lvnte 2016.02.19. 13:06

Tényleg ez az életlen kép lett az év hírfotója?

Warren Richardson - Hope for a New Life

Zsinórban a harmadik évben lepi meg szokatlan képválasztással a közönséget és a szakmát a World Press Photo (18 tagú) zsűrije. Szokatlan, mert az elmúlt hatvan évet ezek a képek fémjelezték, a legutóbbi háromban pedig ezzel a vonallal szinte teljesen szakítva, merőben más irányból hozzák a győztesnek kiemelt hírképeket. De erről írtam már

Az idei fotó kritikusai két táborra oszlanak. Az egyik tábor szerint ez egy elművészkedett, életlen, fekete-fehérbe öltöztetett kép, ami egy szebb napokat is látott impresszionista festmény fénymásolata, és milyen álságos dolog már a mai fejlett technika mellett ilyen minőségű képet kiemelni; a másik tábor nem akad ugyan fenn a képminőségen, cserébe azon van kiakadva, hogy ennél bizony készültek drámaibb képek is. Ott a halott kisfiú, a beakadt hajú kislány és a többiek.

De miért olyan különleges ez a fotó, és nem a sok másik?

Az anonim zsűrizés elvileg kizárja, hogy a zsűri részrehajló legyen - bár a neves szerkesztőkből álló gárda nyilván úgy ül le zsűrizni, hogy látta már a legismertebb fotósok anyagait a nagyobb lapokban. Warren Richardson nem tartozik a sokat sztárolt riporterek közé, azt is megkockáztatom, hogy a neve ismeretlenül (de nem érdem nélkül) robbant most be a köztudatba. Azt tehát kizárhatják a konteó hívők, hogy valakinek a valakije nyert.

Arról van csak szó, hogy ebben a fotóban egyszerűen minden benne van, amiről a menekülthelyzet szólt, méghozzá a lehető legegyszerűbb, legnyersebb és legérthetőbb formában. Ezért lett az év fotója.

Hiába elmosódott és zajos a kép, tökéletesen látszik a lényeg, ami minden egyes képelem, külön-külön: az apa elkeseredett (elszánt?) arca, a kezében tartott kisgyerek, a talán az egyetlen csomagjukat jelentő hátizsák, a fenyegetően föléjük tornyosuló szögesdrót és a túloldalról átnyúló segítő kezek. És semmi más.

Egy időtlen pillanat, ami megtörtént sok százszor a magyar határon. Nem az eleje és nem a vége semminek, csak egy fontos (sorsdöntő, akár) momentuma egy hosszú útnak. Nem akar nagyot mondani, nem akarja monumentálisnak vagy hősiesnek beállítani ami történik, egyszerűen csak nagyon finoman odateszi elénk a valóságot.

Itt meg lehet nézni a zsűri értékelését is:

Címkék:képszerkesztés fotózás fotóblog world press photo fotóriporter sajtófotó

5 komment

lvnte 2015.09.28. 10:39

Sosem voltak még ennyire fontosak a képek a hírekben, de sosem vizsgálták még azokat, akik a képeket készítik

lens

Megjelent a World Press Photo és a Reuters első közös szakmai állapotfelmérésének tanulmánya, a State of News Photography. A felmérést készítő kutatók szerint senki nem foglalkozott még a szakma helyzetével ilyen mélységben, miközben sosem volt még ennyire fontos a képek szerepe a hírekben. Azért született ez a tanulmány, hogy a fotós szakma képet kaphasson végre a saját realitásairól. 

Az adatokat a WPP-re nevezett profi (életvitelszerűen) fotósok válaszaiból hozták ki, akiket arról kérdeztek a kutatók, hogy mennyit dolgoznak, mennyi pénzt kapnak a munkájukért, milyen veszélyekkel kell szembenézniük, boldogok-e az életükkel meg ilyenek.

A hazai szakmára nehéz lefordítani az eredményeket, de azért érdekes megnézni, hogy mi a helyzet a nemzetközi piacon. Éves fizetésre például az jött ki, hogy a fotósok hetven százaléka keres 40 ezer dollár alatt évente (11 millió forint) - ezen, azt hiszem, itthon csak csendben mosolygunk. A többi adat viszont elég jól közelít a magyar valósághoz.

A tanulmány szerint az átlagos fotóriporter 30-50 év közötti férfi. Szabadúszó, de médiacégek állandó megrendelései nélkül nem tudna megélni, alacsony éves fizetése van, amit egyéb forrásokból egészít ki. Magasan képzett (diplomás), a fotózás mellett videózik és szöveget is ír. Bár nem keres sokat és munkája során többször kerül veszélyes helyzetekbe is, mégis boldog az életével. 

Letölthető az egész tanulmány, én ebben a posztban most csak a számszerűsíthető megállapításokat emelem ki. Majd egy következőben foglalkozok még a tanulságokkal, azok önmagukban is érdekesek.

A profi fotósok:

85 százaléka férfi

60 százaléka szabadúszó

40 százaléka fotóriporter, 30 százaléka dokumentarista fotós és 14 százaléka hírfotós (önbevallás szerint)

80 százaléka egyedül dolgozik

90 százaléka érzi úgy, hogy került már veszélyes helyzetbe munka során

76 százaléka szerint jelent problémát a sajtófotózásban a digitális manipuláció

míg

52 százaléka vallja azt, hogy be szokott állítani jeleneteket a kép kedvéért 

(eh.)

62 százalékának van saját Facebook oldala, a többiek Twittert és Instagramot használnak - 40 százalékuk szerzett már munkát vagy kapcsolatokat közösségi oldalakon keresztül

55 százaléka boldog az életével, és pozitívan tekint a jövőbe.

Címkék:kutatás reuters fotózás fotóblog world press photo fotóriporter sajtófotó

2 komment

lvnte 2015.09.05. 10:46

Egy apró részlet, ami miatt épp ez a fotó ennyire hihetetlenül szomorú

2015-09-02T114807Z 76441736 GF10000190023 RTRMADP 3 EUROPE-MIGRA

A New York Times szerzője nagyon pontosan leírja, miért ugrik ki ez a kép a hasonlóan tragikus fotók hosszú sorából. Rengeteg képet láttam már halott gyerekekről, az elmúlt hetekben is több tucatot, de számomra is ez volt az a kép (nem pont ez, hanem amlyiken arccal lefelé fekszik a parton a fiú), ami után leálltam a munkával és elmentem kiszellőztetni a fejem.

Egy török katona a karjában cipeli el egy halott szíriai kisfiú holttestét, aki a családjával egy gumicsónakon próbált átjutni a tengeren, de felborultak. A tragédiát csak az apa élte túl. Komoly szakmai-etikai vitákat generált ez a kép világszerte. Itt olvashattok róla, ha még nem találkoztatok vele.

Magamnak sem tudtam pontosan megmagyarázni, hogy miért pont ez a kép. A póz, ahogy a gyerek fekszik, pont olyan, mint ahogy a sajátom alszik, amikor fáradtan eldobja magát. A ruhája is olyan, mintha épp a játszótérről jött volna fel aludni. Nyoma sincs háborús környezetnek, az egész jelenet olyan, mintha nagyon közel történt volna. Ezek voltak az első gondolataim.

Ma hajnalban olvastam el a Times szerzőjének az írását, aki hasonló élethelyzetből, hátborzongatóan pontosan írta le, amit gondolok. A cipők. A cipők miatt van minden.

For me, it was the shoes. Aylan appeared in my Twitter feed early yesterday afternoon, and I spent the rest of the day wrecked by his image. More than once I found myself staring out the window, thinking about the boy on the beach. I have a young son, a couple of years younger than Aylan but close enough to him in size that every detail of the photo — down to the angle of repose that, as more than one artist noticed, so precisely echoes that of an exhausted child asleep in his crib — was terribly familiar.

Last weekend, I was at the neighborhood playground trying to wrestle my son’s feet into a pair of shoes — his first — that he was more inclined to chew on than to wear. Which was fine, really. He doesn’t walk yet, not quite; he mostly just shimmies along the edges of furniture like a fisherman trying to negotiate the rail in a storm. After a few minutes, I gave up. Forget it, I thought, as he cheerfully kicked the shoes off into the weeds under the park bench. He has the rest of his life to wear those things. He’ll have all the time in the world.

The Boy on the Beach  - Charles Homans / New York Times

36 komment

lvnte 2015.09.03. 23:51

Akkor ez a fotó most hazudik?

2015-09-03T111205Z 1595880256 LR2EB930V3U4J RTRMADP 3 EUROPE-MIG

Dehogy is.

Pillanatok alatt bejárta ma az internetet ez a fotó, amit Balogh László készített a bicskei vasútállomáson. Az eredeti képaláírás szerint rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről. - Hungarian policemen stand by the family of migrants as they wanted to run away at the railway station in the town of Bicske.

A fotó egy több képből álló sorozat része, ahol látható az is, ahogy a férfit 6 rendőr próbálja lehámozni a pár hónapos csecsemőt ölelő anyáról, de még egy olyan kép is van a kiadásban, ahol az egyik rendőr gumibottal áll az anya felett, miközben 5 másik a férfit teperi le (ezt a fotót már végképp nehéz volt távolról megérteni, nem is közöltük le, amikor beszámoltunk a jelenetről az Index percről perce tudósításában). Ha valahol hiba csúszott a gépezetbe, az ez a pont. A képaláírás és a leközölt képek mást sugallnak, mint ami valójában történt.

Mit látunk?

Sínek közé esett egy család, akiket rendőrök állnak körbe.

A rendőrök indokolatlan erőszakkal próbálnak szétszedni egy családot, akik kétségbeesetten próbálnak ellenállni.

A döbbenetes képek után néhány perccel megjelent egy videó is a jelenetről, ami teljesen más megvilágításba helyezi az eseményeket. A felvételen az látható, hogy a férfinél elpattant valami, miután a rendőrök leszállították őket a vonatról Bicskén. Megragadja a családját*, és a sínekre húzza a nőt, ezután a rendőrök inkább a férfitől próbálják menteni a családot, nehogy kárt tegyen bennük (vagy önmagában).

Hogy ez nem derül ki a képekből, az nem a képek hibája, és nem is arról az egyszerű kliséről van itt szó, hogy a gonosz média hatásvadász képekkel akarja sokkolni az olvasókat. 

A jelenet megtörtént, ahogy az a képeken is látszik. A fotós valószínűleg csak lemaradt az első néhány másodpercről. Ilyen hirtelen akcióra nem lehet előre készülni, inkább csak egy adag szerencsével lehet pont a jó helyen lenni, amikor megtörténik. A hírkép viszont nem csak arról szól, amit látunk rajta.

Ez a fotó nem azt mutatja meg, hogy a helyzet pattanásig feszült, hanem eggyel tovább lép: a közvetlen következményt. Azt a helyzetet, ahol egy ember már nem bírta tovább, ami körülöte történik, és elvesztette az uralmat.

Hogy mire gondolok itt, azt tök jól leírta Anarki a 444-en: Nettó gecizés, amit Magyarország a menekültekkel művel.

Nézzük meg újra a képeket. Mi az, amit látunk?

Egy olyan szituációt látunk, ahol elszabadult az értelmetlen erőszak.

Ide vezet a kerítés. Néhány napja láthattunk képeket arról, mi vár a menekültekre a szerb-magyar határon, arról pedig folyamatosan vezető hírek szólnak, hogy mi vár rájuk ezután a Keleti pályaudvaron. Idáig vezet a tájékoztatás teljes hiánya, és a vele járó állandó bizonytalanság. Ezek az emberek felszálltak a családjukkal egy vonatra, amiről azt hitték, hogy Németországba tart velük, aztán leszállították őket Bicskén, ami Szíria-Németország viszonylatban épp a semmi közepén van. Ide vezet az emberi bánásmód teljes hiánya, a kriminalizálás, ami végigkíséri a menekültek útját a Balkánon és Magyarországon keresztül.

Ezek a dolgok biztos képesek felőrölni egy embert, egy olyat pláne, aki a fél világon átvágott már a családjával. Bicskén elpattant nála a cérna, és a saját fejét ütögeti olyan emberek előtt, akik nem értik mit akar mondani, és akik egy szót sem tudnak hozzá szólni.

Ezt mutatja meg ez a fotó a világnak. 

-

 *Új infó szeptember 4-én: a blikk szerint a férfi nem a családhoz tartozott (a cikk nagyobb részén ez nem változtat, amin meg igen, azt frissítettem ennek megfelelően.)

Címkék:vélemény fotóblog photoblog menekültek fotóriporter sajtófotó fotográfia Reuters képügynökség

346 komment

lvnte 2015.04.07. 13:14

Betiltották a szelfiezést cannes-ban - és amiért ez a hír valóban érdekes

000 DV1734564

Tegnap írtunk róla az Indexen, hogy az idei cannes-i fesztiválon nem lesz szelfizés a vörös szőnyegen. A fesztivál igazgatója azt mondja, főleg azért döntöttek így, mert a magukat fotózó sztárok miatt elcsúszik a program.

Két idézetet emelnék ki a cikkből, amik azt sejtetik, hogy más is van ennek a hátterében.

Gagyi szelfikkel árasztják el a sztárok az internetet.

A vörös szőnyeg szélén várakozó fotósok alig tudják végezni a munkájukat, mert a biztonsági emberek által sürgetett sztárok a szelfizést követően nekik már nem állnak meg.

Nem állítanám, hogy a háttérhatalmat irányító globális fotóslobbi tiltatta be a szelfizést, de nagyjából ez lehet a helyzet. 

A sztárokról szóló hírekben nem az adja a hírértéket, hogy mit csináltak az adott eseményen (ott voltak, omg!), hanem maguk a sztárok. Milyen volt a ruhájuk, az ékszereik, hogy nézett ki a hajuk, satöbbi. Azért áll több tucat fotós a vörös szőnyeg mentén, mert minden újság gyors és exkluzív képeket akar a sztárokról. Nem jókat, csak gyorsakat. Szomorú futóverseny ez, mert minden képnek és részletnek akkor van értéke, ha elsőként lehet beszámolni róla.

Erre épül a bulvársajtó, ezért van vörös szőnyeges bevonulás a fesztivál előtt, és ennek tesz keresztbe a szelfi.

Megáll a sztár a szőnyegen (a fenti képen a cseh modell, Petra Nemcova), háttal a fotósok felének, csinál magáról egy képet és kiteszi Instagramra, ahol rögtön láthatják őt a rajongói. A mögötte álló negyven fotósnak ebben a pillanatban értelmetlenné vált a munkája, hiszen már fenn is van az interneten az a kép, amit ők még csak megcsinálni sem tudtak, és amihez képest újat mutatni sem lehet már másnap az újságban.

Hiába sokkal rosszabb minőségű a mobilos szelfi, mint amit akármelyik profi csinált volna, ha a minőség nem is szempont.

Baromi érdekes jelenség, hogy egy mobiltelefonnal megkerülhető lett mindaz, amire eddig egy egész iparág épült fotósokkal, ügynökségekkel, kiadókkal és terjesztői hálózattal. És főleg az, hogy most beindult egy ilyen védekező mechanizmus, ami megpróbálja elejét venni a feleslegessé válásnak.

*Völgyi Attila hívta fel rá a figyelmem, hogy én ezt egyszer már megírtam, amikor az Oscar-gála idején a sztárok szelfije járta körbe az interneteket a profi fotósok képei helyett.

Címkék:hír mobiltelefon iphone fotózás fotóriporter mobilfotó instagram selfie szelfi

3 komment

lvnte 2014.11.13. 16:05

Hoppá! Lehet, hogy nincsenek elveszett Capa-fotók a partraszállásról

A CNN műsorában John G. Morris, a Life egykori képszerkesztője beszél Capa híres
partraszállós fotóiról. Ezek azok a képek, amiket senkinek nem kell bemutatni, és amikről mindenki azt hitte eddig, hogy nem lehet már róluk semmi újat mondani.

Morrisnak viszont sikerült az eddig ismert történetet új megvilágításba (hehe, megvilágításba!) helyezni.

Eddig úgy tudtuk, hogy a laborban rontották el Capa fotóit, és a képek egy része megsemmisült az előhívás során. Morris viszont most azt mondja (3:10-nél kezdődik), hogy a visszaküldött filmek eleve üresek voltak, nem is fotózott rájuk semmit Capa. Morris ezt azzal támasztja alá, hogy az előhívás során tényleg megrongálódtak ugyan a képek, de annyira nem tudták volna elrontani az előhívást, hogy teljesen használhatatlanok legyenek a fotók. 

A fennmaradt képek tehát nem csak a laborálást túlélő kockák, hanem valójában a teljes anyag, amit Capa elkészített a D-Day-en.

Ha ez így van, az hetven év távlatából már igazán nem változtat semmin (...), cserébe tovább építi a Capa személye körüli halhatatlan legendákat. Hurrá!

Címkék:fotóblog life time sajtófotó fotográfia robert capa Fotótörténet

1 komment

lvnte 2014.09.16. 11:37

Évekre eltűnhetnek Vivian Maier fotói

maier.jpg

Ma olyan korban élünk, amikor egy fotósnak akkor sincs szerzői joga a képeihez, ha a gépén egy majom nyomja meg az exponálógombot. Akkor gondoljatok bele, milyen viták lehetnek egy milliókat érő fotós hagyaték körül.

Vivian Maier története nem ért véget a képeinek kalandos múltját feldolgozó dokumentumfilmmel. Nemrég bejelentkezett a fotókért egy ügyvéd, aki azt állítja, hogy megtalálta Maier egyik francia másodunokatestvérét. A férfinek (Francis Baille) eddig ugyan fogalma sem volt róla, hogy rokonok lehettek a fotós legendává lett dadussal, de most, ügyvédi bátorításra, felkeltette a figyelmét az örökség.

Az amerikai jogszabályok szerint hiába törvényesen kerültek a negatívok John Maloofhoz egy 2007-es ingatlan árverésén, a felvételek birtoklása nem jelenti feltétlenül a szerzői jogok megszerzését is. Ez pedig rossz hír Maloofnak, hagyaték jelenlegi kezelőjének.

A szellemi hagyaték felhasználásáról első körben az örökösök dönthetnek, vagyis, ha a bíróság a most feltűnt férfinak és ügyvédjének ad igazat, akkor Maloof eddig jogtalanul árulta és állította ki Maier fotóit. Az örökös akár jogdíjat is követelhet minden eladott print, könyv, film és kiállítás után. És, nyilván ez is a célja.

Baille ügyvédje már figyelmeztető leveleket is szétküldött azoknak a múzeumoknak, ahol vásároltak nyomatokat Maier fotóiból, amelyben felhívja rá a figyelmüket, hogy a képeket eddig nem a jogos tulajdonostól szerezték be, aminek jogi-és anyagi következményei lehetnek.

Mégegyszer mondom: milliókról beszélünk. Dollárban.

A történetet tovább bonyolítja, hogy mielőtt a hagyaték feldolgozásához hozzákezdett volna, Maloof maga is megpróbálta megtalálni Maier távoli rokonait, nehogy elfordulhasson az, ami most megtörtént. Ő is talált egy távoli unokatestvért, akinek fizetett is azért, hogy lemondjon a szerzői jogokról.

Az ügy mostanában kerül majd bíróság elé, de a bonyolult helyzet miatt akár évekig elhúzódhat.

Ez azért különösen rossz hír, mert amíg nem tisztázódik egyértelműen a helyzet a képek szerzői joga körül, addig jó eséllyel kiállítani és árusítani sem fogják őket sehol. Könnyen lehet, hogy Vivian Maier páratlan fotói hivatalosan néhány évre (ismét) teljesen eltűnnek a világ elől.

Kár lenne értük.

(A legal battle over Vivian Maier's work - NYTimes) 

Címkék:történelem szerzői jog fotózás street photography Vivian maier

6 komment

lvnte 2014.09.15. 21:00

Nikon D750 - Fizetnél ezer dollárt tíz megapixelért?

D750_24_120_front.jpg

A kérdés így hangzik helyesen: ki az a hülye, aki ezer dollárt fizetne plusz tíz megapixelért?

Furcsa húzás volt a Nikontól ez a D810 - D750 termékvonal. A két gép gyakorlatilag megegyezik, sőt, ha azt nézem, hogy a D750 beépített Wi-Fi-t kapott (ami elég nagy dolog! VÉGRE), akkor az olcsóbbik gép még jobb is.

Ugyanaz a full frame szenzor - a D750 24mpx, a D810 36mpx

Ugyanaz a képfeldolgozó rendszer (Expeed 4)

Ugyanaz az AF-rendszer 

Ez a három dolog az, ami alapvetően meghatározza a működést, a többi csak részletkérdés, ami nem fog igazán sosem hiányozni vagy zavarni ebben a kategóriában. A két gép ára közötti különbség mégis kereken ezer dollár.

Ha a drágább megoldást választjuk (D810), kapunk plusz 10 megapixelt, cserébe talán rosszabb képzajt, a sűrűbb pixelszám miatt. Meg fotózhatunk TIFF-ben is Raw mellett. Meg kapunk még CF-kártya slotot. És itt el is fogytak az előnyök.

Ha viszont az olcsóbb megoldást választjuk (D750), kapunk beépített Wi-Fi-t (! ennek a fontosságát egy profi kamerában nem tudom eléggé hangsúlyozni). Egy könnyebb és kisebb vázat. Gyorsabb sorozatfelvételt. Kihajtható LCD-t. 

Általában elég hangosan mondom azt, hogy hosszútávon fontos lesz a minél több megapixel, mert ahogy nőnek a kijelzők (méretben és felbontásban), úgy lesz egyre fontosabb minél nagyobb méretben eltenni a fotóinkat az utókornak, de ebben az esetben akkor is a D750 a jobb gép. Pont.

*Frissítés: felháborodott olvasói telefonok alapján picit árnyalnám a képet: A D810 szenzora valószínűleg (nyilván) jobb képminőséget fog produkálni a magasabb felbontás miatt. Aki a legkisebb kompromisszumot sem szeretné megkötni a képminőség oltárán, annak a D810 lesz a nyerő gép.  

Címkék:vélemény fényképezőgép kütyü kamera fotózás fotóblog nikon digitális fotózás d810 d750

7 komment

lvnte 2014.09.15. 10:56

Visszaadta az 50 ezer eurós díjat, mert beleszóltak a munkájába

10604688_697446200325532_7000338182869557320_o.jpg

Nem sokan csinálják meg azt, amit az iráni Newsha Tavakolian tett a néhány hónapja megnyert Carmignac Gestion díjával. Visszaadta, mert meg akarták változtatni az anyaga címét, és át akarták szerkeszteni a fotósorozat néhány fontos elemét. A változtatásoktól a fotós szerint csak egy unalmas, harmadik világbeli klisé lett volna az anyaga.

Newsha fél évet dolgozott a sorozaton, aminek az Üres lapok egy iráni fotóalbumból címet adta, és amivel július 11-én megnyerte a Carmingnac 50 ezer Eurós fődíját. Még aznap egy boldog Facebook-posztban örült a megtiszteltetésnek, két napja viszont bejelentette, hogy visszaadja a díjat és a pénzt is.

My artistic freedom and my integrity cannot be bought.

Newsha visszalépése előtt a Carmignac alapítvány kiadott egy közleményt, miszerint a fotós családját megfenyegette az iráni kormány, amiért rossz színben tünteti fel hazáját, ezért inkább visszavonják a munkáját és megszakítják a vele tervezett kiállításokat is. Ezt Newsha egyenesen viccnek nevezte, majd Facebookon részletesen beszámolt az alapítvány elnökével folytatott levelezéséről, ami nem egy szép történet.

Viszont tanulságos is. Felhívja rá a figyelmet, hogy ez a fajta manipuláció simán megtörténhet bármelyik díj hátterében. Hányan mennének bele hasonló helyzetben, hogy egy kicsit izgalmasabb címmel adják ki a munkájukat, ha azért nem kevés pénzt és elismerést kapnak? 

Árnyalatnyi különbségek is rengeteget változtatnak egy anyagon. Az eredeti cím helyett például az "Elveszett generáció" nevet kapta volna Newsha sorozata. Ez a fotós szerint feleslegesen hatásvadász, és eleve negatív hangulatot kölcsönöz a képeknek, miközben neki ez nem volt célja.

Az anyagból kihagyták volna a túl hétköznapi fotókat - nem azért, mert nem voltak elég jók, hanem mert nem passzoltak bele a szerkesztő által kitalált elveszettgenerációs vonalba. Helyettük azok maradtak volna, amik a szerkesztő Iránnal szemben felállított sztereotípiáira rímeltek. Hogy ezzel mi a baj, azt sem kell magyarázni.

Ezek így leírva és visszaolvasva apró, vállvonogatós nüanszoknak tűnhetnek, de ha belegondoltok, valójában ezek azok a dolgok, amik meghatároznak egy munkát. Anélkül is teljesen a feje tetejére lehet állítani egy fotósorozatot, hogy magukhoz a képekhez egy ecsetvonásnyit hozzányúlnánk. Rengeteget számít a kontextus, ez Newsha történetének egyik fontos leckéje.

A másik pedig, hogy ritka szép, és ritka becsületes dolog az, ahogy Newsha kiállt a képeiért. Tényleg, le a kalappal.

Címkék:képszerkesztés facebook irán etika díj fotózás fotóblog fiatal riporter fotóriporter sajtófotó közösségi média

2 komment

lvnte 2014.09.11. 11:38

Érdemes-e iPhone 6-ot venni, hogy jobb képeket készítsünk?

000_455064930.jpg

Az új iPhone-ok igazán nagyot semmiben nem villantottak, de azért így is fejlődtek a korábbi modellekhez képest. Engem csak az érdekel, hogy eleget-e ahhoz, hogy egy 5s-t lecseréljek hatosra a jobb kamera-képességek miatt.

Kevés olyan összehasonlítás van, amiben a korábbi modellekkel vetik össze a 6-ot és a 6Plus-t. Mindenki inkább a konkurenciához hasonlítgatja a méreteket, meg a processzort, meg az NFC-t meg a 3rdparty billentyűzetek meglétét (érthető), de ha képkészítésről van szó, akkor sem az Android sem a Windows platform nem versenyez az iPhone-ok használhatóságával. Nem véletlenül az iPhone a legnépszerűbb kamera a fotómegosztó oldalakon.

Sokat próbálgattam már a mai csúcstelefonok kameráit itt a szerk.-ben, de egyik sem volt annyira gördülékenyen, akadálymentesen (nem tudom mi a jó szó rá: fluidan) - használható, mint az iPhone. Van az iPhone-nál szebb, nagyobb felbontású, jobb kijelzőjű és erősebb processzorú kamerával megáldott mobil, persze, de a napi használatban az egész csomagot kell nézni. A kapcsolódó szoftvereket, a készüléket, a megosztási lehetőségeket, a reszponzivitást - ebben pedig még mindig az iPhone jön ki győztesen. Lehet utálni.

Ugyanazzal az optikával (f2.2), ugyanazzal a szenzorral (8mpx) és ugyanazokkal az appokkal érkeznek a hatosok, mint ami az 5s-ben is volt, csak gyorsabb vas hajtja ki belőlük a pixeleket. Ez alapján biztos nem éri meg cserélni, de az is elég kétséges, hogy a beharangozott újítások elegek-e hozzá.

Az 5s-t, de a sima 5-öst sem érzem lassúnak vagy kevésnek most fotózáshoz.

Újdonság a 6-os szériában a képstabilizátor, amiből a 6Plus optikait kapott, a sima 6-os pedig csak digitálist. A képstabi ekkora méretekben picit marketingbullshitnek tűnik, fotózás közben lefogadom, hogy nem is nagyon lesz érzékelhető hatása. Videózásnál annál inkább.

A másik újdonságot, a truetone flasht is marketingbullshit kategóriába sorolnám. Nem lehet igazán vakuzásra használni őket még mindig. Már ha akarna egyáltalán bárki vakuzni (de tényleg, ki használ vakut?).

Igazán érdekes újítás talán csak az új autofókusz-rendszer, ami az ígéretek szerint kétszer gyorsabban fog működni, mint a korábbi modellekben, és videózás közben is folyamatosan keresi majd az éleset. Meglátjuk. Mindenesetre a Wired ódákat zeng az új telefonok videós képességeiről, én pedig hiszek nekik.

Ugrás a felvételek minőségében szintén csak a videókat érinti: 1080p-n 30-60fps és 240fps slowmotion kisebb felbontás mellett. Szintén a videósoknak kedvez, hogy a hatosok már 128 gigás verzióban is kaphatók lesznek.

Szóval, egy-egy mondatban:

Fotózáshoz megéri cserélni? Nem.

Videózáshoz megéri cserélni? Igen.

A kommenteket megelőzve: ettől még lehet, hogy magát a készüléket megéri cserélni a többi képessége miatt, de aki jobb képeket vár a cserétől, az ne várjon. 

Címkék:apple mobiltelefon iphone fotózás fotóblog fotóriporter sajtófotó mobilfotó

9 komment