lvnte 2010.08.08. 14:41

Angliában megelégelték a terroristák, hogy fotósnak nézik őket

Közös demonstrációt hirdettek az Angliában működő terrorszervezetek az egyre komolyabb hatósági szigor ellen. A szigetországban évek óta próbálják korlátozni a fotózást közterületeken, középületek közelében a terror elleni harcra hivatkozva. Miközben egyre több fotóst érnek tetten, sokszor valódi terroristákat is egyszerű fotósnak néznek.

Al-Kaidához köthető szervezetek fejezték ki közös felháborodásukat a napokban. Tagjaik nem örülnek neki, hogy a rendőrök egyszerű fényképésznek nézik őket, és joggal töröltetik a legártatlanabb fotóikat is miközben ők a munkájukat végzik.

A terroristák szerint az ellenük eljáró rendőrök egy esetben sem tudták bizonyítani, hogy mindössze a családi albumba vagy portfolióba fotóznának, ennek ellenére ragaszkodtak a képek törlése mellett.

"Úgy kezeltek mint valami fotóst, amit határozottan visszautasítok. A fotósok a társadalom mételyei, megvetem az ilyen hitetleneket. Felháborítónak tartom hogy hozzájuk hasonlítanak, holott csak fényképezőgép van a kezemben." - nyilatkozta az ügyben érintett - nevét nem vállaló - terrorista.

Lehet így egymás mellett élni?

A hatóságok elnézést kérnek minden nem-fotóstól az inzultációért. Azt tanácsolják az érintetteknek, igazoltatás esetén próbálják meg elmagyarázni az intézkedő járőrnek pontos szándékaikat.

"Komoly veszélyt jelentenek a társadalomra a fotósok. Ezekben a vészteljes időkben nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár csak egyet is elengedjünk magunk mellett."

"Nehéz különbséget tenni igazi fotós és kamerát hordó ártatlanok közt. A rendőrség minden erejével azon lesz, hogy a jövőben hatékonyan tudják elkülöníteni a veszélyes elemeket a terroristáktól." - nyilatkozta a sajtótájékoztatón a london-belvárosi rendőrkapitány.

Az Al-Kaida az intézkedések hatására változtatott toborzási stratégiáján: olyan tagokat keresnek akik tehetségesek más vizuális művészetekben.

"Ha festőket alkalmazunk, elkerülhetjük hogy tagjainkat fotósnak nézzék. Egy festőállvánnyal könnyen elvegyülhetünk a tömegben, gond nélkül feltárhatjuk a terepet sőt többletbevételhez is jutunk a turistáktól, akik állandóan képet akarnak magukról."

NewsArse.com

- Az írás annak kapcsán született az angol hírcsárdán, hogy nemrég megszüntették a Section44-néven hivatkozott törvény, amely lehetővé tette, hogy rendőrök előzetes gyanú nélkül bárkitől elkobozzák a fényképezőgépét, törölhessék felvételeit.

Ideje volt

Címkék:anglia fotózás fotóblog terrorizmus fotósbűnözés

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lvnte.blog.hu/api/trackback/id/tr505076483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lvnte 2010.08.08. 14:41:00

az egyik automatikusan ment ki, nem vettem észre ^^

nuphar 2010.08.08. 14:41:00

érdekes fonák :o)
de miét jelent ez meg 2x?