lvnte 2010.07.29. 00:51

NASA űrhajósok küzdelme az aperture priorityvel

A ISS legénysége a legutóbbi Discovery küldetés során beújított egy Nikon D3S-t, néhány D2X-et (utóbbit nem értem miért, már a szerkesztőségben is csak porosodnak a szekrényben) és hozzá ~36 Nikon lencsét, 7 SB-800 vakut meg egyéb kiegészítőket, hogy kedvükre fotózhassanak a világűrben.

A napokban jelentette meg a Nikon az első űrhajósok által készített fotókat. Elvileg azt szeretné velük reklámozni a cég, mennyire jól működnek ezek a gépek - még a világűr low-light szituációiban is.

Nem fotóztam még odafenn, de szerintem ezek a képek egyelőre egy kompakttal is nyugodtan készülhettek volna. Mindenesetre szépek. Meg világűr, amit mindannyian szeretünk.








A bökkenő viszont, hogy elfelejtethették kiképezni az űrhajósokat a gépek használatára, illetve ők is lusták voltak alapszintű fotográfiai ismeretekre szert tenni. Legalábbis erről árulkodik az alábbi kép, ahol aperture priority módban, iso200-al, 1/30 záridőn fotózta valamelyik asztronauta a feltehetően ennél azért gyorsabban mozgó témát.

Ha nagyban megnézitek (klikk), nem sok kellett volna egy hibátlan és gyönyörű képhez. Épp annyi, hogy az illető aki a felszerelést a kezében fogja, tudja hogy mit-miért csinál.



Úgyhogy kedves NASA űrhajósok odafenn: kezdjetek el National Geographic fotóskönyvekkel ismerkedni, előfizetni valami fotós magazinra és megnézni egy-két youtube howto videót. Biztos úgysincs jobb dolgotok.

 Szebb képeket akarunk.

Címkék:space nasa fotóblog világűr photography photoblog nikon fotográfia

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lvnte.blog.hu/api/trackback/id/tr685076479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nuphar 2010.07.29. 00:51:00

szép helyen könnyű fotózni, azért annyira nem rosszak :o)
de mivel elég ritkák "abból a szögből" a fotók hát valóban adhatnának az igazi minőségre

(ez mikor várható?: "Fotózás utcán - mit és mit ne?" érdekelne a sztori)
süti beállítások módosítása