lvnte 2011.01.07. 17:09

A manipulált Orbán-fotó esete

Félre a politikával és a párthovatartozással, képzeljük azt hogy a fotó a kongói elnök szóvivőjét ábrázolja. Tegyük a szívünkre a kezünk és úgy mondjuk azt, hogy a fotón eszközölt manipuláció lényegében változtatja meg a kép mondanivalóját.

“Petromán László kérésünkre egy fényképet – melyen bárányfelhők láthatóak – ugyanezzel a technikával pillanatok alatt viharos égboltot ábrázoló képpé változtatott. Ez az eljárás a szakember szerint portréknál is jól használható, amely az egyszerű mimikát képes fintorrá változtatni.” via

Hibákat mindenki követ el, ellenőrizetlen vádakkal már kevesebben dobálózunk, de még ez sem érdemelne két sort sem, amíg utólag beismerjük a tévedést.

A HírTv képszerkesztője/grafikusa viszont kitart a hülyesége mellett, másodszor is azzal válaszolt az Economist magyarázatára, hogy szakértőik szerint bizony a képen végzett manipuláció lényegében változtatja meg a kép mondanivalóját.

Számomra teljesen hihetetlen, hogy valaki - aki a világ legjobb szakmáját (fotós-képszerkesztő) választotta hivatásul - valós meggyőződéssel álljon ki egy ennyire nyilvánvaló baromság mellett. 

Bárki, de tényleg, bárki - ehhez szakmai ismeretek sem kellenek - beláthatja, hogy rendbe rakták a bőrszínt a fotón, meg méretre igazították. Itt véget is kéne hogy érjen a történet. Szomorú, hogy nem így van.

Komolyan reménykedek abban, hogy a szerkesztőnek nem őszinte meggyőződése ez a vád, csak utasításra csinál hülyét magából. Így viszont szomorú azt látni, hogy a politikai befolyás ennyire a szakmaiság rovására mehet egy szerkesztőségben. 

Én tükörbe nem tudnék nézni egy ilyen eset után. Ha az ottani szerkesztő csak fele annyira imádja a szakmát amennyire én, őszintén sajnálom, amiért eljátszatják vele ezt a műbalhét.

--
Amúgy az igazi ciki a történetben tényleg az, amit Völgyi Attila, meg a Hírszerző is megírt: Magyarországon hozzánemértők csinálják az ilyen rendezvényeket. Képtelenek megtervezni egy jól fotózható eseményt, mert fogalmuk sincs róla, mire kéne odafigyelni.

Címkék:képszerkesztés fotózás fotóblog fotómanipuláció

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lvnte.blog.hu/api/trackback/id/tr755076514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarimarton 2011.01.07. 17:09:00

Ahogy szinte semmi, ez az eset sem egyértelmű.

Szerintem a hülye is észreveszi, hogy a képen végzett módosítások, még ha rutinlépésekből is tevődnek össze, interpretációt szolgálnak.

Az arcvonások kontrasztosabbak lettek, a színek plasztikusabbak, az egész festményszerű. A képkivágás is szigorít a hangulatán, mivel összébb húzza Orbán vállait, vigyázállást sejtet. Elvesz az eredeti testpóz kifejtő jellegéből, és belepumpál némi imperatívuszt.

Na de ugye felmerül a kérdés, hogy miért ne tehetne meg ennyit egy lap? Szerintem a kép elég határfeszegető, ezzel együtt tök átlátszó is. Nem hiszem, hogy erre a hírtévének kellett volna reagálnia, de ha igen, azt intelligensebben kellett volna.