volt benne, es nem volt olyan stabil, mit az elodje. Ugyanakkor az 5s pedig sokkal jobb, kiforrottabb, hasznalhatobb. A fotos, videos resze az en igenyeimet messze kielegiti az 5S, igy is nagyon hasznalhato, a UFO szuperul fut rajta, gyors a net, nincs hianyerzetem. Majd amikor a 6s-t a szolgaltato ingyen adja, akkor megveszem. De nem azt az ormotlan nagy lapatot, mert az folosleges. Meg a kisebb is tul nagy sajnos....:(

Nbl 2014.09.11. 14:56:51

Elég sok telefonos blogot meg szakmai oldalt olvasok, de csak az Iphone-val kapcsolatban lehet ilyen szinten elfogult-elborult, mindenféle szakmaiságot nélkülöző, totálisan részrehajló írásokat olvasni. Ahogy már mondták: a készülék még meg sem jelent, de te már verdiktet hirdetsz? Tényleg ennyire meg akarod ideologizálni magadnak, h jól választottál az almával?

ergerberger 2014.09.11. 15:48:35

"Újdonság a 6-os szériában a képstabilizátor, amiből a 6Plus optikait kapott, a sima 6-os pedig csak digitálist."

A digitális/elektronikus képstabilizátor egy bullshit, és már mindenbe beépítik, épp azért, mert szart sem ér.
A záridőt veszik olyan rövidre, hogy ne legyen ideje elmozdulni a gépnek, helyette meg persze az ISOt felnyomják a picsába, hogy jó zajos legyen a kép.
Úgyhogy lehetőleg ne élvezz el tőle, hogy belerakták az új ájjfonyba.
süti beállítások módosítása