lvnte 2015.09.03. 23:51

Akkor ez a fotó most hazudik?

2015-09-03T111205Z 1595880256 LR2EB930V3U4J RTRMADP 3 EUROPE-MIG

Dehogy is.

Pillanatok alatt bejárta ma az internetet ez a fotó, amit Balogh László készített a bicskei vasútállomáson. Az eredeti képaláírás szerint rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről. - Hungarian policemen stand by the family of migrants as they wanted to run away at the railway station in the town of Bicske.

*

Egy frissítés két évvel később (2017): miután a fotó egy nagyobb anyag részeként Pulitzer-díjat kapott 2016-ban, az újra kiadott képen már javították az eredeti kiadásban megjelent képaláírást, ami, mint kiderült, nem fedte a valóságot. Az új képaláírás már egyértelmű arról, hogy nem rendőri beavatkozás eredménye a kép:

Caption:Hungarian policemen stand over a family of immigrants who threw themselves onto the track before they were detained at a railway station in the town of Bicske Hungary September 3 2015. REUTERS/Laszlo Balogh

*

A fotó egy több képből álló sorozat része, ahol látható az is, ahogy a férfit 6 rendőr próbálja lehámozni a pár hónapos csecsemőt ölelő anyáról, de még egy olyan kép is van a kiadásban, ahol az egyik rendőr gumibottal áll az anya felett, miközben 5 másik a férfit teperi le (ezt a fotót már végképp nehéz volt távolról megérteni, nem is közöltük le, amikor beszámoltunk a jelenetről az Index percről perce tudósításában). Ha valahol hiba csúszott a gépezetbe, az ez a pont. A képaláírás és a leközölt képek mást sugallnak, mint ami valójában történt.

Mit látunk?

Sínek közé esett egy család, akiket rendőrök állnak körbe.

A rendőrök indokolatlan erőszakkal próbálnak szétszedni egy családot, akik kétségbeesetten próbálnak ellenállni.

A döbbenetes képek után néhány perccel megjelent egy videó is a jelenetről, ami teljesen más megvilágításba helyezi az eseményeket. A felvételen az látható, hogy a férfinél elpattant valami, miután a rendőrök leszállították őket a vonatról Bicskén. Megragadja a családját*, és a sínekre húzza a nőt, ezután a rendőrök inkább a férfitől próbálják menteni a családot, nehogy kárt tegyen bennük (vagy önmagában).

Hogy ez nem derül ki a képekből, az nem a képek hibája, és nem is arról az egyszerű kliséről van itt szó, hogy a gonosz média hatásvadász képekkel akarja sokkolni az olvasókat. 

A jelenet megtörtént, ahogy az a képeken is látszik. A fotós valószínűleg csak lemaradt az első néhány másodpercről. Ilyen hirtelen akcióra nem lehet előre készülni, inkább csak egy adag szerencsével lehet pont a jó helyen lenni, amikor megtörténik. A hírkép viszont nem csak arról szól, amit látunk rajta.

Ez a fotó nem azt mutatja meg, hogy a helyzet pattanásig feszült, hanem eggyel tovább lép: a közvetlen következményt. Azt a helyzetet, ahol egy ember már nem bírta tovább, ami körülöte történik, és elvesztette az uralmat.

Hogy mire gondolok itt, azt tök jól leírta Anarki a 444-en: Nettó gecizés, amit Magyarország a menekültekkel művel.

Nézzük meg újra a képeket. Mi az, amit látunk?

Egy olyan szituációt látunk, ahol elszabadult az értelmetlen erőszak.

Ide vezet a kerítés. Néhány napja láthattunk képeket arról, mi vár a menekültekre a szerb-magyar határon, arról pedig folyamatosan vezető hírek szólnak, hogy mi vár rájuk ezután a Keleti pályaudvaron. Idáig vezet a tájékoztatás teljes hiánya, és a vele járó állandó bizonytalanság. Ezek az emberek felszálltak a családjukkal egy vonatra, amiről azt hitték, hogy Németországba tart velük, aztán leszállították őket Bicskén, ami Szíria-Németország viszonylatban épp a semmi közepén van. Ide vezet az emberi bánásmód teljes hiánya, a kriminalizálás, ami végigkíséri a menekültek útját a Balkánon és Magyarországon keresztül.

Ezek a dolgok biztos képesek felőrölni egy embert, egy olyat pláne, aki a fél világon átvágott már a családjával. Bicskén elpattant nála a cérna, és a saját fejét ütögeti olyan emberek előtt, akik nem értik mit akar mondani, és akik egy szót sem tudnak hozzá szólni.

Ezt mutatja meg ez a fotó a világnak. 

-

 *Új infó szeptember 4-én: a blikk szerint a férfi nem a családhoz tartozott (a cikk nagyobb részén ez nem változtat, amin meg igen, azt frissítettem ennek megfelelően.)

Címkék:vélemény fotóblog photoblog menekültek fotóriporter sajtófotó fotográfia Reuters képügynökség

346 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lvnte.blog.hu/api/trackback/id/tr767758672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2015.09.04. 08:07:31

Mi a baj a képpel?
Az arab gyerek a sínre feküdt, természetesen kisgyerekkel, hogy így keltsen szánalmat, és így ellenkezzen az ellen, hogy őt valahová beterelje a rendőr.
Ennyi történt.
Ezek azt hiszik, nekik mindent szabad, holott így is ki van nyalva a s*ggük...

kuksi1088 2015.09.04. 08:08:31

Ami azt illeti, nekem a fotó láttán is ugyanaz jutott az eszembe, amit a videó mutat.

Proud Mary 2015.09.04. 08:09:43

sajnos ez van, épp ezért kell fenntartással kezelni a sajtót

Frederick Zoller 2015.09.04. 08:13:23

Nem a kerítés vezet ide, hanem az, ha szétbombázunk olyan társadalmi rendszereket, amelyek után nem a demokrácia, hanem a káosz köszönt az ottlakókra...

Leptis Magnaq 2015.09.04. 08:20:48

@Frederick Zoller: tökéletesen igaza van.Ám, mivel nem tudunk visszamenni az időben, a jelent kell kezelni. Bár semmi közöm a dologhoz, még én is szégyellem magam , hogy becsapták ezeket az embereket.Felültek Budapesten a vonatra, abban a hitben, hogy Németországban szállhatnak le, és kivitték őket Bicskére. Szégyen!

paráznabillegető 2015.09.04. 08:22:22

görögbe ilyen elképzelhetetlen, mert ott buszokkal szállítják őket.
kibaszott máv.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.04. 08:30:51

Ostoba majom !

Nem Magyarország teszi ezt a menekültekkel, hanem Nyugat-Európa.

Ők kényszerítik ki az országtól hogy beengedjünk mindenkit, és az ő általuk hozott törvények miatt nem mehetnek tovább.

És a németek is 100-adrész annyi menekülttel ugyanazt teszik, mint mi a több tízezerrel:

index.hu/kulfold/2015/09/03/az_eletmento_aziz_alma_hogy_svedorszagba_jusson/
Ez a sztori azonban nem egy tündérmese. A humanizmus fellegvára, Németország már az osztrák-német határon rájött a turpisságra. Hiába volt érvényes Aziz barátunk jegye Koppenhágáig, leszedték őt a vonatról. Talán az volt a baj, hogy túl keleties volt az arca, az emberfajták azonosításában hagyományosan profi német barátaink kiszúrták ezt a fiatal srácot és azt tették vele, amit a németek állítólag olyan felháborítónak tartanak Budapesten, leszedték a vonatról érvényes jegye ellenére.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.04. 08:32:43

@Kivlov:

Az egyetlen probléma a képpel, hogy az agyament indextől ketdve a külföldi hírpoltálokig az a duma ment a kép alá, hogy lám milyen brutálisak a magyar rendőrök.

Közben meg csak egy elmebeteg szarházi illegális bevándorló hisztizik a vonatsínen, és a családját löki le a sínre.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2015.09.04. 08:35:59

Nekem meg azt mutatja a kép, hogy a fickó szándékosan kelti a drámát, a közelben lévö kamerák kedvéért.
A fotósok és újságírók meg azt és úgy fényképezik és publikálják, ami az ö világképükbe és terveikbe passzol.

Egy másik látványos képi hazugság, svéd napilap:
www.svd.se/desperata-scener-i-budapest/om/flykten-till-europa#context-desperata-scener-i-budapest
"A magyar rendörség megvert" mutatja Lawan Muhammed a karcolásokat a hasán.

Flúgatlan 2015.09.04. 08:38:10

Ne már hogy a kerítés legyen a hibás ezért!

Az idióta németek valóban felelőtlenül kommunikálták, hogy "minden szíriait befogadunk", közben meg elvárják tőlünk, hogy az érvényes szabályokat betartva regisztráljuk őket. Így mi, magyarok leszünk a mocskos disznók, akik nem engedik őket a szép, baráti Németországba. Így látják a menekültek meg a feltüzelt nemzetközi média is.

Pedig mit is akartak a rendőrök? Elvinni oda a menekülteket, ahol
a) Fel van készítve az infrastruktúra fogadásukra. Hogy hiányosan, az lehet, de jobban, mint a Keleti Pályaudvar.
b) Regisztrálják őket, ami nélkül a szeretett "Germany" szóba se áll velük.

A magyar hatóságok világosan megmondják a menekülteknek: gyertek a táborba, regisztrálunk titeket. Ezt írják elő a szabályok, amiket a hőn szeretett Germany is számon kér rajtunk. Ezt ők nem akarják. A németek nem mennek oda a menekültekhez, hogy "Bocs, menjetek csak regisztrálni, mert anélkül nem állunk szóba veletek." A magyar rendőrök előtt meg le a kalappal, hogy ezt a felheccelt tömeget ilyen türelemmel kezelik. Pl. ez a vasúti sínes apa gyakorlatilag odalöki a feleségét a sínek közé. Indokai, hőbörgése nem érthető: napok óta nincs életveszélyben, csak az fenyegeti, hogy a számára porfészek Magyarországon kell táborba vonulnia, nem a tejjel-mézzel folyó Németországba mehet.

Amúgy tévedések is vannak a cikkben. Pl. "Ezek az emberek felszálltak a családjukkal egy vonatra, amiről azt hitték, hogy Németországba tart velük" Nem, ez egy soproni vonat volt. És mindegy, mit hittek: világos volt, hogy papírok nélkül nem utazhatnak csak úgy szabadon.

szófogadatlan prókátor 2015.09.04. 08:43:22

Aki ezt a képet készítette, majd aki megjelenítette, tökéletesen tudta, hogy mi van a képen, és azt is, hogy aki megnézi, mit fog látni majd belőle. Hát nem azt, ami történt. Na ez a baj a képpel.

Leylandi 2015.09.04. 08:51:42

Hazug, agymosó média. Csak ennyi van a képen. Mögötte meg az egész álszent világ.

Gábor2000 2015.09.04. 08:52:29

Igen, ez a fotó most hazudik.
Lehet magyarázni így meg úgy, hazudik.

Mérnork 2015.09.04. 08:54:05

Az "független" újságírók tudatosan hazudnak, az általuk képviselt ideológia mentén, ennyi.

Booksi 2015.09.04. 08:54:42

Ez történik amikor az anarchiához szokott emberek szembesülnek a paradicsomi Európa rendjével. Képtelenek megérteni, hogy itt többek között azért van rend és nyugalom, mert a társadalom szabályok szerint él. Az a megszokás vezérli őket, hogy kellő hangoskodással és akár agresszióval elérik, kikényszerítik, ráerőltetik az akaratukat másokra.
Az egész tömeges bevándorlás gyakorlatilag az ő akaratuk és elvárásaik ránk erőltetése, kényszerítése.
Ehhez még asszisztálunk is ilyen hamisan feltüntetett eseményekkel.
Ha a tökkelütöttnek sikerült volna a fejét betörni, akkor még vér is folyhatott volna, és holnap már erről szóltak volna a címlapok, hogy itt agyon verik a szerencsétlen migránsokat.

És ne legyenek illúziók, még csak az elején vagyunk. Sokkal többen fognak jönni. Az időjárás változásával együtt pedig egyre nagyobb gond lesz az elhelyezésük. Ők pedig a visszatérés helyett egyre követelőzőbbek lesznek.

lioliom 2015.09.04. 08:54:53

Mit is látunk?Ahogy egy barbár ember nem törődve feleségével,gyerekével produkálja magát!Azok testi épségét veszélyeztetve szerepel.Miért nem csak saját magát verte a földhöz,esetleg többször,majd a fejét a sinekbe!Miért a gyerekét rémítette halálra!Mert ezek így élnek otthon,ennyi nekik a család !Ha ezt egy magyar férfi teszi,már az összes nőszervezet az utcán van és az összes gyerekvédő is.Apu meg a sitten!Jogosan!

Krutzifix 2015.09.04. 08:55:12

@Kivlov: Ezek nem 56-os magyar "menekültek"! Remélem, egyszer Te is megtudod, milyen az, amikor így van kinyalva a segged!

Advanced Flight 2015.09.04. 08:57:23

A fotó hazudik, a poszter "magyarázkodása" pedig gyomorforgatóan aljas.

Anyád a baráthal 2015.09.04. 08:57:37

A baj az, hogy a kormány csak betartja a hülye és béna EU-s szabályokat. Az ostoba EU-s politikusok meg folyamatosan basztatják a magyar kormányt, ha van rajta sapka azért, ha nincs rajta azért.
Ha kiengedi őket, akkor az a baj, ha nem akkor az a baj.

Én nem engedném be őket, csak néhányat a határátkelőkön. Ráadásul aki illegálisan lépi át a határt, attól eleve megtagadnám a menekült státuszt.

Nem szeretem Orbánt, de most jókat mondott Brüsszelben.

Exploiter 2015.09.04. 08:57:46

Ez most meglepő? A politikus lop, a média hazudik, a nap keleten kel fel.
Ezért VAN.

Andie 2015.09.04. 09:01:19

Ez a kép, és annak körülményei a tipikus iskolapéldája a média hatalmának, egy szituáció tökéletes elferdíthetőségének. Hisz ha kiragadjuk a videóból ezt az 1 képet, akkor mit látunk? A szerencsétlen menekült fekszik a sinek között, rendőrök fölötte (urambocsá gumibottal, fegyverrel!!!), az arab arcán a teljes fájdalom, félelem, kiszolgáltatottság - ajjajjajj, szegények, ütik verik őket, ezek a szemét magyar rendőrök, szemét magyarok, hát hogy bánnak velük, mindjárt koncentrációs táborokba is viszik őket!
És közben mi történt valójában? A hüje arabja bekattant, lerántotta a 3-4 hónapos terhes feleségét, a kezében lévő pár hónapos csecsemővel együtt, csapkodja a terhes hasát, birkózik, aztán kővel veri a saját fejét (vajon miért? Hogy aztán jó hatásvadász képek születhessenek a vérző fejű szegény szerencsétlen menekültről?) De ez csak a komplett videó megtekintésekor válik egyértelművé, és le a kalappal a rendőreink előtt, ahogy kezelték az esetet. Én - bár nem szimpatizálok a nővel sem - lehet úgy rugdostam volna arrébb a hüje arabját.
Csakhogy a komplett videót nem lehet újságok hasábjain megjeleníteni, és a videós médiák is vagy bemutatják, vagy nem - úgyhogy biztos vagyok benne, a világ 90%-a most meg van arról győződve, hogy ezeket a rendőrök teperték le, és lincselték meg.

De végső soron nem is ez a legnagyobb baj a jelen helyzetben. Hanem az, hogy mit is fog csinálni ez a többmillió, nyelvtudás nélküli, nagyrészt képzetlen, sokgyerekes menekült itt Európában?...

Larry Silverstein 2015.09.04. 09:02:31

Ideg gyenge migránsok alkalmatlanok a kemény munkára, amire használni fogjak őket. Azonnal ki toloncolni ezt a családot.

Larry Silverstein 2015.09.04. 09:04:09

@lioliom: tipikus cigány tempó. Ha nem tetszenek a szabályok, hanyatt vágjuk magunkat úgy hiszteriazunk.

borboja 2015.09.04. 09:05:01

18 kommentből 17 azt mondta, hogy a kép hazudik. Most írjuk ide, amit az egykori indexes Szily írt a cink.hu-n búcsúzóul: "... az általában ostobának lefestett Tömeg milyen kifinomult kritikus."
Ennyi.

porból_lettünk 2015.09.04. 09:05:22

A fotó nem mond igazat! Az egész egy cirkusz, egy színjáték. Aki képes a gyermekét nem kímélve, sőt felhasználva önös érdekei céljából, az jó ember nem lehet! Be kellene fejezni ezt a bevándorlós színdarabot. Gördüljön le a függöny, menjenek haza a színészek (bevándorlók) és menjünk haza mi, nézők is. A darab nem tetszett, nem ajánlom az ismerőseimnek.

Kancsendzönga 2015.09.04. 09:06:23

A nő is teljesen meg van rémülve, nehogy a vonatsínbe csapódjon a gyerek feje, miközben apuka konfliktuskezelésből mutat nekünk némi ízelítőt a jövőt illetően.

chabusch 2015.09.04. 09:07:17

Én a videón azt láttam, hogy egy pasas levágja a földre a feleségét és a gyerekét. A gyereknek csak azért nem lett baja, mert az anya reflexből megfogta a fejét.

A poszter ott követi el a hibát, hogy magyarázza a pasi tettét. Pont úgy, ahogy a nőket verő pasik szokták.

De semmi sem magyarázhatja a pasas tettét.

A nőkkel, gyerekekkel szembeni erőszak bűn. A családon belüli erőszak bűn. Semmi nem indokolhatja azt, hogy a pasi erőszakot alkalmaz a családja ellen. Nincs az a kétségbeesés, ami elfogadhatóvá tenné ezt az erőszakot.

aleb19 2015.09.04. 09:09:02

errol a keprol az ugrik be, hogy a kulfoldi ZSworld kozel 20 eve minden magyar parlamenti valasztast a veresegthazi korussal vagy valami huszarjelmezes barommal illusztral

stim 2015.09.04. 09:09:55

Én értékelem a rendőrség higgadtságát és hogy azért dolgoznak, hogy rend legyen; nekik sem lehet egyszerű de ez a dolguk.

Remélem, hogy 15-e után kevesebben jönnek; az itt levőket lassan regisztrálják; nagy részük el lesz küldve a maradékból sokan mehetnek a németekhez ha oda vágynak és talán lesznek páran akik maradnak. Én egy rendezett, békés országban akarok élni. Ehhez aki idejön annak együtt kell működnie a hatóságokkal. Minden erőszak, rendkílüli esemény az együttműködés hiányának a következménye. Nem Magyarország szívatja a menekülteket. Ők szivatják magukat.

Kivlov 2015.09.04. 09:10:31

@Krutzifix:
Jobb dolguk van itt, mint egy magyar szegénynek!
Tüntetnek, hogy lassú a papírjaik ügyintézése. Te meg, ha magyar adófizetőként mondjuk személyit akarsz hosszabbíttatni, 1 hónapra kapsz előjegyzést! Viozsgálgatják, oltogatják őket a doki. Téged meg kinéznek a kórházból, ha odamersze menni valami panasszal. A nekik adott ételt kihajigálják. és még lehetne sorolni reggelig...

fda 2015.09.04. 09:11:48

"Ide vezet a kerítés".

Ennél a kijelentésnél értettem meg a cikkíró célját...

Van egy ember, ami a sínekre rántja a családját, az ő életük védelmében a rendőrök igyekeznek gyorsan elhúzni onnan.

Még annyi hiányzik a cikk okoskodásaiból, hogy a férfi tettéért biztosan a Fidesz, személy szerint pedig Orbán Viktor a felelős.

Nite · http://animecomment.blog.hu 2015.09.04. 09:19:57

minden tiszteletem a rendőröké, amiért eddig még nem adtak okot arra, hogy egyáltalán feltételezzük, amit ez a kép próbál sugallni. kíváncsi vagyok, ha teljesen véletlenül nem készül el az a videó, akkor milyen színben látnák őket a cikk olvasói.

Alexease 2015.09.04. 09:22:42

MINDEN media hatasvadasz es bulvar, meg a CNN is! Ebbol elnek. Aki volt a taborok es menekultek kozeleben, tudja, hogy ezek 70%-ban jol megkomponalt, eltulzott, kiragadott dolgok.

Raadasul barmit tesz egy menekult, nem csak azt kell figyelembe venni, hogy menekul, faradt es frusztralt, hanem hogy TELJESEN mas kultura, vallas es szokasok.
Nekik teljesen normalis egy tuntetesen elore nyomulni, uvoltozni es a feje felett lobalni a csecsemot.

Az asszony meg erosen masodlagos, eleve csak egy szerepkor, nem nagyon veszik emberszamba...

dez01 2015.09.04. 09:23:18

Naponta kelenföldről járok haza az S10-es vonattal, ami Bicskén is megáll.

Az elmúlt pár napban pár rohamrendőr folyamatosan szedi össze az ott lődörgő menekülteket, és elkísérik őket Bicskére. Nem hinném, hogy a menekült azt gondolta, hgoy Németországba kísérik....

torzio-4 2015.09.04. 09:25:07

Elképesztő, a cikk, végig kellett olvasnom a kommenteket, hogy megnyugodjak, nem őrült meg mindenki Európában a jóléttől és békétől.

Ma Baker 2015.09.04. 09:25:26

Ennyi a ballib média célja. Felforgatás, zavarkeltés, idegenimádat, kormány és magyargyalázás, nemzet és hungarofóbia.

dez01 2015.09.04. 09:27:20

@Flúgatlan: Tiszta mint a török időkben... Megy a pofázás, hgoy így segitünk, meg úgy segítünk... Egész addig, amíg nem érzik, hgyo az ő bőrük veszélyben forog, semmit sem csinálnak, csak pofáznak....

Lady Ann 2015.09.04. 09:29:53

Csak kihozzák a végén, hogy a magyarok mekkora szemetek, de a migránsokhoz is eljut, talán keresnek más utat, és eljutnak Merkelhez. Bár, ha annyira be akarja fogadni őket, miért nem küld inkább különgépet Ferihegyre?

Arra meg külön kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a Bécsből induló önkéntes civil menekültmentő konvojjal, vajon az osztrák rendőrök le merik őket csukni embercsempészetért? Akkor vajon rájönnének, hogy mi engednénk őket tovább, de miattuk nem lehet? Vagy a magyar rendőrök csukják le őket ugyanezért, és akkor megint mi vagyunk a szemetek?

dez01 2015.09.04. 09:32:43

Amúgy a menekültek is láthatólag igyekeznek minél kevesebb zavart okozni, már hónapok óta együtt vonatozunk velük.... Semmi hangos szót nem hallottam tőlük.

csabakirályfi 2015.09.04. 09:37:08

@α Ursae Minoris: Te svd-t olvasol?! Akkor azt is láttad biztos, mikor Wallströmöt tegnap kérdezték a Rapportban. Aztán odanyomták a közvéleménykutatást: a svédek ca 30%-a kevesebb, 20% ugyanannyi, 17%-a több bevéndorlót akar, 18% bizonytalan. A külügyér asszony erre elkezdett a jobb integrációról hadoválni, oktatás, meg munka meg miegyéb. Mert a "svéd" fiatalok elöbb lenyomják a 8 órát a bányában és csak aztán, levezetésként gyújtogatják az autókat.
Különben a képen csak az megy, amit Intifada címén is csináltak: elöretoljuk a gyereket, dobálja kövel a katonákat, aztán ha visszalönek majd küldjük a képeket.

csabakirályfi 2015.09.04. 09:40:20

@Kivlov: Hopp, most nyáron másfél hét volt a személyim, ne keltsünk pánikot.

Unerwünschter Gast 2015.09.04. 09:40:24

"Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,"

Az önmagában elég szar ügy, amikor egy tudósítást magyarázni kell. Ezt valaki benézte. Nem kicsit, nagyon.

dez01 2015.09.04. 09:41:55

@Larry Silverstein: Ja. Nálunk az első vagy a második gyerek próbálkozott ezzel úgy 3 éves korában, jellemzően vásárláskor, de miután otthagytuk, gyorsan felállt, és többet nem csinálta:)

csabakirályfi 2015.09.04. 09:44:56

@Andie: Szerintem a hülye arabja nem kattant be, náluk ez így szokás. A videot sürgösen fel kellene tölteni a Youtube-ra.

kewcheg 2015.09.04. 09:45:29

Sajnálom a hülye németeket,hogy egy ilyen merkel a führerük.

tempóra móres 2015.09.04. 09:45:32

www.unhcr-centraleurope.org/hu/informacioforrasok/egyezmenyek/menekultugyi-egyezmeny.html
2. Cikk
Általános kötelezettségek
Minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik,
különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása
érdekében hozott intézkedéseknek alávesse

A zöldhatáron átlépésről pedig így rendelkezik:
31. Cikk
A menedéket nyújtó ország területén jogtalanul tartózkodó menekültek
1. A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sujtják
büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy
szabadságuk az 1. cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül
lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a
hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket.

Flúgatlan 2015.09.04. 09:49:18

@tempóra móres: "Általános kötelezettségek..."

Kösz! Ez fontos.

Pánikrohamosztagos 2015.09.04. 09:50:57

Bolond a fikó aki a sínek közé löki a feleségét és a gyerekét majd rájuk ugrik?

Nem, dehogy, ez a "kicsi a rakás, csináljunk nagyobbat belőle" ősi játék helyi változata

dez01 2015.09.04. 09:52:18

@csabakirályfi: Nekünka legutóbbi 2db 1-1 hónap volt, de korábban volt már 1 hét is....

Kivlov 2015.09.04. 09:54:53

@csabakirályfi:
Biztos helyfüggő, nekem 1 hónap volt nyáron.
Ez nem pánikkeltés, csak elég nevetséges, hogy itt tüntetgetnek, meg emberkednek. Ahelyett, hogy meghúznák magukat, és megköszönnék, hogy el vannak látva, még ők követelőznek! Arról nem beszélve, hogy az a tény, hogy menekültek (ha épp azok), nem mentesíti őket az adott ország törvényeinek betartása alól!!!

Pánikrohamosztagos 2015.09.04. 09:56:16

@tempóra móres:
Ezeknek a migránsoknak hiába magyaráznál rendről és törvényekről. Ha betartanák, nem is azok lennének, akik.

Persze akkor nem is lenne annyi konfliktus meg háborúság az országukban. Ezt az erőszak uralta mentalitást hozták most el magukkal Európába. És lám, az egész Unió máris tépi-marja egymást

sedi 2015.09.04. 09:57:25

Az index és konsorten mindig így hazudott (mások is).
Mi ezen a meglepő?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.09.04. 10:02:30

@Kancsendzönga: jaja, annyira elpattan nála valami, miért a családját löki a sínre? miért nem saját maga tiltakozik, aztán anyuka majd követi ha neki is elmentek otthonról - de ugye Szíriában kuss a nőknek, valahogy ezt kéne a fejükbe verni, vagy magatokra szedtek egy kis európai kultúrát, vagy lehet megfordulni aztán let's go Szíria

amúgy meg ez az írás is milyen már?

tök mindegy mennyire utálják itt őket, mennyire a hátuk közepére kívánja őket mindenki, hogy viselkednek velük

MO-n, SENKI nem fejezi le őket, SENKI nem robbantja fel a házukat, SENKI nem lövi őket a Dunába, bármi történik velük ezerszer jobb már most is a helyzetük mint Szíriában

a MigrationAid tonnaszám lapátolja nekik a kaját, még arra is figyelve nehogy véletlenül disznóhúst egyenek :D

annyit várnak tőlük, hogy üljenek a seggükön és várják a vonatot - amiről az osztrákok szállították le őket

Britannia bejelentette hogy 500 embert hajlandó befogadni, nálunk mennyien vannak már most vagy 5000-en, miről beszélünk? még hogy a magyar nem vendégszerető nép?

Veder1 2015.09.04. 10:04:12

@lvnte na ezert szar az hogy bezart a cink. Ott legalabb a cikk irok vallaltak a velemenyuket es reagaltak a kommentekre. Ehhez kepest a blog.hu—n meg a 444—en csak bedobtok valami ordas baromsagot, amikor meg tucatnyian cafoljak azt leszarjatok. Szanalmas.

Veder1 2015.09.04. 10:05:24

"cikkiro" termeszetesen

Pánikrohamosztagos 2015.09.04. 10:06:03

@Andie:
"Ez a kép, és annak körülményei a tipikus iskolapéldája a média hatalmának, egy szituáció tökéletes elferdíthetőségének. "

Nézd csak meg, milyen arcképek jelennek meg Orbánról a nyugati médiában. Nem mondanám hogy olyan a fizimiskája, mint egy görög istenszobor, de ez azért mégiscsak túlzás. Ehhez képest a középkori sátánábrázolások szinte emberinek mondhatók

Életke2012 2015.09.04. 10:11:43

Teátrális viselkedés, a cigányoknál látni hasonló színjátszást és vergődést.

Pánikrohamosztagos 2015.09.04. 10:15:45

@scal:
Nehéz vola megmondani, ki a nagyobb ripacs ebben a menekültszínjátékban. Az arab fickó aki az olaj- és kakifoltos vasúti pályára dönti a feleségét, vagy az álhumánus PR akciókat eregető EU politikusok

Van olyen EU tagállam, amelyik 20 menekült befogadását vállalta magára a kvótarendszer alapján. Ő a jófiúk táborába tartozik. Magyarországra negyedóra alatt ennél több migráns érkezik (a tegnapi napon a felhozatal kb. 30 migráns volt negyedóránként). De mi a rosszfiúk vagyunk

A legolcsóbb vásári színjáték megy minden szinten

csabakirályfi 2015.09.04. 10:17:08

@Kivlov: bocs, a pánikkeltés vicc volt és csak a személyire vonatkozott

Életke2012 2015.09.04. 10:17:33

Az illegális bevándorló nem bírja ami körülötte történik, akkor mit szóljon az egyszerűmagyar állampolgár,a rendőr vagy aki kapcsolatba kerül ezekkel. Aránylag békésen éldegéltünk, ezek meg idejönnek és vergődnek a nyakunkon, rengeteg kiadást és feszültséget okozva ezzel az országban. Köpködik a magyar állapot -jónéhány magyarellenes magát magyarnak mondó személy-, hogy nem ad az állam csak az önkéntesek. Talán a rendőri pluszmunka, kórházi ellátás, táborok, napi étkezés és készpénz az nem elég kiadás. Menjenek a búsba. Ma egy picsa azt nyilatkozta, hogy aki nem segít ezeknek az nem ember. Remélem majd találkozik ezekkel akkor is, amikor ég jobban kivetkőznek 'emberi mivoltukból'.

zahor103 2015.09.04. 10:19:58

előrevetítem: távol áll tőlem a Jobbik és a mélymagyar szellemiség, a revizionizmus, stb...
Az viszont tényleg ennek az országnak a szégyene, hogy az önmagát "ellenzéki" "civil" "független" és "demokratikus" jelzőkkel kitüntető média, ill. politikusok az országot folyamatosan és rendszeresen mocskolják és lejáratják Európa és a világ előtt. Megállás nélkül gyalázzák az országot Brüsszelben, Ausztriában, az USAban, mindenhol!

Bármely valóban demokratikus nyugati országban az ilyeneket már régen lesittelték volna hazaárulás vádjával. Magyarország szégyenfoltja, hogy itt erről még csak szó sincs.

A fenti fotó (és maga a cikk is!) ennek fényes példája!

Emlékszem: még elsőéves egyetemistaként (jópár évvel ezelőtt) kijött egy stáb a koleszunkba és riportot készítettek a magyar kollégiumi helyzetről. Midnenki izgatottan várta másnap a tévében, együtt néztük a műsort, és elképedve láttuk, ahogy bemutatják a lepusztuló, embertelen kollégiumi helyzetet (felvételek a koleszunk saját pincéjében!!), valamint az elit, de megfizethetetlen kollégiumok kiváltságos helyzetét (felvételek a kollégiumunk felújított helyiségeiben ill. számítógéptermében)!!! Na azóta mindnyájan tudjuk, hogyan kell kezelni, amit a neten vagy a tévében látunk...

No comment.

zebedeus 2015.09.04. 10:20:27

Bocs, az utolsó, vastagon kiemelt bekezdésekért NAGY kár. Onnantól kezdve a blogíró félremagyaráz (erősebb szóval hazudik). Ugyanis a szabályokat be kell tartani és tartatni. A szabály itt és most az, hogy belépsz, regisztrálsz, megvárod, hogy a hivatal rád is sort kerítsen, addig tanulmányozod a lehetőségeidet, hiszen ellátást kapsz.Ha megkaptad a státuszt, akkor mész tovább. Mindezt fenyegetés nélkül, csendben, mindkét fél részéről.

Itt nincs háború (ahogy Törökország nyugati felén, Görögországban, Macedóniában és Szerbiában sincs). Nem törnek az életedre. Egy kérés van: tartsd be a szabályokat, légy azonosítható. A hitedet, nyelvedet gyakorolhatod, sőt pszichológiai és orvosi segítséget is kapsz (pl. Bicskén biztosan).

A többi handabanda és az ország rombolása.

Tomycat 2015.09.04. 10:23:18

@Pánikrohamosztagos:
A haboru ami naluk van az (Eu) meg az Amcsik bune. Az IS nem tud csak ugy a semmibol megjelenni, oket csak ugy mint Bil Ladent a mi titkos szolgalatunk tette nagya. Mert demokracia van, mindannyian felelosek vagyunk ezert, a szavazatunkkal olyan embereket juttatunk hatalomra, akik habosus bunoket kevetnek el.
Ontelten elitelni es altalanositani nem kellene oket. Foleg egy magyarnak, mert a 20-ik szazadban menekult a magyar is rendesen. Gyilkoltak is egymast a magyarok alaposan. Amikor a magyar ehes volt, bizony a par milliobol 3 szepen kitantorgott. Aztan 39-45 utana 1956 utani menekves.
Ha bajban van valaki akkor menekul es segitsegert kialt, ha maganak nem is de a gyerekeiert hajlando alazatra, extrem cselekedetekre - ez eddig emberi. Az viszont aljas dolog, hogy ha egy ember (egy nemzet) miutan kikerult a bajbol ontelten elitel masokat azert, aminek maga is resze volt par evtizeddel elobb.

Göntér László 2015.09.04. 10:28:54

A rendőrökön nem látom az azonosító számokat. Valamikor ez végzetes hiányosságnak számított. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán. Azt ami ide vezetett én az alábbiakban foglaltam össze:
ktkj.blog.hu/2015/09/04/problema_megoldas_457

chrisred 2015.09.04. 10:29:22

Ha a képen nem azt látom, amit szeretnék látni,akkor arról a mocskos média tehet.

átlátó 2015.09.04. 10:30:15

A magyar rendős felkészült az ilyesmiben...ha a túlsúlyos cigányasszonynál éppen nincsen gyerek, akkor bárhonnan fölkap egyet és maga elé tartja.
Amúgy az USA bevándorlási hivatala is mindig megenyhül, ha kisdedet lát kiskutával, de a kanadaiak biztosan...
Továbbá...nekem ez nem migráció, hanem háború. Nekem ez nem menekülés, hanem megszállás szerű honfoglalás, itt megjegyzem, hogy az 56-os magyarok egy szomszédos állam, pontosan a volt Monarchia terültére "kéredzkedtek" be, - igen hasonló kultúrával. Valamint egy külső megszálló hatalom elöl, Szíriában pedig ez polgárháború, ha lennének szívesen ott tartani a kemény vallás-puha vallás ellentétet.
Trójai faló ez, üzenem a fotográfusoknak, akik ugye a kisdedes fotókat készítik és ne feledjék e közben...majd amikor fölnőnek, akkor esetleg még szavazati jogot is szerezve majd azt szeretnék, amit otthon hagytak.
Islam, go home!
Mondom ezt úgy, hogy nagyjából baszok minden vallásra, de ezek a vallások között is a legalját képviselik. Intézzék el otthon a polgári nézet különbözőségeiket.
Jut még eszembe...tehát nem értik a magyart, az angolt se nagyon, viszont holnap reggel németben már gördülékeny lesz minden...ühüm...nekem Németország, stb., is Európa része és emlékeztetnék...a törökök is itt fáradtak el anno.
A kép kontextusból kiragadott, nem fotós bűne, a szerkesztőt kell valagon billenteni. Azt is melléje tehette volna, ahogy a rendőr fölsegíti az asszonyt, a kisdeddel.
Még valami...hagyjuk már ezt a keresztényi szeretetet, meg európai érték rendet. Vannak a balekok, azok megeszik.
Vidéken, a muter egyik szomszédjánál 3, azaz három méteres, tehát 3 méteres, a tetején szögesdrótos kerítést kellett emelnem, "áramveszély" fölirattal. Ugyanis merőben eltérő kulturális közeg költözött oda és nem értették meg, hogy nem illik az alacsony kerítést letiporva törvénytelen dolgokat művelni.
Már a kerítésem rongálása is törvénytelen, ha lennének szívesek jelentkezni a határállomáson. Kopogni, köszönni, kérni, stb...

sheabouteverything · http://www.sheabouteverything.blog.hu 2015.09.04. 10:30:47

@szófogadatlan prókátor: szóról-szóra egyetértek, és ez most teljesen független attól, hogy egyébként mit gondolok a menekültkérdés kezeléséről.

Mind a fotó készítője, mind a sajtó egészen pontosan tisztában volt a hatással, amit ez a kép a nézőben kivált.

És de, az, hogy a férfi egyébként nem a családhoz tartozik, méginkább árnyalja a képet.

dadddd 2015.09.04. 10:31:08

Húzzon be a táborba, de sürgősen, ott van ellátás, amíg elbírálják a kérelmét.
Minden egyéb esetben kitoloncolás.

chrisred 2015.09.04. 10:33:07

@zahor103: Nem az országot, hanem az államot. 25 éve azt hittük, hogy ez a két fogalom véglegesen elválik egymástól.

csabakirályfi 2015.09.04. 10:35:48

@tempóra móres: "...akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt,"
Közvetlenül Szerbiából? Jaaaj, mi németbe meg svédbe akarunk! Közvetlenül, e?

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 10:36:38

Ja, a fotós "lemaradt" az első képekről.

Amúgy nem baj, lássák csak a bevándorlók a kamuzó nyugati és a hazai médiából, hogy ide nagyon nem érdemes jönni.

Pipas 2015.09.04. 10:36:59

"Azt a helyzetet, ahol egy ember már nem bírta tovább, ami körülöte történik, és elvesztette az uralmat."

Vagy... vagy nagyon is profin és tudatosan csinálja a fesztivált a saját karon ülő gyermekét használva eszközként arra, hogy elérje a céljait. A földre rántani a saját feleségedet nem az "elvesztette az uralmat" kategória, milyen már, hogy kiakadok a rendőrökre és ezért nekimegyek az asszonynak meg a gyereknek?

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 10:40:27

Itt egy másik hollandiában készült kamu kép, a jobboldali média ferdít, éppen sározza a békés iszlamistákat.

i.dailymail.co.uk/i/pix/2008/09/12/article-1055422-02A2A62600000578-550_468x319.jpg

Aurelius Respectus 2015.09.04. 10:40:43

Kár próbálkozni a szerecsenmosdatással. A fotó célja a manipuláció volt. A liberális sajtó pedig boldogan felhasználta saját céljaira.

chrisred 2015.09.04. 10:40:57

@átlátó: Nemcsak Amerikában, a világ legtöbb pontjára jellemző. Inkább mi magyarok vagyunk kivételek a gyerekek, meg úgy egyáltalán a gyengék és esendőek iránti gyűlölettel és kárörömmel. És ezért sodródunk egyre gyorsabban a kihalás, az eltűnés felé.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 10:41:01

@Pipas: Ezek született liberálisok.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 10:42:15

@Booksi: Pontosan.

A fénykép pedig hazudik, mert nem látni rajta az előzményeket. Mondjuk kell hozzá egy kis tapasztalat, hogy az ember tudja, mi a különbség valódi vészhelyzet és keleti színjáték között. És lehet, hogy a fotós tudja, de az átlagember nem. Itt hazudik a legnagyobbat.

konrada 2015.09.04. 10:42:57

Azért kár bántani szegény fickót, mert rendes ember, nem az a fajta, aki saját gyerekeit, feleségét veszélyezteti...;))

Leylandi 2015.09.04. 10:43:08

Ha ugyanezt egy magyar csinálta volna a terhes feleségével, a liberómédiás képaláírás az lenne: "jellemző a magyar családon belüli erőszak".
Nem rohadnátok meg, de tényleg?

konrada 2015.09.04. 10:44:01

@Pipas:
Azt nem lehet, de másét biztosan!;))

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 10:44:16

Az jó, ahogy a 444-re hivatkozik és hogy ide vezetett a kerítés.

Amúgy most olvasom, hogy Izraeltől veszünk komolyabb kerítést, olyat, amelyet ŐK IS ALKALMAZNAK az illegális bevándorlás ellen.

Gabi Balogh 2015.09.04. 10:44:21

Tipikus média manipuláció!
Az Arab csávó nyugottan elvan amíg látja hogy körül van véve kamerákkal aztán előadja magát. Szinészkedik!
Az index meg honnan veszi hogy a gyerek apja? Nem úgy néz ki hogy a nő ismeri egyátalán.

Én emberölési kisérlettel vádolnám, mivel ráhúzni a sinekre valakit az az.
Felpakolni az első repülőre azt vissza Szíriába ott rohadjon!

_Epikurosz_ 2015.09.04. 10:44:38

@lioliom: Meg is bilincselték a marháját. A nő csodálkozó arcát kell megnézni, amikor a rendőrök neki segítenek a férje ellenében. Na, ez az igazi újdonság nekik!

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 10:46:51

Basszus, ezek fineszesebbek mint a cigányok.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.04. 10:48:30

Magyarul: egy férfi a sínekre rántott egy idegen nőt és gyereket. A rendőrök pedig segíteni próbáltak a nőnek és a gyereknek. Igen, ez valóban iszonyú rendőri brutalitás.

dadddd 2015.09.04. 10:48:36

@_Epikurosz_: Így van. Ott hazudik, hogy a fotós pontosan tudta az igazságot.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 10:49:22

@Gabi Balogh: "Az index meg honnan veszi hogy a gyerek apja? Nem úgy néz ki hogy a nő ismeri egyátalán."

Szerintem onnan, ahonnét a programozó*-agysebész házaspárt. Ez illik a koncepcióba.

Most mégis milyen durva lenne, ha azt írnák meg, hogy egy muszlim faszi a fotó kedvéért a sínekre vonszolt egy idegen nőt a gyerekével.

Mindenki azt hinné, hogy ők is hajhásszák a népszerűséget mint a kurucinfó. A tulaj pedig kirúgná az összeset.

lavór 2015.09.04. 10:51:55

Pont annyi igazságtartalma a van a képnek, mint amennyit egy-egy kormánnyilatkozat takar.

Gabor Jeges 2015.09.04. 10:53:50

Én sem értem, miből következtettek egyesek, hogy ez rendőri brutalitás. Aki egy picit is érti a testbeszédet, az látja, hogy a rendőr odanyúló keze egy segítő kéz. Nem támadó. Még gumibot sincs benne.
Egyébként pedig, ha 5db rendőr ilyen nehezen bír 1db emberel, akkor itt nehezen fog működni a rendfenntartás.

fidesz a mutyipárt 2015.09.04. 10:55:26

Ez a kép egyetlen dolgot mutat be.
Azt, hogy az a büdös gyökér aki a fotót készítette, annak ellenére, hogy ott volt a helyszínen és látta az elejétől végéig a teljes történetet, mégis publikált egy olyan fotót, amin a valósággal szöges ellentétben álló történet látható.

Azt lehet mondani, hogy a fidesz az emberiség genetikailag selejtes hulladéka, de az újságírók mindent elkövetnek, hogy társuljanak hozzájuk.

emtévé 2015.09.04. 10:56:44

A felvétel elején az látható, hogy a férfinél semmilyen cérna nincs elszakadva, szépen odalép egy vadidegen nőhöz és a gyerekéhez (a Blikk ezt állítja), és minden ok nélkül lerántja szegényeket a sínekre. A migránsok tudatosan és jól használják a médiát. A média pedig partner ebben. Sajnos.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 10:56:55

@Gabor Jeges: Végül is csak a média állítja, hogy ez rendőri brutalitás. Én láttam ezt a fotót valamelyik külföldi lap címoldalán és az alatta lévő hsz-ek mindegyike a magyarokat dicséri.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.09.04. 10:57:39

Nem. Ez a kép annak a folyamatnak ad nagyszerű hátteret, ami az EU szétesését jelzi.
Sőt, hovatovább az elmúlt időszak történéseinek fényében azon sem lennék meglepve, ha Mo nemes egyszerűséggel az EU-ból való kilépés mellett döntene.

A helyzet jól bizonyítja, hogy az EU mint intézmény mennyire nem működőképes a jelenlegi elgondolások szerint, és a globalizáció túlhangsúlyozott égisze alatt alakult intézmény mennyire életképtelen, ha valódi problémával szembesül.
Mert hát mi is történik?
Magyarországra özönlenek a menekültek. Hogy mennyire háborús és mennyire gazdasági, azt ne firtassuk. Ebben a tömegben már nem csak a terror elől menekülők vannak, annyi bizonyos.
És ezek a tömegek egyszerűen itt rekednek, miközben Ausztria és Németország összevissza hadovál. Egyik percben ígérgetnek, aztán visszavonják. A magyarok meg kb. azt se tudják, mit kommunikáljanak, mit kommunikálhatnak és ennek megfelelően nem is teszik.
És a végén a nemzetközi sajtóban a szegény menekültekkel keményen bánó balkáni ország képében tűnünk fel, miközben azok a politikai vezetők kritizálnak bennünket a leghangosabban, akik ugyanúgy csődöt mondtak ebben a helyzetben,mint a magyar vezetés.

Magyarország patthelyzetbe került a logikátlan és egymásnak ellentmondó EU-s szabályozások fonalába gabalyodva.
Ezt mutatják az intézkedések, illetve azok hiánya, a kommunikáció és annak meg nem történte.

Ebben a helyzetben nincsenek valódi bűnösök. Legalábbis a tényleges érintettek között. A valódi bűnösök, akik az egész szituáció kirobbanásáért felelnek, hallgatnak és páholyból nézik, ahogy az arab világ rázúdul Kelet-Európára.

A másik fontos kérdés számomra az,hogy az EU többi nagy hangadója, mint Franciaország, vagy Anglia miért hallgat most ilyen nagyon?

Láthatóan Magyarország, Ausztria és Németország kap ebből az egészből a legtöbbet, ahol pont mi állunk a legnagyobb sz.p.rolleren.

Azt meg egyszerűen nem hiszem el,hogy tényleg meg lehet etetni ilyen tömegekkel,hogy menjetek Németországba, ott kolbászból lesz a kerítés és mindenkinek jut majd a tortából.
Állítólag számtalan diplomás, képzett, tanult ember is eljött és vándorol. Ezeket az embereket is így meg lehet vezetni? Hihetetlen.

gargantua9 2015.09.04. 10:57:57

@Leptis Magnaq: véletlenül ott voltam a vonat elindulásánál.... senki nem mondott semmit, azért szálltak fel rá, mert a táblán Győr és Sopron szerepelt, a kocsik Gysev vagonok voltak. A tényleges soproni egymásik vágányról, előbbről indult - gyakorlatilag üresen. Azt érzékelem a helyszínen, hogy sokan jönnek álhírekkel, ha hivatalos tájékoztatás van, azt pedig nem hiszik el...

wallenberg8805 2015.09.04. 10:57:59

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Egyszer és mindenkorra cáfoljuk a zsidó sajtó "menekült"-hazugságát.

1. Magyarország területére jogszerűen a hivatalos határátkelőhelyen nyitvatartási időben lehet belépni.

2. Aki tényleg menekült, annak tiszta a lelkissmerete, jóhiszemű, tehát jogszerűen a hivatalos határátkelőhelyen nyitvatartási időben lép be Magyarország területére, mivel nincs rá oka hogy ne így tegyen.

3. Aki nem ezt teszi, hanem illegálisan a kerítésen keresztül lép be Magyarország területére, az rosszhiszemű, rossz a lelkiismerete, tehát az ezzel a ráutaló magatartásával bizonyítja hogy ő nem menekült, hanem illegális bevándorló.

4. Az illegális bevándorló őnként vállalja a kockázatot, tehát felelős a saját sorsáért.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

FPéter 2015.09.04. 10:58:02

Hogyhogy nem veszitek észre, hogy a rendőr lökte a sínekre az anyát a csecsemőjével együtt, és próbálja ott tartani, amíg meg nem jön a vonat!

fidesz a mutyipárt 2015.09.04. 10:58:12

Ez akkor lett volna még hitelesebb, ha a menekült egy vak komondort is vezet.
Akkor végképp beleillik a fideSS világképébe.

fidesz a mutyipárt 2015.09.04. 10:59:38

@wallenberg8805:

Mint ahogy az is, aki az ismert és előre tudható menekülési hullám ellenére semmit nem tett a helyzet megoldásáért.
Igen, a csúti genetikai selejtes cigányról van szó.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 11:00:01

@A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron: Azért ez a bevándorló tömeg mindenképp a németeknél fog kikötni, hiába nem akarják. Itt tutira nem fogja hetekig enni a májkrémet.

Nem kellett volna hazudozniuk, hogy akarják.

Pipas 2015.09.04. 11:00:15

@♔bаtyu♔: "Basszus, ezek fineszesebbek mint a cigányok. "

Ugye, hogy mennyire hasonlóak? Próbálok nem raaszista lenni, de azért az nyilvánvaló, hogy ezek a viselkedési minták nálunk nem teljesen ismeretlenek. Talán ezért is van, hogy egész európában gyakorlatilag csak a magyar rerakció az értelmes erre a szituációra.

nyomasek 2015.09.04. 11:03:57

Hogy a kép hazudik-e? Igen.
Bővebben:

NETTÓ GECIZÉS AMIT A MÉDIA (és ez a poszt is beáll természetesen mögéje) MENEKÜLTÜGYBEN MAGYARORSZÁGGAL MŰVEL!

És hogy az országról, magyarokról kialakult kép mára az ami, az pontosan a médiának köszönhető, meg az ilyen nő- és gyereknyomorítást mosogató, relativizáló gyökerek miatt van. Nézzetek magatokba, broáf.

emtévé 2015.09.04. 11:05:55

És a minimum az, hogy mindenhol, ahol közölték a képet, lehozzák a videót is...

protézisesh 2015.09.04. 11:05:59

ez az írás is csak a tények félremagyarázása. :(

Larry Silverstein 2015.09.04. 11:07:11

Köszönetet mondok a rendőrségnek, akik határozottak és korrektek, mintha nem is ugyanaz a rendőrség lenne mint 2006ban.

A magyar rendőrségről készült képek jó hírűnket viszik a világba, nem vmi gyülevész milíciának látszanak a képeken. Emberfeletti a teljesítményük, mo-rA 160000 migráns érkezett idén, annyi, amennyi Olaszországnak is sok, aminek 6*annyi lakosa van. A többi országról nem beszélve, akiknek -még- fingjuk sincs miről beszélnek.

Szégyen, h a görögökkel nem tartatják be a menekültügyi szabályokat, az adósságukat elengedik, mi meg fizessük ki.

wallenberg8805 2015.09.04. 11:08:11

@fidesz a mutyipárt:

A Jobbik már 2011-ben parlamenti felszólalásban figyelmeztetett a közelgő népvándorlásra és felszólította a kormányt hogy készüljön fel, de a cionista Orbán-rezsim hatalmi arroganciája nagy pofával lehurrogta a Jobbikot.
Most kiderült hogy a Jobbiknak volt igaza, és ha a cionista Orbán-rezsim hallgat a jó szóra, most kezelhető lenne a helyzet.

Hari Seldon 2 2015.09.04. 11:09:12

@Alexease:
"Raadasul barmit tesz egy menekult, nem csak azt kell figyelembe venni, hogy menekul, faradt es frusztralt, hanem hogy TELJESEN mas kultura, vallas es szokasok."

Kicsit pontosítanék. Nem teljesen más kultúra, hanem feljetlenebb kultúra.

Miért lehet akár ezt is kijelenteni?

Azért mert, például ki lehet jelenteni, hogy egy pápua "kultúra" alsóbb rendű mint az európai. ( - Mert jelentkezzen az ki szerint egyenlő az a európaival? Ki alacsonyítja le magát a dzsungellakókhoz? - természetesen nem azt mondom, hogy maga az ember értéktelen, hanem a felfogása)

Akkor ettől kezdve miért nem lehet kijelenteni ezt a muzulmánról is? Mi is a különbség? Az elv ugyanaz. A különbség csak a létszám.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 11:12:06

@nyomasek: Én nem tudom milyen a magyarokról kialakult kép, mert még nem voltam ebben az évben külföldön, de a külföldi turizmusról és a külföldi lapok alatti hsz-ekből ítélve szerintem nagyon jó.

Az a helyzet, hogy én úgy látom, a nyugati polgár a médiával szemben sokkal-sokkal szkeptikusabb mint mi.

Ráadásul azt is látom, hogy ebből az egész bevándorlós történetből amilyen szarul jövünk ki, a hivatalos nyugati médiában, annyira jól a hozzászólásokban. Ezeket kifejezetten jó olvasni.

AlbaZen 2015.09.04. 11:12:28

A szír menekültek 90%-ának megfelel Törökország, Jordánia, Libanon, amíg stabilizálódik a helyzet, hogy visszatérjenek hazájukba, vagy ha ez nem lehetséges, berendezkedjenek egy olyan országban, ahol az életvitelük, kultúrájuk és vallásuk nem kelt feltűnést.

Akik itt vannak, az a 10%, akinek nem elég Törökország, Jordánia és Libanon, hanem egyenesen Németországot akarják, ergo a gazdasági előnyök fontosabbak számukra, mint a beolvadás egy jobban azonosulható identitású országban.

A kérdés tehát nem menekültkérdés, hanem emberi és etikai kérdés, mégpedig az, hogy ha úgy ézem, hogy nekem Svájcba, Norvégiába, Kanadába, Japánba, vagy akárhová kellett volna születnem, akkor JOGOM van-e ahhoz, hogy a vágyott országba vándoroljak és ott éljek?

Erre az egyszerű eldöntendő kérdésre még nem adott egy politikus sem egyértelmű választ akár ENSZ emberi jogi deklarációkból levezetve, bárhogyan.

Kivlov 2015.09.04. 11:14:24

A lényeg összefoglalva:
"Mr. Menekült! Hozzád szólok, én, egy Magyar állampolgár, akinek a hazájába beszöktél, be menekültél! Nem azzal van bajom, hogy itt vagy, hanem azzal, ahogy viselkedsz!!! Lehet hogy bántó szavakkal szólok hozzád, de te is értsd meg a mi problémánkat!! Miért kiabálsz? Miért lázadsz? Ha rendben vannak a papírjaid, mehetsz, ahova akarsz, de ez idő!! Megértem én, hogy hazádban most nem jó, megértem én, hogy vallásod miatt üldöznek...megértem.....de te is értsd meg a mi helyzetünket!!! Ide jöttök, piszkot, mocskot, szemetet hagytok magatok után, ami lehet hogy nálatok természetes, de nálunk, civilizált embereknél nem az! Kiabálsz egy magyar rendőrrel?? Ezt mégis hogy mered megtenni? A ti országotokban lenne bátorságod ehhez? Lázadsz, mert napi egyszer kapsz ételt, italt, ellátást, mindezt ingyen?! Vannak nálunk is hontalanok.....nem kevesen.....ők hálásak, ha valaki segít nekik akár egy szál cigarettával vagy 20 forinttal....hálásak! Tudod mit jelent az, hogy hálásnak lenni???? Nem azt, amit te csinálsz, nem azt, ahogy viselkedsz! Itt nem arról van szó Mr., hogy kinyald a seggünket, mert segítünk, hanem elvárjuk a közreműködésed, elvárjuk, hogy ha már megengedtük, hogy a tereinken pihend ki a fáradalmaidat, akkor ne szemetelj, ne mocskolj össze mindent és a legfontosabb, hogy ne lázadj! Engedünk tovább utadra, de ennek vannak szabályai, a szabályokat be kell tartani, főleg ha kiszolgáltatott helyzetbem vagy! Örülj neki, hogy nem géppuska lövedékek záporában kellet beszöknöd, örülj neki, hogy nyugodtan aludhatsz egy biztonságosnak tűnő országban, örülj annak, hogy élsz!!!!
Egyik menekült társad által tartott plakáton kérdezitek, hogy 5000 emberre 1 illemhely!? Kérdezem én: otthon a te országodba is feltennéd ezt a kérdést?? Örüljetek annak az egynek is, azt ti használjátok, az csak a tietek! Gyermekeitek kezébe SEGITSÉG felirattal ellátott plakátot adtok? Hát milyen a szülők vagytok?! Miért kell a gyerekeket bevonni? Mert buta, primitívek vagytok, saját fajtátokat gyilkoljátok, üldözitek!! Emberiség szégyenei vagytok, mert ahogy viselkedtek, az nem méltó egy emberhez....."

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 11:14:42

@wallenberg8805: Ezzel nagyon egyetértek. A cionistával is. A helyzet az, hogy Orbánék a határvédelmet évekig leszarták és most az EU-ra mutogatnak. Miközben a spanyoloknál már akkor ment az, ami itt most.

Persze annyiban menteném őket, hogy egy nagyon erős határvédelemre most ömlik külföldről a pénz és nem akkor.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 11:18:14

"Nézzük meg újra a képeket. Mi az, amit látunk?"

A média agymosását amihez a kedves szerző is asszisztál amikor azt írja a "kerités" miatt rángat egy elmebeteg a sinek közé nőt és gyereket.

a tájékoztatás hiányáról meg annyit, hogy a kedves bevándorlók nem csak a gmapszot kellene bámulják az okostelefonjukon hanem mondjuk a német követség honlapját is megnézhetnék.

Jácint1 2015.09.04. 11:18:51

Azt gondolom, hogy sok esetben túldramatizálják a helyzetet. Több alkalommal láttam hazánk rendvédelmi szerveit intézkedni és eddig nem tapasztaltam sohasem túlkapásokat. Azt is láttam több esetben, hogy a migránsokkal szemben a lehető legemberségesebben jártak el. Persze ki lehet sarkítani mindent és lehet őket szörnyekként ábrázolni ahogyan a legszebb női modellekről is lehet hihetetlenül előnytelen fotókat készíteni. Egy olyan helyzetben, amelyre nincs előre kidolgozott forgatókönyv, intézkedési terv igen nehéz döntéseket hozni és a megszületett döntéseket végrehajtani egyaránt. Sajnálom a migránsokat de ugyanakkor megértem az egyszerű emberek félelmeit és az államunk helyzetét és azt is, hogy a határainkat ilyen helyzetben nem lehet nyitva hagyni, védtelenül hagyni. A menekült áradat megindulása vagy ha másképpen nézzük a népvándorlás elkerülhetlenül nehéz helyzetbe hozza a annak minden résztvevőjét. Azt is gondolom, hogy aki felelőtlenül elindul egy ilyen hosszú útra annak számolni a kell a következményekkel is. Véleményem szerint vannak hozzájuk közelebbi országok is ahová lehet menekülni a háború elől.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 11:19:27

OFF

egyébként a fehér alapon világosszürke szöveg eléggé nem felhasználóbarát

Hari Seldon 2 2015.09.04. 11:19:30

@Pipas:
Ez lehetséges, ugyanezt teszik naponta Gázában is. Ott is hőzöngenek, a gyereküket előre tolják, hadd sírjon. Mehet a kép. A nyugat jelentős része beveszi.
Azért nálunk is kezdik felismeri a módszert. Ezért is erősödik itt a FN.

Tudományos libsizmus 2015.09.04. 11:25:03

Ilyenek ezek a természeti népek.

dez01 2015.09.04. 11:27:54

Azt írja alul, hogy nem változtat a lényegen, hogy a férfi nem a család tagja...

KEDVES CIKKÍRÓ,AZONNALI BOCSÁNATKÉRÉST KÖVETELEK!
ÉS KI AZ INDEX CÍMLAPRA AZT IS!

dadddd 2015.09.04. 11:39:00

Nocsak, most olvasom, hogy a "több ezer kilométert gyalogló" menekülteket nem tudják rávenni társaik egy 240 km-es laza sétára. hm...

GERI87 2015.09.04. 11:40:20

Ehhez értenek: vernyákolni, bőgni meg az áldozat szerepében tetszelegni.
A már meglévő 10%-nyi velük rokon kisebbségeink is nagyon gyakorlottak ebben...
Képes a nőt a gyerekkel a sínekre lökni, hogy úgy állítsa be hogy ők "el vannak nyomva".
Szánalmas!

Ők azok akik nem tartják be a szabályokat, nem akarnak táborba menni, mert nem akarnak itt maradni és regisztrálva lenni!
Ebből is látszik hogy nem az életüket féltik (már), hanem csak több segélyt akarnak!
Megélhetési bevándorlók, élősködők!

Azon sem kell csodálkozni hogy a rendőrség és a MÁV nem német precizitással teszi a dolgát: ha normális, nyugodt körülmények között is vannak bajok, szervezeti és szervezési problémák, emberhiány stb.
Amit az elmúlt 25 évben is akármelyik ellenzék vagy kormánypárt elismert és erről pofázik (de nem tesz semmi érdemlegeset), akkor miért pont egy válsághelyzetet tudnának tökéletesen kezelni?
Ez mondjuk nem a kivezényelt rendőrök hibája! Nem őket kell hibáztatni, de attól még tény.

GERI87 2015.09.04. 11:40:50

Ehhez értenek: vernyákolni, bőgni meg az áldozat szerepében tetszelegni.
A már meglévő 10%-nyi velük rokon kisebbségeink is nagyon gyakorlottak ebben...
Képes a nőt a gyerekkel a sínekre lökni, hogy úgy állítsa be hogy ők "el vannak nyomva".
Szánalmas!

Ők azok akik nem tartják be a szabályokat, nem akarnak táborba menni, mert nem akarnak itt maradni és regisztrálva lenni!
Ebből is látszik hogy nem az életüket féltik (már), hanem csak több segélyt akarnak!
Megélhetési bevándorlók, élősködők!

Azon sem kell csodálkozni hogy a rendőrség és a MÁV nem német precizitással teszi a dolgát: ha normális, nyugodt körülmények között is vannak bajok, szervezeti és szervezési problémák, emberhiány stb.
Amit az elmúlt 25 évben is akármelyik ellenzék vagy kormánypárt elismert és erről pofázik (de nem tesz semmi érdemlegeset), akkor miért pont egy válsághelyzetet tudnának tökéletesen kezelni?
Ez mondjuk nem a kivezényelt rendőrök hibája! Nem őket kell hibáztatni, de attól még tény.

Tomycat 2015.09.04. 11:41:47

@Kivlov: Ha a menekultekhez irsz, tedd a nyelvukon, vagy angolul. Sejtem en, nem veletlen magyarul irsz, valoszineleg mas nyelven nem menne. A google fordito is tul bonyolult lehet. Nos ha mar magyarul van leirva, akkor legyen a valasz is magyar, ha nem is egy menekulttol.
1. Tanulj meg halasnak lenni, mert oseid 1849-es veresege ota meg vagy tucatszor kerultek sz*rba es menekulniuk kellett. Kaptak is segitseget. Ja, hogy te is tudd, ha bajban voltak az oseid es egy gazdagabb tarsasag segitett nekiek, a halat nem ugy szokas leroni, hogy kinyalod a s*gguket (ok, ok az orbani era masra tanit) mert a segitonek csak egy koszonom jar. A halat sokszor nem is a bajbajutott roja le, hanem az utoda, meg pedig ugy, hogy segit mas bajban levo embereknek. Na itt jon a rossz hir neked, ha egyaltalan segitenel valakinek nem fogjak kinyalni felsobbrendunek itelt v*lagodat. Csak koszonom lesz a vege.
2. Tanulj sajat oseidtol, mert ok sokkal nehezebb idokben tudtak masok segitsegere lenni (pedig se kajajuk, se munkajuk nem volt rendesen). Emlekezz hogyan segitettek nagyapaink a lengyeleket mig a haboru akkor minket is sujtott.
3. Segitsegnek nevezed azt, hogy 5000 embernek 1 veceje van. Ha ehes emberek koze bedobsz egy fel kenyeret. Na, ebbol sejteni ki es milyen lehetsz. Hasonlo helyzetben az onzesed magas fokan valoszinuleg ugy viselkednel, hogy nagyon szegyelnem meg azt is, hogy egy nyelven irogatunk itt egy lapon.
4. Gyereked valoszinuleg nincs, nem kommentalom mit jelent, nem tudnad megerteni.

Szumi 2015.09.04. 11:42:01

Kedves cikkíró, ez egy olyannyira szánalmas magyarázkodás a libsi média aljas, mindent a maga hasznára fordító módszerei mellett, hogy menten sírva fakadnék - ha ez nem lenne nettó hazaárulás. Nem gecizés: hazaárulás, az ország lejáratása, a világ közvéleményének országunk és állampolgárai ellen fordítása. Szar alakok vagytok, na.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2015.09.04. 11:43:43

@csabakirályfi: Igen.
Mondjuk az SvD a mainstream svéd médából elsőként már kezdi is pedzegetni, hogy azért a bevándorlás körül sem minden móka és kacagás.
Az integráció nagyon jó dolog, és működik is. Tényleg vannak remekül beilleszkedett iráni és szír kollégáim, ismerőseim, nincs ezzel gond, tényleg tök jó.
Csak fel kellene mérni, hogy évente hány embert képes Svédország befogadni, elszállásolni, oktatni.
Ha ezt nem gondolják végig, akkor majd lesz csodálkozás és kapkodás 2018-ban, ha az SD lesz a legerősebb párt a választáson.

DFK 2015.09.04. 11:48:23

Igen, a fotó hazudik, pont úgy, mint a blogger és liberális társai.

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.09.04. 11:53:23

@Kivlov: Ki van nyalva a seggük? Miért nem költözöl közéjük? Igazi seggkinyalást kaphatnál akkor te is, ingyen?

Ja, hogy ha neked kéne ezt átélned, akkor már nem lenne seggnyalás, igaz? :D

Golyós 2015.09.04. 11:53:42

A kép pont azt mutatja meg, hogy milyen szánalmas a média.Azt kell látni amit ők arra étdemesnek tartanak

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.09.04. 12:04:33

@Kivlov: "Jobb dolguk van itt, mint egy magyar szegénynek!"

Te hallod, én voltam már szegény annyira Magyarországon, hogy csak kb. 5-6 ezer forintom volt egy hónapra kajára a lakbér és a rezsi fizetése után. De még akkor sem kellett hajléktalanként kószálnom az országban, toi-toi WC-kben szarnom, meg túlzsúfolt táborokban laknom, ezredmagammal.

Nagyon szar elképzeléseid vannak arról, hogy mit jelent Magyarországon szegénynek lenni. Szar. De nem ennyire.

Kivlov 2015.09.04. 12:06:22

@Tomycat:
ha tudnál magyar szöveget értelmezni, ez egy bemásolt vélemény volt.
szádat meg evésre.

wallenberg8805 2015.09.04. 12:07:00

zsidók -> liberalizmus -> népvándorlás -> hazugság

Kivlov 2015.09.04. 12:07:13

@Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke:
senki nem hívta őket ide.
minden magyarra ki kéne vetni egyszeri 10e adót, amiből őket jól tartjuk. az tetszene, mi?

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 12:09:56

Egyébként lehet a rendőr a legkedvesebb 100% toleráns együttérző, ha az "ügyfele" elkezd kitárt karokkal üvöltözni már el is készült a fotó a "brutális rendőrről"

megjegyzem ezek pont ugyanugy viselkednek mint a cigányaink, csak ezek nem azt üvöltözik ha hozzájuk lép a rendőr, hogy "azér mer cigány vagyok?" de ha megnéztek rendőrségi videókat ugyanezekkel a trükkökkel élnek, földre esnek, kiabálnak, vitetik magukat hátha cimlapra kerülnek és jönnek a taszkalapok kimosdatni a seggüket

ymel 2015.09.04. 12:10:03

A blog szövege akár elfogadható is - mosogatásnak.

Szimplán annyit kellett volna mondani, hogy bocs, T. Olvasók, ezt elb.tuk.
És ne akarjátok megmondani, mit akar a kép ábrázolni.

Bármely ellőtt kép - ez meg főleg - megmutatja, hogy a dokumentumfelvétel is csak egy fikciós kategória, jól megfér a Star Wars mellett. Egyik sem valódibb a másiknál, s nem is hazugabb. Ezt tanítsátok inkább a népnek. Ja, hogy azzal a műfaj közhiedelem szerinti legitimitását, a munkátokat ('értelmét') veszítenétek el?

Tomycat 2015.09.04. 12:13:57

@Kivlov: Ja, csak schmittelted a szoveget valakitol forras nelkul. Akkor neked magyarul sem megy.... pozitivum: copy-pasta meg mukszik.

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.09.04. 12:16:25

@Kivlov: A menekülő magyarokat se hívta senki, mégis fogadták őket a gazdagabb országokban, és nem kitaláltak sztorikat, hogy nincsenek is veszélyben, meg úgyis csak a segély kell nekik. Veled ellentétben. Mert ők civilizáltak voltak, te meg nem.

Nem kell kivetni a magyarokra adót, nagy részét az EU finanszírozza amúgy is ennek a "jól" tartásnak, ahogy kb. mindent.

Kivlov 2015.09.04. 12:17:14

@Tomycat:
:D
anyád meg téged schmittelt, mert előtte látott egy majmot az Állatkertben.

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.09.04. 12:17:38

@eßemfaßom meg áll: "megjegyzem ezek pont ugyanugy viselkednek mint a cigányaink, csak ezek nem azt üvöltözik ha hozzájuk lép a rendőr, hogy "azér mer cigány vagyok?" de ha megnéztek rendőrségi videókat ugyanezekkel a trükkökkel élnek, földre esnek, kiabálnak, vitetik magukat hátha cimlapra kerülnek és jönnek a taszkalapok kimosdatni a seggüket"

Ugyanez volt a narratívád is amikor a taszkalapok a 2006-ban a rendőrök által az utcán megverteket védték, vagyok akkoriban minderről csendesen megfeledkeztél?

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.09.04. 12:18:49

@Kivlov: Ez rendkívül érett visszaszólás volt. A többi általános iskolás most biztos rendkívül büszke rád.

csabakirályfi 2015.09.04. 12:23:44

@α Ursae Minoris: Ja, akik beilleszkedtek, azokkal valóban nincs sok gond. Ez ilyen.

Kivlov 2015.09.04. 12:24:21

@Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke:
ja, az EU-nak meg az égből hull a pénze.
Hova teszünk több (tíz)millió ágrólszakadtat, amikor az EU-ban is tombol a munkanélküliség? ki fogja az ellátásukat, az asszimilációjukat finanszírozni és miből? vicc. öngyilkosság az egész.

Dr.Traktor 2015.09.04. 12:25:53

érdekes figyelni ezt az erőlködést a médiában (bizonyos médiákban).
szerencsére (számotokra sajnos) a józan ész, az önvédelmi reflex még mindig erősebb az emberek nagy részében, ahogy a kommenteket olvasom bármelyik cikkecske mögött.

akik teljes meggyőződéssel támogatják/segítik/reklámozzák azt a fajta migrációt ami most folyik 2 kategóriába sorolnám: a hihetetlen naív emberek táborára, és azokéra akiknek az említett cselekvés valamilyen hasznot hajt

esetleg egy harmadik csoport lehet a konkrét hazaárulóké, nem tudom...

DFK 2015.09.04. 12:28:49

Mindig voltak, lesznek Hegedűs hadnagyok, csak az egri várban nagyon helyesen felakasztották. Most a liberálisok adnák idegen kézre az országot.

fidesz a mutyipárt 2015.09.04. 12:45:42

Agyhalott, idióta orbánisták.
Áruljátok már el, melyik 2-3 szó volt az amelyik ennyire kiverte nálatok a biztosítékot. A teljes szöveget láthatóan nem tudtátok értelmezni.
Mondjuk nem meglepő, genetikai selejtek vagytok és ezt folyamatosan be is bizonyítjátok.

HgGina 2015.09.04. 13:04:45

Tetszik ezen az oldalon, hogy fehér alapon halvány szürke a szöveg. Vakoknak jó szemerősítő.

Ezt a tetves arab fickót meg azonnal lecsuknám 20 évre emberölési kísérlet miatt. Ahhoz gyáva, hogy a szülőföldjéért, a hazájáért fegyvert fogjon és harcoljon. Ahhoz elég bátor, hogy a feleségét és a pici babát a sínekre lökje. Persze, biztos van neki 4 felesége. Jut is, marad is.
Az ilyen emberi szarkupacot sima középkori hajítógéppel hajítanám vissza Szerbiába. Hadd szokja a szemetje.

Érdekelne, miért nincs még a kerítés mentén tűzparancs érvényben?
Egy nap alatt megoldódna a menekültprobléma. Első nap 500 halott, és tuti egy se jön erre többé. Ennyire egyszerű a megoldás, ólom a megfelelő helyre és kész.

mikober 2015.09.04. 13:05:20

Na a sok olyan hozzászóló aki nem volt ott.
A menekültek nagy része (nem írok százalékot) nem tudja elfogadna (vagy nem is akarja) hogy a belépési törvények rájuk is vonatkoznak. Egyébként ha kevesebb lenne a média sokkal gyorsabban megoldódott volna a probléma. ÉS NORMÁLIS MÓDON, NEM ERŐSZAKKAL!
Ők amint meglátják, hogy valamelyik média csatorna felvételt készít rögtön elkezdik a "hisztit"! Csütörtök délutánig, amíg nem voltak ott a kamerák egész csendesek voltak. Amint látták, hogy jönnek a tv-sek rögtön fellázadtak.
A rendőröktől miért nem fogadják el azt a segítséget, amit egy vöröskeresztestől igen? Ha a rendőr nyújtja a vizet stb. az nem kell, ha ezt átadja a segítő kezébe aki civil, az rögtön jó? Hogy is van ez???

mikober 2015.09.04. 13:06:18

@bölcsészmérnök:
Így igaz!!! A fotó alapján azt lehet mondani, hogy verik a menekültet, valójában a menekült veszélyeztette a családját!

Ad Dio 2015.09.04. 13:13:40

Azért ez kemény.

A fotós meg megérdemelne egy nagyon csúnya pert. Merthogy ezt így nem lehet. Utána kell járni mielőtt publikálok valamit. Nem mindegy rendőri brutalitást vagy ártatlanok védelmét rögzítem...

Tisztel Fotós Úr! A sajtóigazolványát adja vissza és fogjon olyan mesterségbe, amit legalább minimális becsületességgel tud művelni.

Anders Behring Breivik 2015.09.04. 13:17:36

A betolakodok elfoglaltak Budapestet !!!!
NINCS MESE, BE KELL VETNI A HADSEREGET, NEHEZTUZERSEGGEL KELL LONI A BETOLAKODOKRA. KOZEJUK KELL GAZOLNI HARCKOCSIVAL, ES LONI ! LONI !! LONI !!! LONI !!! LONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONILONI!!!!!!!!!!!!!!!!!

csorsza 2015.09.04. 13:18:44

"saját fejét ütögeti olyan emberek előtt, akik nem értik mit akar mondani, és akik egy szót sem tudnak hozzá szólni."

Mondjuk, ő jött ide, egy olyan országba, ahol kölcsönösen nem értik egymást. Ezt azért még írjuk bele a cikkbe.

recirkulációs kör 2015.09.04. 13:20:23

@Ballib Cenzúra:
Ja, mert Aziz barátotoknak jegye volt, de papírjai nem.
Anélkül meg nem lehet utazgatni még az EU-n belül sem, ha te EU-tagország állampolgáraként átmész mondjuk Esztergomból Párkányba vagy Komáromból Komarnóba a hídon, akkor is vinned kell magaddal legalább személyit.

Érdekes, hogy a nagy jogvédők erről az apróságról hajlamosan mindig elfeledkezni (azaz ha nem is hazudnak, de legalábbis erősen csúsztatnak).

Netuddki. 2015.09.04. 13:23:56

@Flúgatlan: "Ne már hogy a kerítés legyen a hibás ezért!"

De az. Túl alacsony, a fideszesek meg mindig átmásznak. Tudod, nagy az Isten állatkertje...

Medgar 2015.09.04. 13:25:59

A szerencsétlen nő konkrétan sokkot kapott. Gratulálok...

tralalala 2015.09.04. 13:29:57

Érthetetlen, hogy a máskor a női jogokra és a családon belüli brutalitásra oly érzékeny balliberális oldal hogyhogy nem veszi észre ezt az aspektusát a történetnek?

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 13:38:23

@Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke: nem tudom, 2006-ban előállításra várók verték a földhöz magukat miközben a kiccsaládból 20an kiabáltak körülöttük állva, hogy "ölik a józsit segiccség ölik ezek megölik hát járni se tud szegíny"?

Annyira bomlott az agyad, hogy nem tudsz különbséget tenni egy politikai rendezvény szérverése meg egy hatósági eljárás között?

András Szigligeti 2015.09.04. 13:39:57

A sok száz hozzászóló között egy sem volt, aki figyelmesen megnézte volna az eredeti videót. A menekült otthagyta volna rendőröket a nővel, akkor fogta magához a nőt. Azonban a 6. másodpercnél kinyúlt egy kék ruhás kéz a fotós takarásából és a csecsemőt tartó nő bal vállát megfogva a főldre rántotta. Akkor feküdt rá a férfi a nőre, hogy védje a rendőröktől, gondolom a diktatúrájában már volt rutinja. A fejverés pedig a tehetetlenség jele, ha egy lehelletnyit is ismernétek azt a kultúrát, amelytől annyira rettegtek. Ilyen, amikor a harciláz elborítja az agyakat, a valóság már lényegtelen. Nem szégyenlitek magatokat?

dez01 2015.09.04. 13:45:40

@András Szigligeti: Melóhelyen nem tom megnézni, de otthon megnézem ígérem. Bár amit láttam eddig, az alapján nehéz elképzelni, hogy a rendőrök gyerekes nőket rángassanak.... szeritnem elég rendesek a menekültekkel, láthatóan figyelnek arra, hogy ne legyen balhé....

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 13:46:01

@Tomycat: "@Kivlov: Ha a menekultekhez irsz, tedd a nyelvukon, vagy angolul. "

Izé, van egy ösi igazság "Si fueris Romae, Romano vivite more!"

robinnyó 2015.09.04. 13:48:07

Nem csak a fotó hazudik, hanem a posztoló is, méghozzá a lehető legirritálóbb stílusban. Fel kellene fogni, hogy a bevándorlóknál sokkal kártékonyabbak az ilyen és ehhez hasonló, az olvasott portálokon napi szinten megjelenő liberális ömlengések, melyek uszító hangvételűek és a lehető legtöbb ponton hazug módon ferdítenek, egymásnak ugrasztva ezzel a magyarokat.

GERI87 2015.09.04. 13:57:13

@András Szigligeti:

"Azonban a 6. másodpercnél kinyúlt egy kék ruhás kéz a fotós takarásából és a csecsemőt tartó nő bal vállát megfogva a főldre rántotta."

A nő a peronon áll, mire a mögötte lévő férfi benyomja a sínek közé, minden más csak ennek a következménye! A rendőrök megpróbálják ezt megakadályozni (érthető) hogy lenyomta e vagy elesett, tökmindegy, valahogy el kell onnan vinni őket. Innentől kezdve pofa be, ne rinyáljon! Nem kezdték el a ütni, verni, nem akarták hogy ott maradjon!
Mi ebben a rendőri túlkapás?

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 13:58:15

@András Szigligeti: hazudsz mint a vízfolyás (vagy vak vagy). Az a kéz szir elmebetegé, szörös kéz rövidújú szürke pólóban, a 7. mp-ben látszik egyben a faszi meg a karja ahogy rántja le a nöt.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 14:02:51

Na végre, elindultak gyalog.

Most aztán figyelem, hogy a jóságos, humánus osztrákok beengedik e őket. Most megmutathatják mennyire európaiak. Egy a lényeg, mozgásukat nem szabad korlátozni, mert az nagyon-nagyon antihumánus lenne.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 14:05:59

"Jean Asselborn, az EU soros elnöki feladatait ellátó Luxemburg külügyminiszere élesen bírálta Orbán Viktor magyar kormányfőt, amiért arról beszélt csütörtökön Brüsszelben, hogy a menekültek rosszul döntenek, amikor Európába indulnak, illetve hogy a muzulmánok nem szívesen látott vendégek Magyarországon."

Igen, meg is indultak felétek a menekültek, bebizonyíthatjátok, hogy Orbánt jogosan bíráljátok és nálatok szívesen látott vendégek a muszlimok.

recirkulációs kör 2015.09.04. 14:06:19

@Tomycat:
Fordítsd már le arabra, baromka.
Merthogy az angollal pont annyit érnél el, mint a magyarral, ugyanis a menekültek nem beszélnek angolul.

Ja, otthon egyébként 1 vécéjük sincs, úgyhogy itt az 1 még luxus is.
Csak legalább használnák, de azt sem tudják, mire való.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 14:10:18

@recirkulációs kör: Szerintem ezek még mindig ott tartanak, hogy a bevándorlók angolul kiválóan beszélő agysebészek és programozók, akik összeszedik maguk utána szemetet, takarítanak, kifestenek maguk után és imádják a keresztényeket.

MCMLIX 2015.09.04. 14:13:24

@András Szigligeti:
Nem jól láttad. A kéz egy fotósé volt. Szégyelld magad Te!

Kubatov szavazó 2015.09.04. 14:16:20

Egy foto nem hazudhat, csak az alairas...

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 14:24:28

Úgy látom, a diktátor Orbán rendőrei éppen visszanyomnak, egy, láthatóan a közelgő vonat elől menekülni akaró programozó-agysebész házaspárt, a nő kezében a kis Einsteinnel. Akiket természetesen az osztrákok és a németek erőszakos követelése ellenére sem engedtek fel a Berlini gyorsra, csak mert neki se legyen jobb mint nekünk.

cabeza 2015.09.04. 14:25:25

@Aurelius Respectus:
Mindenki azt lat bele amit bele szeretne latni. En pl. amikor eloszor lattom a fotot, csak annyit lattam hogy harom menekult a sinen fekszik es rendorok nyulnak feleje. Az a baj hogy mindenki olyan rohadt forrofeju, mert orban jol bemelegitette a nepet a plakat propagandajaval, felelmet ultetetett azok szivebe, akik erre fogekonyak.

A felelem meg ugye vakka tesz, hiszen ki beszel mar arrol hogy a fel orszagot szetlopta a fidesz-kdnp. Ki beszel mar arrol a lany eladorol akit magyar keselt halalra az elsotitett nemzeti dohanyboltban? A kormany kezen ver tapad es most meg tobb hatalmat kapott, miutan megszavaztak a jobbikkal a valsaghelyzetet.
Lassan lesz nekunk is egy patriota torvenyunk...

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 14:29:51

@Kubatov szavazó: de még a fotó is hazudhat. Egy fotó amin van egy lefogott üvöltöző ember körülötte rendőrők az 100ból 99 embernek azt mondja minden szöveg nélkül, hogy szegény embert a mocsos rendőrök bánják.

Ezért kezd el minden sittescigány is üvölteni meg hadonászni ha jönnek érte a zsernyákok.

recirkulációs kör 2015.09.04. 14:30:00

@Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke:
Ja, baromka, csak a menekülő magyarok nem balhéztak, és őket is menekülttáborokban tartották, volt, akit évekig.

Érdekes módon ők nem üvöltöztek miatt Németországban, Ausztriában meg Olaszországban.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 14:32:43

@cabeza: "orban jol bemelegitette a nepet a plakat propagandajaval, felelmet ultetetett azok szivebe, akik erre fogekonyak ... A kormany kezen ver tapad "

Na te vagy a tipikus médiaagymosott akiknek ezek a cikkek szólnak.

recirkulációs kör 2015.09.04. 14:33:12

@Ad Dio:
Ezt az utolsó mondatot az Index, Origó, 444 minden újságírójára elmondhatnád.

recirkulációs kör 2015.09.04. 14:34:07

@recirkulációs kör:
A Cink hálistennek megszűnt. De arra is ugyanez igaz, és az ott lebzselő firkászok hamarosan a fentebb felsorolt 3 szennymédia valamelyikénél fognak megjelenni. Egytől egyig.

recirkulációs kör 2015.09.04. 14:36:06

@András Szigligeti:
Ez viccnek nem volt rossz.
(De, annak is rossz volt.)

Leylandi 2015.09.04. 14:37:09

A rohadt Orbán-pribékek épp erőszakkal próbálják etetni szegény ártatlan, gyerekeik sorsával felelősséggel törődő menekülteket.
Még szerencse, hogy azok résen vannak, és kitépik a szendvicset meg csipszet ártatlan négyéves lánykáik kezéből. Inkább az éhenhalás, mint a pribék-kenyér!!!
www.youtube.com/watch?t=11&v=7L3eSbpETf8
Libsikéim, erről az aknamunkáról is esetleg egy sajtófotó? Ami bejárja a világot? Na? Senki?

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 14:41:24

Épp most mondja a jobbikos:

1 bevándorló naponta 1.500 Ft értékű kaját, vizet kap, amit egyébként sokszor el is dob.

1. kórházi beteg napi normája 500 Ft.

marionette 2015.09.04. 14:41:47

Nem tudom miből gondolják egyesek, hogy nem egy családról van szó. Feltehetően ültek a padon hárman, odamentek a rendőrök, az asszony próbált szót érteni velük, az arab férfinél elszakadt a cérna, azt mondhatta, hogy márpedig ők onnan nem mennek semmilyen gyűjtőtáborba. Én azt hiszem, hogy egy arab férfi sem nyúlna így egy idegen nőhöz, mi több, egy arab nő sem menne külön a férjétől és ülne egy másik férfi mellé, mert minden valószínűség szerint azon a háttérben lévő padon ülhettek. Voltam Algériában, kicsit beleláttam az életükbe.

Szumi 2015.09.04. 14:43:30

@András Szigligeti: ekkora demagógot, mint te.......te

recirkulációs kör 2015.09.04. 14:46:38

Egyébként a fent említett 4 sajtótermék (+ a nyomtatott Népszabó, Népszava stb.) menekültekkel kapcsolatos, hazugságokkal teletömött hiszticikkeinek köszönhetően az ország kb. 90-95%-a utálja mára a menekülteket.

Elég megnézni a kommenteket, 100 hozzászólóból 1-2 agyatlan szólal csak fel a kiderült hazugságok ellenére a menekültek mellett.

És remekül állítják Orbán mellé azokat is, akik egyébként utálják a Fideszt Orbánnal, Kövérrel, Áderrel, Szíjjártóval, Rogánnal, mint a szart (én is ezek közé tartozom).

Jelenleg ugyanis a Fidesz cselekszi azt, amit ilyen helyzetben kell - kár, hogy egy kicsit megkésve, mert mindezt valamikor márciusban kellett volna, amikor először jelentek meg a határon napi több százas létszámban a menekültek.
És Orbánnak volt mersze kinyitni a száját Brüsszelben, tisztelet érte, pedig általában nem szoktam szeretni a hebehurgya megnyilvánulásait, de most teljesen igaza van.

Azt pedig nem is értem, mit hisztiznek a menekültek a magyar intézkedések (ujjlenyomatvétel, menekülttábor) ellen, hiszen a világ minden országában ez a szokás (illetve mondjuk úgy, minden kultúrországában, a Közel-Kelet, Kisázsia, Afrika és még néhány régió nyilván nem tartozik ebbe a halmazba).

recirkulációs kör 2015.09.04. 14:49:24

@marionette:
Igen, 1 hetes turistaúton simán bele lehet látni az életükbe, pláne a nyelvük ismerete nélkül.

Másrészt ezek NEM Algériából jöttek, ami a legkulturáltabb arab országok egyike.

Bona Fides 2015.09.04. 14:52:18

Egyszerűen nincs olyan szar, amiből ne tudnátok kimosni a jellemtelen, geci sajtómunkásokat. :))))
Amikor még gagyiztak a pesti kapualjakban, a cigónő földhöz vágta a kisbabáját, hogy a rendőri intézkedést ellehetetlenítse és a rendőrt védekezésbe kényszerítse.
Ez a migráns nő örülhet, hogy a hülye faszi nem csapta a gyerek fejét a sínekhez, csak levitte őket a földre.
Hatásvadász, ügyeskedő, jogsértő, hazug banda, azonnal menjenek Németországba.
Itt ilyen emberekre nincs szükség. (Vihetik Balogh Lászlót és az Index gárdáját is.) Azt a pénzt, amit ezek felemésztenek, inkább azokra a szerencsétlen emberekre kellene költeni, akik valóban menekültek.

Az is szép volt, amikor a sebesült fejű gyereket keresték életre-halálra, akiről kiderült, hogy "csak" életveszélyes bőrbetegsége van. Azóta leszarja a sajtó.

Bona Fides 2015.09.04. 14:56:23

@recirkulációs kör: Nekem is tele van már a tököm Narancsisztánnal, de inkább ez, mint Migránsisztán.
Befogott orral fogok 2018-ban szavazni a tetű Fideszre.

Bona Fides 2015.09.04. 15:00:17

@marionette: Mért Algéria? A pina nem azt szajkózza, hogy Szíria, meg család??????

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 15:01:47

@marionette: És ezek küzül mi indokoja, hogy apu anyut meg a kis ahmedet lebassza a sínek közé, gyepálja őket meg veri a fejét?

marionette 2015.09.04. 15:02:08

@♔bаtyu♔:
Nem egy hétről volt szó, hanem ott élésről, köztük, egy kis faluban. És igen, Algéria más, ha lehet, szabadabb erkölcsökkel a korábbi francia hatásra, mint a többi arab. Mindenesetre egy másik kommentre reagálva, el lehet képzelni mit éreztek a nyomorultak, amikor azt hitték, hogy ott vannak az általuk remélt szabadság kapujában, és leszállítják őket a vonatról egy menekült tábornál? Csoda, hogy csak néhány vizes palanckkon töltötték ki a dühüket! Nézzetek már önmagatokba, képzeljétek bele magukat az ő helyzetükbe, ha eddig ez nem jutott az eszetekbe.

marionette 2015.09.04. 15:04:58

@eßemfaßom meg áll:
A kétségbeesés. "Inkább itt döglünk meg a sínek között mindannyian, mintsem bemenjünk abba a táborba!" Ennyi! Az arab ember különösen indulatos.

Arcade Macho 2015.09.04. 15:05:25

a rendorseg nagyon jol tette a dolgat, erre lettek felkeszitve nehogy veres legyen a vege
hiaba erolkodnek, nem lesz itt no meg gyerekveres

megdogleni a vonatban meg megdogolhetnek, szabad akarat, viszi a rendor a kajat ha nem fogadjak el akkor nem fogadjak el, megis csak jobb egy videki vasutallomason lezart vagonban a muveleti teruletet fenntartani mint Budapest legnagyobb fejpalyaudvaran cicani a budapestiek es agglomeraciosok idegeivel

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 15:08:33

@marionette: Aha, tehát "elsétálunk" 3ezer km-t mert otthon agyonbombáznak meg szétiszlamizélnek minket, aztán a cél előtt ha várni kell pár napot mert a papírjainkkal töröltük ki a seggünket az induláskor akkor inkább ittdögüljünk meg a sínek között

Mondd, hogy ezt te komolyan gondoltad mert viccnek durva lenne.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 15:11:11

@marionette: " Nézzetek már önmagatokba, képzeljétek bele magukat az ő helyzetükbe, ha eddig ez nem jutott az eszetekbe. "

Miért is kellene egy törvénysértő helyzetébe beleélni magunkat?

makkospacal 2015.09.04. 15:11:29

Hát így is lehet bonbonként kínálni a nyúlszart

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 15:13:47

Ha a kormány az elmúlt hónapokat nem kerítésépítésre és kék plakátos uszításra használta volna, nem olimpiáról vizionált volna, hanem az emberségről, akkor lehetett volna kulturált befogadótáborokat építeni, arab nyelvű tájékoztatókat nyomtatni (Unió, regisztráció, táborok címei, menekültek jogai stb. témakörökben), élelmezést, tisztálkodást, ruházkodást megszervezni és emellett Európával konstruktívan tárgyalni. Akkor most minden más lenne.
Ehelyett ment és megy az agyament kuruckodás.
Mert vannak páran a csúcson, akik semmi máshoz nem értenek, csak a harchoz, a gyűlölködéshez és a zsigeri indulatból való kártékonykodáshoz.
Abszurdisztán jobban teljesít!

Arcade Macho 2015.09.04. 15:20:48

@marionette: "Mindenesetre egy másik kommentre reagálva, el lehet képzelni mit éreztek a nyomorultak, amikor azt hitték, hogy ott vannak az általuk remélt szabadság kapujában, és leszállítják őket a vonatról egy menekült tábornál? Csoda, hogy csak néhány vizes palanckkon töltötték ki a dühüket! Nézzetek már önmagatokba, képzeljétek bele magukat az ő helyzetükbe, ha eddig ez nem jutott az eszetekbe."

ez nagyon jo!
en tok halas vagyok nekik, hogy azzal a vizes palackkal nem a keszenleti rendoroknek mentek neki, meg komolyan meg is serultek volna...

Bátor milan 2015.09.04. 15:21:53

MOCSKOS GECI PARASZT MAGYAR...a világ szégyenei vagyunk...szégyellem h magyar vagyok ....

Arcade Macho 2015.09.04. 15:22:03

@Frady Endre: agyhalottkam

probald meg a kovetkezot elkepzelni...
van egy haz meg a kerites keritessel
melyik is epul meg elobb? haz vagy az ideiglenes kerites?

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 15:22:30

@Frady Endre: irhattad volna rímbe szedve, ugy is szánalmas lenne ez a v1.0 ballib bullshithalmaz de legalább szórakoztató

marionette 2015.09.04. 15:25:21

@eßemfaßom meg áll:
Hirtelen felindulás, plussz színészkedés. Nagyon higgadt ember lehetsz, ha még sosem tettél hasonló gesztust. Nyilván tudta, hogy nem jön semmiféle vonat. Most újra megnéztem a filmet, ahogyan ráteszi a lábát a nőre..., kizárt, hogy ne a párja lett volna! Én igazából csak erre a félremagyarázásra akartam reagálni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.09.04. 15:26:23

zehát a kerítés miatt akarja a pasas kivasaltatni a kölykét és az asszonyt?
hűbazdmeg
ez Orbán személyes felelősségét veti fel, nem is a keritését...

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 15:31:03

@marionette: "Nagyon higgadt ember lehetsz, ha még sosem tettél hasonló gesztust" Szerintem az emberiség nagyobb részének nem szokása felnött korában magát földhoz verve hisztizni

marionette 2015.09.04. 15:31:23

Amúgy ez a ballibsizés meg különösen tetszik nekem. Kikre is szokták ezt mondani? Na kikre? És kik az arabok legnagyobb ellenségei? Na kik? És ők segítenek nekik, vállalnak velük szolidaritást? Hát ez érdekes! Nem a keresztényi jóság vezeti az embereket??? De, biztos, vagyok benne, hogy az (is)!

marionette 2015.09.04. 15:36:47

@eßemfaßom meg áll:
Nyilván nem arra gondoltam, hogy a sínek közé veted magad és a családodat. Az arabok amúgy is sokkal indulatosabb, színészkedőbb emberek, mint mi..., és ilyen helyzetben simán rátesznek egy lapáttal. Nincs ebben semmi különös. Abban viszont igen, hogy az általam leírtak feltételezhetősége nélkül tesznek képeket közzé, mintha a magyar rendőrök bántalmazták volna őket! Ez valóban felháborító és elítélendő!

recirkulációs kör 2015.09.04. 15:39:07

@Bona Fides:
Hát a Fideszre én biztosan nem, soha, sehogy.
Sajnos, ismer(t)em Orbánt személyesen, még diákkorunkból, már akkor is ugyanez az akarnok fasz volt, aki most, csak 1998-ig valahogy bírta titkolni a nép előtt.
De kurvára gondolkoznom kell, hogy kire.

(Esetleg a Kétfarkú Kutya, bár ezt a menekültkérdést ők is nagyon beszopták, igaz, a Fidesz plakátkampánya is orb(án)itális faszság volt.)

recirkulációs kör 2015.09.04. 15:41:37

@marionette:
Akkor dögöljön meg nyugodtan, de minden kultúrállamban menekülttáborba viszik az illegális bevándorlókat.
A rendőröknek egy kicsit több jogosítványt kellene adni, hogy aki nem megy magától, azt kényszeríthessék. Rendőrnek nehogy már visszaugasson egy sehonnai, hogy ő nem akarja ezt meg azt tenni. Nem otthon van.

recirkulációs kör 2015.09.04. 15:43:56

@Bátor milan:
Nyugi, mi is szégyelljük, hogy magyar vagy.
Már ha az vagy egyáltalán.

recirkulációs kör 2015.09.04. 15:47:55

@Arcade Macho:
@kivisziat:
Endrét meg kell védenem, egyáltalán nem agyhalott, pl. nagyon jó verseket ír.
Ebben a kérdésben is nagyon sok pontban igaza van, valóban már márciusban neki kellett volna látni a felkészülésnek és a határvédelemnek, valamint a menekülttáborok határ menti megépítésének, nem pedig plakátokra elbaszni közel 1 milliárdot.
Ha elterjedt volna a híre, hogy a magyar határon nem nagyon lehet átjutni (márpedig a menekültek mindegyikének elég komoly mobiltelefonja van), akkor nem jönnének ennyien, vagy nem erre jönnének.

recirkulációs kör 2015.09.04. 15:49:32

@Arcade Macho:
@kivisziat:
Endrét meg kell védenem, egyáltalán nem agyhalott, pl. nagyon jó verseket ír.
Ebben a kérdésben is nagyon sok pontban igaza van, valóban már márciusban neki kellett volna látni a felkészülésnek és a határvédelemnek, valamint a menekülttáborok határ menti megépítésének, nem pedig plakátokra elbaszni közel 1 milliárdot.
Ha elterjedt volna a híre, hogy a magyar határon nem nagyon lehet átjutni (márpedig a menekültek mindegyikének elég komoly mobiltelefonja van), akkor nem jönnének ennyien, vagy nem erre jönnének.

marionette 2015.09.04. 15:49:45

@recirkulációs kör:

Miért, otthon talán megtehetné a jelenlegi helyzetben? Van egyáltalán még otthona? Tök jó, hogy ilyen higgadt emberek vagytok!:-)Persze feltehetően addig, amíg nem ég a fejetek felett a tető, nem kutyagoltok több ezer kilométert, és nem vágnak át azzal, hogy Sopronba megy a vonat. Én magával a dologgal nagyjából egyet is értenék, mert valahogyan meg kell oldani ezt az áldatlan, lehetetlen helyzetet, de megértően elfogadom az ő reakcióikat is.

recirkulációs kör 2015.09.04. 15:50:21

@Arcade Macho:
Vidéken láttam már több száz építkezést, előbb a házat építik meg.
Van, ahol kerítést még évekkel később sem.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 15:51:39

@marionette: ugye te is megtaláltad az egész történet legvitzesebb momentumát :)))) majdnem annyiora vitzes mint a balliben szájából a pápa meg bibliaidézetek mantrázása :)

recirkulációs kör 2015.09.04. 15:53:24

@marionette:
Ki a faszt érdekel, hogy van-e otthona?
Ha idejött, akkor el KELL fogadni az itteni szabályokat, vagy húzzon haza.

A rendőrök helyében ezt mondatnám el nekik arab (pasztu, faszomtudja) tolmáccsal, hogy választhatnak: vagy menekülttábor, vagy Szíria/Afganisztán.
Germany nincs a lehetőségek között, csak ezen választás után.

Aki meg a menekülttáborból ki akar törni, arra gumilövedék, könnygáz, vízágyú. És még mindig jobban járt, mint otthon, mert ott éles lőszerrel kapná.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 15:56:09

@marionette: "de megértően elfogadom az ő reakcióikat is. "

Én meg nem tudok megértő lenni azzal akit hívatlanul és jogtalanul ideesz a fene, aztán még minket köpköd, pocskondiáz és még ő veri magát a földhöz

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 15:58:55

@recirkulációs kör: Köszi a védelmet! :)
Már megszoktam, hogyha elmondom a véleményemet, akkor azok, akik ezzel nem tudnak vitába szállni, előveszik a megszokott logikus érveiket: agyhalott, bullshithalmaz, ballib (pedig balkonz vagyok). Mindezt persze a jobber keresztényi szeretet nevében. Ahogy a bíboros úr is elmagyarázta, hogy miért bűncselekmény befogadni a menekülteket. Katasztrófa! Erről jutott eszembe az alábbi történet:

Meghal a bíboros és a Pokolba kerül. Megretten és elszökik. Hosszú, a Purgatóriumon át vezető viszontagságos út után eljut a Mennyországig, ahol drótkerítés fogadja. Megy, mendegél a drótkerítés mentén, mígnem egy díszes kapuhoz ér, a Mennyország kapujához. Meglátja Szent Pétert és odasiet hozzá.
- Szent Péter, Szent Péter, jaj de jó, hogy látlak!
- Hát te ki vagy?
- Nem ismersz meg? A bíboros vagyok!
- Azt bárki mondhatja! Vannak erről papírjaid?
- A Pokolból menekültem, hogy lennének papírjaim?
- Be vagy regisztrálva?
- Még nem, de szólj a Főnöködnek, majd Ő igazol engem!
Megjelenik Jézus.
- Jézus, Jézus!
- Hát te ki vagy?
- De hiszen... előttünk ettél, előttünk ittál, a jelenlétünkben tanítottál...
- Csak arra emlékszem, hogy jövevény voltam és nem fogadtál be.
- Mikor nem fogadtalak be?!
- Amikor nem tetted meg a legkisebbel, akkor velem nem tetted meg! Nem ismerlek, távozz tőlem!
- Jaj, Péter, szólj az érdekemben!
- Nem lehet. Se papír, se regisztráció! Vissza lehet menni a Pokolba!

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 15:59:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: gyorsan fideszbarmozz egy egészségeset itt aztán vissza a meztelennősblogokra mert már várnak a .jpg barátnőid

marionette 2015.09.04. 16:00:57

Hát nem értsd meg, magánügy. A tolerancia nem mindenki számára adott tulajdonság, sokfélék vagyunk.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 16:03:13

@Frady Endre: ez egy eléggé szarul sikerült példabeszéd lett. A menekültstátusznak, bevándorlásnak vannak jogszabályi feltételei amiket be kell tartani. Ez van, nem ugy müködik, hogy csordaként nekiindulunk, végigsöprünk fél európán a zöldhatáron aztán letesszük a seggünket GERMANban és várjuk a tapsvihart

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 16:06:31

@marionette: magánügy az, hogy szomorú bociszemekkel nézed őket, de ez nem változtat azon, hogy a menekültügyet és bevándorlást kökemény jogszabályok szabályozzák amikben nem szerepel felmentésként az, hogy az illetőnek otthon szar volt-e és mennyire volt fárasztó az útja.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 16:08:41

@eßemfaßom meg áll: Melyek azok a jogszabályok, amelyek szerint egy emberi lényt nem lehet megetetni, megitatni, felruházni, ágyat adni neki, hogy kialudja magát, vizet adni, hogy megfürödjön?
Ja, hogy ettől összekoszolódna a bíborpalást? ;-)

Ad Dio 2015.09.04. 16:10:37

@recirkulációs kör:

"Ezt az utolsó mondatot az Index, Origó, 444 minden újságírójára elmondhatnád."

Azért ezt nem gondolom. Az Origo gárdája az elmúlt időben nagyot fejlődött és az Index is tűrhető. Legalábbis semmivel nem rosszabb szakmailag mint a MNO online. A 444 az silány, kb. mint a Kuruc. Nem forrás.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 16:15:44

@Frady Endre: nem tudom feltűnt-e de az a porblémájuk, hogy nem akarnak enniinniágybafeküdni, hanem mennének papírok nélkül németbe. Szépen legálisen be kellene menniük a táborokba amig a papírmunka elkészül, ott kapnának enniinniágyacskafürdőcske, csak épp ez nekik nem tetszik. Te nem követted az elmúlt hónapokban a híreket csak verselgetsz?

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 16:16:08

@marionette: Ne kínlódjál már, a menekült szépen bejön szabályosan a kapun és menedékjogot kér. És megkapja.

Itt görcsölsz, miközben ha leülnél és 5 percig gondolkodnál rájönnél, hogy ezek nem menekültek, hanem gazdasági bevándorlók.

magadévá teszed a ballibsi média hazugságait, majd a fejemhez vágod mint érveket.

Leylandi 2015.09.04. 16:19:04

@Frady Endre: Tisztelt Költő Úr!

Fogadja meg, legyen szíves, azt a régi tanácsot, hogy művész(lélek) ne ártsa bele magát az aktuálpolitikába!
Beszennyezi magát:-( Na meg érzéke sincs hozzá. Nulla gyakorlati érzék és józan paraszti ész, az önvédekezés/életképesség minimális nyomai nélkül.
Nagyon jó verseket ír, maradjon meg inkább a kaptafánál, a küzdelmet meg hagyja miránk.
Mindannyian jobban járunk.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 16:19:43

@eßemfaßom meg áll: Ha teljesen mindent szabályosan csinál, akkor van kaja, szállás és nem kell eljátszani, hogy a magyar rendőr űti, vágja.

Ja, hogy akkor kiderül, hogy nem menekült.

Ezek a libsik pedig nem túl sokat gondolkodnak, menekült aztán kész. Nem gondolkodik el azon sem, hogy ő helyezi magát törvényen kívül, illegálisan jön be, nem hajlandó ellenőrzésnek alávetni magát és furcsa módon az EU leggazdagabb országában érzi csak magát biztonságban.

Leylandi 2015.09.04. 16:25:34

@marionette: kik segítenek a bevándorlóknak? Az állam, vagy a ti Feritek, aki a privatizált MOTIM-vagyonból ezres átmeneti tábort is építhetne (63 milláért lehet ilyet csinálni, most olvastam indexen, Feri meg többszázmilliót vesz ki a MOTIM-ból évente)? Dehát csak pártucatot vendégelt meg, egyetlen éjszakára!!! A nyomorultak baját is csak politikai pályája egyengetésére használja fel! Ez segítség? Szerintem szimplán csak a hiénák aljassága.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 16:25:59

@eßemfaßom meg áll: Valószínűleg, ha rendesen, az anyanyelvükön tájékoztatták volna őket (nem csak kék óriásplakátokon), akkor megértenék, hogy mi a szitu.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 16:29:12

@Leylandi: Nem vagyok művészlélek. Építőmérnök vagyok, statikus. Meg Mensa HungarIQa tag. Emellett családfenntartó.
Miért is ne szólhatnék hozzá a politikához?
Amúgy, ha már költészet, ami állítólag tetszik, akkor szavazz rám a KiMiTTube?-on:
kimittube.hu/produkcio/frady-endre-starwar-versek
;-)

Leylandi 2015.09.04. 16:29:28

@♔bаtyu♔: "ezek a libsik" 90 százaléka a külföld fizetett ügynöke.
A maradék szimplán csak elmebeteg.
Nincs normális ember, egyik oldalon se, aki mára még ép ésszel azt szeretné, hogy ez az őrület (vonatközlekedés bénítva, kivezető autópálya lezárva, mert ők gyalog is odamennek, összes rendőr a bűn helyett őket üldözi, a kórházak várólistái az egekbe szöktek, mert őket látják el helyette, ömlenek a semmibe a milliárdok) tovább fokozódjon. Ép ember ép ésszel ilyet nem kívánhat.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 16:30:09

@Frady Endre: Ne legyél már naív. Ezeket nem érdekli Magyarország. Átvonulnak rajta és kész. Magasról szarják le a plakátokat és pontosan tudják hol kell regsiztrálni ahhoz, hogy ne havi 22.000, hanem havi több százezer Ft-nak megfelelő segélyt kapjanak.

Most majd azt fogják megérteni, hogy a nyugat nem akarja őket befogadni.

recirkulációs kör 2015.09.04. 16:32:18

@Ad Dio:
Szerintem nem így van, gerinctelen menekültajnározás megy.
Olyan félrevezető cikkekkel, mint amiről ez a blogbejegyzés is szól.

(Az, hogy írni nem tudó barmok írnak, akiket nem lenne szabad újságíróként alkalmazni, egy másik kérdés. Amikor meg megszólalnak a videókon angolul, hát... szörnyű. És ezek mernek interjúzni angolul - aztán hogy mit írnak le magyarul, meg annak mi köze van az eredetihez, az megint más kérdés.)

recirkulációs kör 2015.09.04. 16:33:15

@Frady Endre:
Nem, ha ezt megteszed, akkor embercsempésznek számítasz. Akkor is, ha a mobiltelefonodat odaadod, hogy telefonáljon.
Nem vicc.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 16:33:16

@Leylandi: Van egy szűk réteg, nyilván vannak pártkatonák is, de a többi egyszerűen csak rühelli Orbánt és az sem fontos, hogy itt speciel nem Orbán a tét, hanem Magyarország.

Sok olyan ballibsi szimpatizáns, vagy csak orbánt nem túlságosan értékelő van, viszont amúgy, aki most Orbánék lépéseit helyesli.

Én aztán soha nem voltam gyurcsány fan, de ha Gyurcsány egy hasonló helyzetben azt csinálná amit most Orbán és Orbán azt amit Gyurcsány, akkor evidens, hogy gyurcsány mellett állnék.

recirkulációs kör 2015.09.04. 16:36:34

@marionette:
Ha idejött, tanuljon meg viselkedni, ez nem (a sok országra szabdalt) Arábia.
Ha elmész egy országba, még ha turistaként is, amikor te fizetsz mindenért, be kell tartanod az adott ország törvényeit.

Ha meg úgy mész oda, hogy már a belépéskor törvényt sértettél, aztán meg úgy-ahogy megtűrt idegenként a helyiek adományaira vagy szorulva, talán még jobban meg kellene húzni magad, nem pattogni.

A tolerancia jelentésének meg nézz utána, mert láthatóan még nem tudod, mit jelent.

cabeza 2015.09.04. 16:39:27

@eßemfaßom meg áll:
Nevetek ezeken az hozzaszolasokon, mert abszolut semmi ellenervet nem hoznak fol, csak ezeket az elkopott, legbol vett serto dumakat. Erveleshez gondolkozni kell es az meg a kormanynak se ment. Lasd "Csak" :D
Az a baj hogy itt sok emberbol kihalt az emberseg, jozan esz. Agya azt a reszet a nagymagyarorszag es a gyulolet foglalja el most.
Csak az echte ungarische "melymagyar" spezialitaet maradt, amit mindenki annyira szeret a szomszedos orszagokban :D

Leylandi 2015.09.04. 16:39:31

@Frady Endre: miért ne szólhatna? Ha úgy akar járni, mint Gálvölgyi János, akit egy ország szeretett addig, amíg el nem kezdett politizálni, mégpedig nagyon demagóg módon. A rajongóiból mára úgy 10 % maradt...
És ahogy mondtam: művésznek nincs érzéke ehhez a terephez. Mert ha lenne, tudná, hogy a neten nem dicsekszünk érdemeinkkel, mert itt csupán annyi vagyunk, amit leírtunk. Totál indifferens, milyen papírt plagizált össze, vagy kinek hajlonganak seggnyalók többen a való életben - ha itt ez számítana, Orbán Viktor lenne a net sztárja.
Szerencsére nem az.
Ön se dicsekedjen a Mensa-tagságával, mert intelligens ember olyat nem tesz. Örüljön neki, de ne hivatkozzon rá, mint cáfolhatatlan érvre, mert ha okosat mond itt, azt tagság nélkül is elismerik, ha meg hülyeséget, lehet akármilyen sznob klubnak is a tagja... Ugye tudta ezt itt most követni?
Tudom, hogy tudta.
Ezt pedig szíveskedjék megfogadni:
"A Mensa nem kötelezi el magát egyetlen ideológia, filozófia, politika vagy vallás mellett sem..." Ön se ragassza utána egyiknek sem.

recirkulációs kör 2015.09.04. 16:41:04

@Frady Endre:
Legalább negyedrészük írástudatlan, a saját nyelvén is.
Szóval a saját nyelvükön írt plakátok sem segítenének, esetleg ha felvennék magnóra, és lejátszanák hangszórókon.

(Csak azzal meg az a baj, hogy az arab nyelv nem egységes, igazából 4 vagy 5 olyan távoli nyelvjárása van, hogy a beszélőik nem értik egymást - a svéd meg a norvég, illetve a finn meg az észt jóval közelebbi nyelvek egymáshoz, mint ezek a nyelvjárások, és mégis mindkét esetben 2 külön nyelvről beszélünk.Szóval fel kéne venni legalább 3 közel-keleti arab nyelvjárásban, talán észak-afrikai arabok nem jönnek.)

Leylandi 2015.09.04. 16:43:33

@cabeza: mért halt volna ki az emberség? Csak mert helyeslés helyett aljas képmutatásnak bélyegezzük, hogy Gyurcsány 23 millió románnal riogatott, egyetlen kinti magyart se fogadott be, ezeknek meg a seggét nyalja? Mert azt mondjuk, jobb helyen lenne az a kenyér meg szalámi a kukákba dobás helyett a mi éhező gyerekeink kezében? Hogy először a mi munkanélkülijeinknek kéne munkát adni ezek előtt?
Ha ez embertelenség a libsik szemében, akkor szívesen vállalom!

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 16:45:01

@Frady Endre: Az okostelefonokon nem csak a gmaps hanem pl a német követség honlapja is elérhető.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 16:48:47

@Frady Endre: "Meg Mensa HungarIQa tag"

"People who boast about their I.Q. are losers." - Stephen Hawking -

oeruelt · http://sargahaz.blog.hu/ 2015.09.04. 16:49:02

A fotós egy fasz, aki nagyot akart durrantani, ezért nem riadt vissza az események kis kozmetikásától. Szerette volna bejárni a világsajtót, céltudatos csávó. A cikkíró pedig nagyon gyenge a szerecsenmosdatásban, az ominózus jelenet cca 10 mp-nél van, ja, biztosan nem volt ott a fotós, lemaradt, a peron túlvégéről futott, egy nagy túróst! Ott kellett tülekednie a koncért, amire aztán rákent még egy kis vért. Sajtóholló a sajtóhollónak...

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 16:49:43

@cabeza: Nevess, ha igazad nincs is legalább jókedved legyen

Fekete Pestis 2015.09.04. 16:49:49

@András Szigligeti:

@A fejverés pedig a tehetetlenség jele, ha egy lehelletnyit is ismernétek azt a kultúrát, amelytől annyira rettegtek.@

nalatod, ezert mondom azt, hogy a kulturak egyuttelese problematikus, ergo ne jojjenek mas kulturabol foleg alulkepzett emberek.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 16:50:30

@cabeza: Na arról viszont senki nem tehet, hogy neked az nem érv pld. az, hogy a zöldhatáron jön be.

Ez annak érv, akinek egyben az is leesik, hogy aki valóban menekült, annak nem kell a zöldhatáron bejönnie és nem kell elkerülnie mindenáron a regisztrációt.

Neked mondjuk valami olyasmi lenne egy ütős érv, hogy Orbán mekkora geci.

Na de b+, számon ne kérd már, hogy a többi nem a te színtedhez alkalmazkodik.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 16:53:06

@Leylandi: Gálvölgyinek van rajongótábora, aminek a 10%-a is sok. Nekem nincs. :)
Amúgy a Mensa dolgot nem dicsekvésnek írtam, hanem válaszul az "agyhalott" témára. Vajon miért érzik úgy egyesek, hogy megszabhatják másoknak, hogy miről nyilváníthatnak véleményt és miről nem. Hogyhogy ne foglalkozzunk politikával? Akkor mi alapján szavazzak négyévente? Vagy csak a voksom a fontos, a véleményem nem? Csak azok szólalhatnak meg, akik szerint "legyen tánc meg zárcsökkentés"? :)
Amúgy nekem nincs jogon olyan oldalon hozzászólni, ahol egyébként nincs érdemi vita, csak fröcsögés? És a fröcsögők trágár fenyegetőzésekkel elhajthatnak?
Na, kb. ezért bánik ez az ország a menekülőkkel úgy, mint az elhajtandó állatokkal... Sajnálom!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 16:55:55

@eßemfaßom meg áll: Mert a másikat agyhalottnak nevezni oké? ;-)
Ha meg önvédelemből rámutat, hogy talán mégsem, akkor meg leugatni, hogy ne dicsekedjen, az is oké? ;-)

lékek és ellensúlyok 2015.09.04. 16:58:19

A poszt írója, vszínű érzi, hogy ebből jól nem lehet kijönni, mert a jelenetnek túl sok szemtanúja volt, ezért úgy gondolta elébe megy a cáfolatoknak.
Azért azt nagy összegben lefogadom, a világsajtóban ebből megint az lesz, hogy "a gonosz magyarok nem engedik a menekülteket" holott uniós kötelezettségeink vannak a témában, amelyek szabályozzák ezt a kérdéskört, és azonkívül van egy jogrendünk is.
Persze régóta szajkózom már én is, hogy nem kell nekünk olyan szigorúan vennünk az EU-s előírásokat, nekünk is kevesebb gond, ha a menekültek bevándorlók simán átjutnak, (istenkém, mindenkit mi sem tudunk a határon elkapni, Trianonnak "hála" kis ország vagyunk, észre sem vesszük, ha átslisszannak rajtunk) aztán regisztrálja őket akárki, akárhol, ha akarja.

Egyébként azért én egy sallert lenyomtam volna annak a hisztiládának, térjen már észhez.
Még egy megjegyzés, a videón szereplő "családapára". Pont egy ilyen ripacskodó pöcs aki nem kell Európába. B.sznám vissza ahonnan jött.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 17:03:51

@lékek és ellensúlyok: Na most az egyáltalán nem baj, ha a "világsajtóban" az van, hogy milyen gonoszak a magyarok.

5-ik éve vagyunk a "világsajtóban" permanensen nácik antiszemiták, Orbán ötödik éve diktátor, miközben soha nem volt ekkora mértékű a turizmusunk.

Én azt látom, hogy a Sorosék által irányított "világsajtót" jobban leszarják máshol mint itt a hazai "világsajtót".

lékek és ellensúlyok 2015.09.04. 17:11:12

@oeruelt:

"A fotós egy fasz, aki nagyot akart durrantani, ezért nem riadt vissza az események kis kozmetikásától."

Nem tudom, nekem olyan gyanúm is van, hogy némelyik fótósnál, és esetnél le is volt zsírozva a dolog a szereplőkkel.

Én azt üzenem a libsi sajtót működtető befektetői köröknek, na elmentek ti most már a q.va anyátokba. Tudom, ez kb annyi, mint amikor az etiópok anno az öklüket rázták az olasz vadászgépekre a második vh.-ban, de az ilyen kis simlis fotósok még simlisebb sztorijaitól kidobom a taccsot.
Egyébként meg fogom a gépem, lemegyek az utcára, lövök 500 fotót a kis libsi 20 fős performanszokról, kiválasztom közülük a 20 leggázabbat (már ami a libsikre gáz), aztán lehet rajta rugózni.
Ennyi.

Hari Seldon 2 2015.09.04. 17:12:43

@marionette:
"Az arab ember különösen indulatos. "
Hát kb magasról teszek rá, hogy milyen indulatosak.
Ezek jöttek ide. Tessék körülnézni, hogy itt miféle viselkedés a nagy általánosságban elfogadott. Igyekszik úgy viselkedni, ha ezt nem képes produkálni, mehet vissza, vagy a törökökhöz ahol ez nem kirívó viselkedés.

Én nem tudnám elképzelni, hogy bármilyen idegeskedésemben a családom tagjait lökdösném a sínekre. Ezek nem kultúremberek. Kb ugyanazt csinálják, mint a gázaiak. Azok is így kezelik a családtagokat. Előre a tűzvonalba, hogy lehessen róla jó ki címlapfotó. (és valóban, az algériaiak és tunéziaiak kicsit jobbak, nálunk azok vannak)

lékek és ellensúlyok 2015.09.04. 17:18:42

@♔bаtyu♔:
Az a szerencsénk, hogy kicsik, és jelentéktelenek vagyunk, így nem fektetnek túl sok energiát arra, hogy hazavágjanak bennünket. (Mondjuk egy forint elleni támadás, dacára annak hogy kis gazdaság vagyunk húzná magával a többi keleteurópai valutát meg gazdaságot is, és az lehet hogy nekik is sokba lenne, meg aztán túl feltűnő is .) Egyenlőre marad a sajtós fikázás, azért az se semmi, gondoljunk a Trianont megelőző "atmoszféra teremtés"-re.

Fekete Pestis 2015.09.04. 17:20:54

@marionette:

nalatod, ezert mondom azt, hogy karos dolog a bevandorlas, mert ilyen kulturalis kulonbsegek lehetetlenne teszik.
Nezd, engem hivtak mar az emiratusba dolgozni, nem mentem, mert nem akarok a kulturajukhoz alkalmazkodni.
erre tessek, most ok jonnek ide, es nekunk majd tolaralni kell a @kicsit indulatos@ kulturajukat, meg a saria-negyedeiket (majd 20 ev mulva), meg a satobbit.
mindezt az emiratusokban elerheto SzJA mentesseg nelkul, mert ugye az emberbarat szocdem elitunk majd a mi szja-nkat emeli, hogy a menekulteket integralja, stb.

Hari Seldon 2 2015.09.04. 17:26:18

@♔bаtyu♔:
Nem hinném hogy havi 400-500 Eurónál többet kapnának. Nagyjából ennyi három gyerek után a támogatás. Ha ennél több lenne, az nagyon jó kampánytéma lenne Marine-nek, így is nagyon sanszos, hogy nyer. (Valószínű, hogy a Rajna másik oldalán is így vannak, bár ott nagyon be vannak tojva saját maguktól.)

cabeza 2015.09.04. 17:29:45

@Leylandi: Es igen, ujra itt vagyunk, de a masik oldal, de a multban. Szanalmas. Mi lenne ha maban elnel es a jovot tervezned. De ahogy pont az elozo hozzaszolasomban is irtam. A mult a lenyeg abban sirdogalni, meg okolni masokat. Ezert is van ott az orszag ahol, egy multban elo orszag hogy fejlodjon?

A kormany kudarcot vallott menekultek kezelesevel, mert nulla informaciot adtak nekik, nem terelgetik oket jozan esszel tolmaccsal, hogy ne ijedjenek meg hogy most meg bebortonzik az egesz csaladjukat. Regisztracio lassu, a taborok rogtonzottek, nem embersegesek. Mikozben az allam felmarkolja a raszant euro milliokat.
Tehat van egy csalad akik haborus ovezetbol jon at ide es az elso amivel szembesul hogy idegennyelven beszelo rendorok el akarjak vinni valahova. Majd betuszkoljak egy embertelen taborba, ahol epp elegendo etelt osztanak nekik. Kozben a piszkos matracokon, szemethalmon, tulzsufolva azt varjak hogy vegre regisztraljak oket, hogy tovabballhassanak a nemetek fele ahol befogadnak oket, ahol talan normalisan elhetnek, dolgozhatnak amig Sziriaban nem normalizalodik a helyzet.

A masik, meg ertelmesebbik erv az szokott lenni, hogy de Szerbiaban mar nem kell menekulniuk, megis akkor miert jonnek? Talan mert senkise akarja leelni bizonytalanul egy taborban az elkovetkezo ki tudja hany evet, segelyen elve, esetleg taborban felnevelni a gyereket, hogy majd egyszer talan hazamehet ujra oda jovojet epiteni, dolgozni.

Lattam en mar Sziria-Torok hatarmenti taborokat riportokban. Es ott vannak olyan csaladok is akik nem akarnak messzebb menni az orszaguktol, a nehez helyzetuktol fuggetlenul, mert minel elobb vissza szeretnenek terni, ahogy megoldodott a helyzet. De az a tabor sem osszkomfortos am. De ki hitte volna, nem mindenki maradna egy ilyen helyen.

De csapjatok tovabb a nyalatokat a multra meg az emutnyocevre, hibaztassatok a tavolrol jott menekulteket, az EU-t, amerikat, az oroszokat. Ja nem az oroszokat mostan szeressuk mert OV aztat megmondta hogy ok a jofejek.

lékek és ellensúlyok 2015.09.04. 17:33:43

"Nézzük meg újra a képeket. Mi az, amit látunk?"

Hát a szokásos libsi csúsztatást, és hamis hangulatkeltést, azt látjuk. Utólag kár magyarázkodni, hogy nem egészen úgy volt.

Tudod a korrekt az lenne, ha a képeket megjelenítő minden egyes kib.szott szájtra, ki lenne téve, ha utólagosan is, a videó is. Úgy már renben lenne.

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 17:37:42

@lékek és ellensúlyok: Igen, egy mondatban összefoglalva csak a szokásos liberális manipuláció.

marionette 2015.09.04. 17:38:37

Káros, vagy nem káros, egyelőre az a helyzet, hogy ezek az emberek NEM AKARNAK ITT MARADNI, és nem feltétlen azért, mert nem vagyunk nekik szimpatikusak (naná, hogy nem vagyunk!), hanem mert tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy nincs szükségünk rájuk, nem tudunk nekik munkát és kenyeret adni. Oké, hogy a németeknek sincs, de nekik legalább van pénzük. Állítólag fél millió magyar él "gazdasági bevándorlóként" szerte a világban, ők minden bizonnyal jobban tudnak asszimilálódni a mentalitásuk, bőrszínük és remélhetően a tudásuk alapján is. De akkor is bevándorlók, csak szerencséjükre nem feltűnőek. Egy jobb sorsra érdemes szírnek miért ne lehetne erre joga? Eddig nem jött el, mert megélt az otthonában, de válassza inkább a halált, hogy ne zavarja az európaiak köreit? Vagy éljen sátortáborokban? Hmmm., még egyszer megkérdezem, az mindenki ballibsi, aki átérzi a helyzetüket? Persze tény, hogy a keresztények és a muzulmánok nem jártak soha kéz a kézben, de a keresztényi könyörület az csupán maszlag?

♔bаtyu♔ 2015.09.04. 17:45:49

@Hari Seldon 2: Én a különféle lapok alatti hsz-ekből azt látom, hogy a ballibsiknek leáldozik Európában. Azt mondhatni, hogy politikusként egyedül Orbánt értékelik. Az Orbán-Merkel "vitából" pld. Merkel egyértelműen rosszul jött ki és amúgy az USA-Izrael is. Pedig az ottani cikkekhez képest az Index kifejezetten Orbánbarát.

marionette 2015.09.04. 18:12:29

Ha az "igaz magyarok" között csak ilyen hidegfejű és önző alakok vannak, és a másik oldalon csak "álszentimentalista ballibsik", akkor jobb lenne, ha mennék is rögvest csomagolni! De azért nem megyek, mert mégiscsak ez a hazám, ha nem is nézem mindig jó szemmel. És nem mellékes, hogy egyelőre nem dübörögnek felettem a halált hozó repülőgépek! De bizony az sem kizárt, hogy majdan sírva, de megkönnyebbülve fogom kikísérni a gyermekeimet, unokáimat a pályaudvarra, hogy még időben új hazát keressenek maguknak. De reménykedem, hogy többségben vannak még mindig az egyszerű, tiszta és önzetlen emberek, és a józan ész kerekedik felül ezen a káoszon. De ha ez a vihar el is ül, jön majd egy másik. Nagybetűs Történelem, amit átélünk.

Hari Seldon 2 2015.09.04. 18:28:21

@♔bаtyu♔:
A hozzászólásokat nem érdemes nézni. Vagy legalábbis semmi kutatással nem ér fel. Semmit nem jelent.
Legtöbbször csak a táborok pár rajongója aktiválja magát.
Persze ebben az esetben természetesen a tömegek is a bevándorlók tömegei ellen vannak. Csak nem PC erről beszélni, bár itt azért Marine-nek jól megy, amióta a vén náci apjától átvette a pártot, és leállt a zsidózással. Mert rájött, hogy nálunk jobban lehet kampányolni a muzulmán kártyával mint a zsidó kártyával.

Hari Seldon 2 2015.09.04. 18:30:00

@marionette:
Te most komolyan ennyire idealista vagy?
Jóhiszemű vagyok, és ezt feltételezem.

Hari Seldon 2 2015.09.04. 18:35:38

@♔bаtyu♔:
Egyébként meg a ballibsi szöveg nagyon nagy hülyeség.
Európában ugyanis a libsik, inkább jobboldaliak. Ki nem állhatják a baloldalt. Én is másképp nézem a politikát itt mint Magyarországon. De ez nem azért van, mert én változtam, hanem csak azért mert mások az itteni politikai felosztások.

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 18:47:49

@marionette: "Egy jobb sorsra érdemes szírnek miért ne lehetne erre joga? "

Joga van. Szépen megjárja a hivatalos utat, beszerzi a papírokat, megkapja a vízumot és máris ő a legális szír bevándorló Németországban. Alig 4 éve mehetnek a magyarok szabadon munkát vállalni pedig egy évtizede EU tagok vagyunk, egy európai ország Európa közepén. Komolyan azt gondolod, hogy egy papírok nélkül illegálban idejövő szírnek defaulr jár ugyanaz mint az EU tagjainak? Akkor egyáltalán mi a francnak van pl az egész Schengeni határ, ha egyébként az jön be és oda utazgat minden irat nélkül akinek kedve tartja?

HgGina 2015.09.04. 18:49:23

@Aszteroida-bányász metal énеkes: Ó persze. Tehát szerinted nem kéne becsukni 20 évre azt, aki a feleségét a gyerekével együtt a sínekre löki?
Gratulálok. Szólj majd, amikor valamelyik vasútállomáson leszel, és besegítelek a vasak közé! De akkor se panaszkodj, amikor összeszedik kezed-lábad! Egy zsákba.

Csucsundraa 2015.09.04. 18:51:08

Azért az igazsághoz hozzá kéne tartozzon, hogy ha elmenekülök egy háború elől, az életemet féltve, családostól, az első biztonságos országban megállok...lásd azt a 2millió szír menekültet, akik törökországi menekülttáborokban maradt, remélve, hogy vége lesz a cirkusznak, és majd visszamehet. Aki meg nekiindul a világnak, úgy, hogy már 3 országon átjött, ahol nyugodtan megállhatott volna, menekültként, nem fenyegette senki az életét, és van nála okostelefon, és megnézheti a neten, hogy az útvonalon illetve a célországban mi a törvény, meg a helyzet, ami rá vonatkozik, az ne dobja be a sínekre az 5 éves gyerekét meg az állítólag terhes feleségét, egy európai uniós országban, ahol menekültként menekülttáborba akarják szállítani... És a videóból kitűnik, hogy a rendőrök kimondottan emberségesek voltak, nem akartak ártani sem a pasasnak, a nőnek meg a gyereknek végképp nem... ÉS közben jelennek meg a többi videók, a vonat mellett maszkban,kesztyűben, abszolút udvariasan közeledő rendőrökről-rendőrnőkről, akik ételt,meg italt osztanának a menekülteknek, amit pár gyerek boldogan el is kapdos...A felnőtt menekültek meg hajigálják vissza bőszen(?) sértődötten(?) a 6os csomag ásványvizeket, meg az ételt. Miközben a világ, meg a hazai jogvédők, meg mindenki kiabál, hogy a magyarországi hivatalos szervek milyen utolsó embertelen módon bánnak a menekültekkel....
Ha a kormány betartja a dublin III. egyezményt, akkor aljas szemétládák, akik nem engedik át a menekülteket, és ezért majd jól meg lesz fosztva a magyarság az unión belüli szabad mozgástól(francia politikus...). Ha átengedi őket, és osztrák rendőrök asszisztjával szállítják vonattal Ausztriába őket, akkor rohadt szemétládák, akik nem tartják a dublini szerződést, és tovább engedik regisztrálás nélkül a menekülteket... Egyik percben nem védik eléggé a schengeni határt, és ezért a schengeni tagság is veszélybe kerülhet... A másik percben mi az, hogy (a schengeni határ védelmére) kerítést építenek, és meg akarják állítani az illegális határátlépést....A német, osztrák civilek tüntetnek a magyar vezetés ellen, hogy miért nem engedik a menekülteket...a Merkel egyszer nyilatkozik, hogy minden szír megkapja a menekült státuszt....amit utána mond, azt senki nem hallja, hogy "minden szír, aki már németországban van". Ezután a szírek is meg a civilek is erre hivatkoznak, miközben Merkel kézzellábbal helyesbít, hogy jaa, nem úgy értette, ne engedjék el a menekülteket, mert dublini egyezmény.... Nyuszika, miért nincs sapkád....?? Ugye.... Mintha mindenki elmeroggyant lenne....

eßemfaßom meg áll 2015.09.04. 18:52:01

@Frady Endre:

1. ezt nem velem kell megbeszélned.
2. Ha szerinted azzal kivédekezed magad az agyhalott kategóriábol, hogy beírod mekkoranagy az IQ-d azzal csak szolid szánalmat fogsz kelteni irántad.

Tudod, az nem érv egy netes fórumon, hogy "nekem 40 centis a farkam"

formax 2015.09.04. 19:56:37

Itt bizony a tények súlyos "félresugalmazása" történt, a bizalom megtört a média felé! Ezt nem kellene így megmagyarázni, egy bocsánatkérés hitelesebb lenne a fotós(ok) , újságíró(k) részéről.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 20:31:41

@outmigrant: No és amit akkor tanultak a menekültek kezeléséről azt most ki hasznosítja?

Miklós Hohner 2015.09.04. 20:48:24

Nem a rendőrt, hanem a vonatot kellet volna hívni.

Prognozuoti Blasio 2015.09.04. 20:59:05

Ez ám a tipikus fasisztoliberális hozzáállás!!
Mnipulatív felvételeket közlünk, majd mikor az egész világ rájött az undorító náci hazugságra, akkor félig korrigálunk, félig áttoljuk a felelősséget. Szép!!

Akkor a kedves Index és a hozzá hasonló sátánisták kérjenek korrekciót az összes nemzetközi laptól, aki pusztán a manipulatív képeket tette közzé.
Nyilván nem fogják, mert ez kapóra jön a nemezet/európaromboló/embercsempész érdekeltségeiknek.
Gratulálok, kedves "befogadó", "jóságos", "humanitárius" liberálisok!! Ismét bebizonyítottátok, hogy faiszta hamispróféták vagytok!!

Azzal meg ne etessen senki, hogy aki a halálból menekült meg a golyók előle, annak azért gurul el a gyógyszere, mert egy héttel később ér Németországba. Hagyjuk már ezt!

2015.09.04. 21:11:09

Ideje lenne kényszermunkát adni annak aki ilyen anyagokkal manipulál.
Persze, véletlen...

_Epikurosz_ 2015.09.04. 21:30:18

@Prognozuoti Blasio: Nem azért gurul el a gyógyszere, mert egy héttel később ér Németországba (tényleg csak egy hét az elbírálás? jó lenne közölni velük, ha ez tényleg igaz), hanem mert már hosszú utat tett meg viszonylag kevés pénzből, bujkálva, papírok nélkül (utóbbit nem értem, miért csinálják. megmagyarázná valaki?).

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 21:34:26

@_Epikurosz_: Senkit nem érdekel.

A cigányokra jellemző érdekérvényesítési kultúrával rendelkező fiatal atomfizikusra biztosan már most lecsapott jópár német munkaadó. Ilyen müsort akarnak a munkahelyre is.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 21:40:22

@randomgenerator: A szabadúszó fotóriporter csak a képeket adja el, szöveg nélkül. Ebből él. Ha adhatna hozzá szöveget is, más lenne, akkor újságírónak is hívnák, másfajta szerződése lenne, stb. Úgyhogy főleg a szenzációra mennek, kifejezetten szaftos figyelemfelkeltésre. A jó képszerkesztő nem vesz át minden gyanús anyagot. Nekem kicsit furák voltak az ürge mozdulatai a képen, mert nem elsősorban a feleségét védték, hanem a rendőrökkel tartotta a szemkontaktust, szóval nem csak egyfelé figyelt. (Nem értek hozzá, amit tudok, azt japán animekarakterek mozdulatainak elemzéseiből tudom, egyszer régen olvastam ilyen "hogyan rajzoljunk" anyagot. De a japánoknál egyébként külön tudomány, hogy egy-egy közszereplésből kiolvassák, hogy a közszereplőnek milyen érzelmei voltak valójában. 3 perces megszólalásokat elemezgetnek fél óra hosszat a televízióban. Na, már megint elkalandoztam.)

_Epikurosz_ 2015.09.04. 21:42:35

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Ebben teljesen igazad van. :) (nyugi, értem az iróniát) Erre mondják, hogy eltérő kultúra. És többek között azért nincs ott még atombomba, mert előbb felrobbanna az ilyenek keze közt az alapanyag, minthogy odaérjen. :D

2015.09.04. 21:45:19

@_Epikurosz_: Hát jó, engem csak azért bosszant a dolog mert hogy várják el, hogy az ember higgyen egy adott médiumnak, ha ilyen hülyeségekkel járatják le magukat... lehet mondani, hogy véletlen meg minden de az eredmény az, hogy az ember azt mondja "na ok, ezek is manipulálnak amerre nekik felel meg..." Ez egy elég komoly szituáció, nem tartom fairnek, hogy ilyen "eszközökkel" "harcoljanak" a felek utána meg mi vagyunk a hülyék miért nem értünk mindent (úgy ahogy egyesek szeretnék). Az ember azt gondolná tényeket közölnek és akkor milyen jól tájékozódunk meg minden. Nem ez az első, egy ideje megy ez az érzelmekre hatós manipuláció miközben mindenkinek egyértelmű kell legyen, hogy a világ nem így működik.

venszivar3 2015.09.04. 21:50:27

UGYAN MÁÁÁÁR !!! Színpadot érdemlő SZÍNJÁTÉK !!! az ilyen fajták EHHEZ ÉRTENEK....!!!

robinnyó 2015.09.04. 22:13:33

Na már a főoldalon is mosdatják magukat libsiék. De legalább a kommentelők esze a helyén van.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 22:17:03

@randomgenerator: mint @marionette is említette egyik hozzászólásában, az arab kultúra szereti a színjátszást, hát itt is félig-meddig ez is történt az ijedtség mellett. (mellékszál: a NANE kifejezetten az ilyen színjátszó pasiktól próbálja eltanácsolni a nőket, mert ez a megtévesztés sok rosszra használható) Ahogy mondják, aki nem sír, azt nem vigasztalják. A sajtósok meg azt fotózzák, ami van. Kijöhet belőle ilyen is.

Valaki átküldte a külföldi médiának a videót is, a miheztartás végett?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 22:27:07

@_Epikurosz_: 'A szabadúszó fotóriporter csak a képeket adja el, szöveg nélkül.'

Vagy picit azért besegít. Tegnapelőtt az Egyenlítőn volt fotózva egy 5-6 éves eltérőkultúrájú (lehet a 8kerből volt) kislány transzparenssel a kezében, a keleti előtt. ugyanabban a fotósorozatban ugyanaz a kiscsaj másik transzparenssel is bepózolt....gondolom a fotós csinálta a transzparenseket is.

no food german please help let us go mr orban

broáf. van aki meg lopásból él, az is egy becsületes foglalkozás

kun andras 2015.09.04. 22:37:40

Meglátta a kamerákat és produkálni kezdte magát. Ennyi.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 22:44:29

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Ha ilyesmi kiderül, normális ügynökség már nem vásárol tőle képet, akkor pedig lőttek a nagy pénzeknek. Ezért nem szokásuk beavatkozni sem, akármilyen szörnyűséget látnak. Na jó, néha van kivétel, ha már megcsinálta a képet, és tényleg emberélet forog kockán.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 22:51:58

@_Epikurosz_: Mind1, a szabad sajtó ilyen. Annak szabad, aki sokat megvesz belőle.

zizi77 2015.09.04. 22:56:48

Méghogy a sajtó nem tehet róla:
index.hu/belfold/2015/09/04/meg_a_halal_is_jobb_lenne_a_mostani_helyzetnel_a_csaladjat_a_sinre_loko_szir_ferfi_szerint/
Már tisztázódott az ügy, de újabb cikk jelenik meg az indexen, a hazugságra épülve.

telkoe 2015.09.04. 22:57:37

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:
Nincs a fotos joember egyedul, nem o az egyetlen sajtohiena aki rasegit hogy igeny szerint osszerantsom valami gagyit hatha par dollar osszejon belole.

Valamelyik origos kispocs egy kiskolykot pozoltatott a rendorok elott feher rozsaval (tipikus kerteszeti rozsa mit ettermi viragarusok tolnak, gyerek biztos Sziriabol hozta a zsebeben), "spontan demonstralo" kisgyerekek ugyanolyan filctollal es kezirassal megirt tablakkal (menekult kb 5-6 eves gyerekeknek nem csak az angoljuk egesz jo a torve eppen csak beszelo szulokhoz kepest, de lathatoen kitunoen irnak is).

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 23:03:54

@zizi77: Igy van nem jelent gondot h lebuktak, folytatják a hazudozást.

@telkoe: Persze, ez ilyen. Én is így viszonyulok minden hírhez/képhez, amikor el akarják magyarázni mit kell gondolni a világ túlsó feléről.

telkoe 2015.09.04. 23:05:03

@zizi77: Ket nap mulva majd a fotos gyerek fogja vonogatni a vallat hog y o csak fotozott, nem is tehet a kepalairasrol es egyebkent is, a szabad sajto akkora ertek hogy igazan belefer hogy egy kis aproert eppen hazudozik.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 23:09:33

@telkoe: A felelősség a szerkesztőé.

A fotós csak szar alakokkal üzletel, de mondjuk nem is igen tehet mást, hacsak nem néz más meló után. Tökmind1 ugyanis kinek ad el képet, mindenképpen manipulációra fogják használni.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 23:14:39

'Még a halál is jobb lenne a mostani helyzetnél a családját a sínre lökő szír férfi, Mohamed Bakkar szerint, aki a Reuters képe alapjána sínre lökte családját. A családfő a brit Sky Newsnak mesélte el Bicskén, hogy a magyar hatóságok el akarták őt választani a családjától – Samiya nevű feleségétől, aki épp öthónapos terhes, valamint Husam nevű kisfiától.'

Hazudik mint a cigányok. A videón az ellenkezője történik. Eltérő kultúrára utal a családja megöngyilkolásának romantikus 5lete is, ami sajnos azóta már elmúlt. Vagy már emberségesek a rendőrök.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 23:15:41

'Még a halál is jobb lenne a mostani helyzetnél a családját a sínre lökő szír férfi, Mohamed Bakkar szerint, aki a Reuters képe alapjána sínre lökte családját. A családfő a brit Sky Newsnak mesélte el Bicskén, hogy a magyar hatóságok el akarták őt választani a családjától – Samiya nevű feleségétől, aki épp öthónapos terhes, valamint Husam nevű kisfiától.'

Hazudik mint a cigányok. A videón az ellenkezője történik. Eltérő kultúrára utal a családja megöngyilkolásának romantikus 5lete is, ami sajnos azóta már elmúlt. Vagy már emberségesek a rendőrök.

Reméljük a Reuters és a Sky fogyasztói láttak már élőben bozgor cigányokat v. arabokat müsorozni.

NekemNemEzKell 2015.09.04. 23:17:22

@Bátor milan: Te nem vagy magyar, hanem egy hazátlan, buta zsidó geci vagy!

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2015.09.04. 23:27:56

@Bátor milan: szerintem most lenne az a tökéletes pillanat amikor a büdös tetves terrorista arabokkal együtt az ilyen szarházi parazita zsidókat mint te meg a magyar ballib média egyfüst alatt deportálni lehetne és senki nem venné észre

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 23:27:57

''A kormány tehát Hegyeshalomhoz szállítja a menekülteket, ezt jelentette be Lázár. Az osztrák kormány pár órával ezelőtt viszont közleményben tudatta - értelemszerűen nem erre reagálva -, hogy
büntethető az a személy, aki részt vesz a menekültek Budapestről Ausztriába történő átszállítását célzó kezdeményezésben.
Az osztrák tárca hangsúlyozta, hogy a rendőrség eltanácsolt mindenkit az akcióban való részvételtől, mivel az büntethető. Az osztrák belügyminisztérium a Budapest Bécs konvoj - vonatpótló a menekülteknek (Konvoi Budapest Wien - Schienenersatzverkehr für Flüchtlinge) elnevezésű Facebook-akcióra reagált. De Lázár mostani bejelentése pont ilyen kezdeményezés, csak állami. Mi történik itt?''

- tehát a bécsi 'civileket' gyorsan leállította az osztrák kormány...

- 'De Lázár mostani bejelentése pont ilyen kezdeményezés, csak állami.' A Zsindex megint hazudozik, mert Lázár egy szóval sem mondta, h bárkit átvisznek a határon.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 23:40:18

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Vicces, de a hatályos magyar törvények szerint is törvénysértés illegális bevándorlót utaztatással vagy utazási információval segíteni. Nem tudom, Lázár mit képzelt. Vagy ezeknek már mind van vízuma? A rendőrök csak kísérik őket türelmesen... ennek lesz csattanója, valami magyaros.

telkoe 2015.09.04. 23:42:37

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Pontosan ugyanugy elnezest fog kerni mint az index szerkesztoje aki keszpenznek vette amit a korhazbol kidobott anyarol hazudoztak.

A tortenetre termeszetesen sikerult ratenni egy lapattal:
www.dailymail.co.uk/news/article-3220480/The-fight-Hope-Shelter-thousands-starving-refugees-wait-start-new-life-Europe-two-newborn-babies-born-migrant-couples-huddled-outside-Budapest-station.html?ITO=1490&ns_mchannel=rss&ns_campaign=1490

Just metres away, another refugee mother was tending to her newborn baby Shems, who was born yesterday amid the devastation and chaos which has engulfed Hungary's main terminal.

The little girl - whose name means sunlight and hope - had to be delivered in the nearby dirt-ridden subway after an ambulance refused to take her mother to hospital.

Azaz itt mar mentok megtagadtak, hogy korhazba vigyek...

Alljon itt a reszletek kedveert, kitol szarmazik az info: A Migration Aid volunteer, who helped deliver Shems, told The Sun: 'It was a wonderful moment but it broke my heart it happened in such an awful place.'
Szerzok: Steph Cockroft and Vanessa Allen

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 23:43:24

@_Epikurosz_: Bevezetik a freissen csinált (statárium)extrém jogrendet azt egyből nem lesz törvénysértés. A törvények szelleme előbbre való, mint a betüje! És mia a szelleme? Kifele a migránsokkal!

telkoe 2015.09.04. 23:47:21

@_Epikurosz_: En arra tippelnek, hogy leteszik oket a hataron, aztan osztrak elvtarsak
1) ugy tesznek mnt akinek jo a kamerak elott es befogadjak oket (ill atzavarjak a nemetekhez) ergo mindenki johet rajtuk keresztul
2) kijelentik hogy ide nem, es vallajak a gonosz naci szerepet
3) megprobaljak a nemet utas megoldast - szegenyek meg befogadjuk, de figyelmeztetjuk Mo-t hogy ez ellenkezik a Schengeni szabalyokkal es micsoda csunya dolog ide engedni a bevandorlokat ahelyett hogy hagynatok magatokat lefasisztazni a halado baloldali sajtoseggfejektol.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 23:53:37

'Szlovénia már nem ellenzi a menekültek elosztását szabályozó kötelező kvóta bevezetését az Európai Unióban, és 2000 migránst hajlandó befogadni - jelentette ki Karl Erjavec szlovén külügyminiszter pénteken újságíróknak. A miniszter elmondta: Szlovénia támogatja az Európai Bizottságnak a menekültek tagállamok közötti elosztását szabályozó javaslatát, és nagyon sajnálja, hogy egyes európai országok erre nem hajlandók. Utalt rá, hogy Magyarországot és Görögországot humanitárius válság fenyegeti, ami pedig szolidaritásra kötelezi a többi tagállamot. "Közös európai megoldást kell találni a menekülthelyzet kezelésére" - ''

Nahát, nahát. Már nem ellenzi. Csak nem épül a magyar kerítés? Sajnos, ha jól nézem a térképet, pán Erjavec, nemsokára Szlovéniában lesz humanitárius katasztrófa, és akkkor majd jól befogadunk vagy 2000 bozgort (vagy szlovént).

apanna 2015.09.05. 00:34:07

A fotós löki meg a hapsit, tisztán látszik.

monddazigazatmar 2015.09.05. 00:56:21

@Frady Endre: Mar ne haragudj.
Rendesen tajekoztattak volna oket????

Tehat megall a csocselek a keleti elott, aztan oda kell hozzajuk rohanni, es 15 nyelven elmeselni nekik mindent tovirol hegyire? Ennek nem ugy kene zajlani, hogy ok mennek be hivatalokba, es jarnak utana temaknak? Barmilyen ugyben, nem az a hivatalos menete a dolgoknak, hogy utanakerdezek annak ami engem erint? Esetleg viszek tolmacsot magammal? Okostelefonon utanaolvasok?

Sot, tovabb megyek. Nem ugy kene tortenni, hogy bemegyek a hataron, elmondom jogy mi a bajom, aztan csinalom amit mondanak?
Honnan jott ez a sok isteni elkepzeles, hogy a menekultnek nem kell adni ujjlenyomatot, ott megy ahol akar, ott satraz ahol akar, es mi vigyunk oda nekik mindent helybe?

Nem tudom, hogy hany menzan vagy tag, de talan nem olyan nehez felfogni, hogy van egy torvenyes ut, ezek meg a torvenytelent valasztjak folyamatosan.

_Epikurosz_ 2015.09.05. 02:12:44

@apanna: Ilyet ne állíts, megnéztem újra, ez nem igaz.

venszivar3 2015.09.05. 03:48:33

EZEK az ÁLLATOK KICSINÁLJÁK EURÓPÁT, MAJD a VILÁGOT!!!

bkkzol 2015.09.05. 06:10:26

Na most , hogy egy idota a vakvaganyon fetreng a csaladjaval csak a "sajtofotos" hienanak jo. Azonnal el kellene venni a gyerket toluk, gondatlan veszelyeztetes miatt. Utanna lehetne konnyesszemu apukat es hiszteriazo muszlim asszony is fotozni. Erre is van erdeklodes. Na?
A kovekezo kepeke amikor a gyerk hasara ragaszozzak a bombat... 10 ev mulve elmegy az iszlam allamba harcolni, mert nyugaton lelki torest szenvedett gyermek koraban...

Rudi Kató 2015.09.05. 06:43:18

@bkkzol:
Úthengert kellett volna azonnal rájuk küldeni!

MEDVE1978 2015.09.05. 08:36:41

Nos, kicsit nagyobb gyermekem van. Bár az ilyen kisgyerekeknek nagyon hajlékonyak a csontjaik, egyben nagyon sérülékenyek is. A kutacs még nem zárul össze, ha a gyerek fejre esik, nagyobb nyomás éri a fejét, bele is halhat - fogyatékosságot is szerezhet.

Én láttam a videót. Menekültünket próbálják regisztrációra, illetve táborba terelni. Erre a férfi lecibálja a nőt a sínekre és utána melléjük fekszik.
Ha nem volt családtag, a muzulmán országokban egy ilyenért simán megkövezik vagy elvágják a torkát. A faszi egyébként is hisztériás rohamot kap, tombol, a saját fejét üti, kvázi önveszélyes.

A kép manipulatív. Nem kell itt a szent újságíróról beszélni, aki véletlenül lőtte. Hallotta, hogy balhé van, remélte, hogy a gonosz rendőrök ütöttek és rögtön fotózott párat. Utána kiválasztotta pont ezt az egyet. Ha jól megfigyeljük a háttérben a rendőr kezében gumibotot tart és magabiztosan áll. A másik rendőr meg éppen nyúl. Mindketten állnak, a menekültek pedig alárendelt helyzetben fekszenek, a pasi ordít, a nő a gyerekét védi. Ha előzmények nélkül látod a képet, arra gondolsz, hogy a rendőrök el akarják hurcolni erőszakkal ezeket az embereket.

Ahogy fotósunk pont ezt akarta láttatni, illetve a nemzetközi sajtó is ilyen fotókat akart mutatni, hogy meg lehessen jeleníteni a gonosz magyar rendőröket, akik az ártatlan menekülteket embertelenül kezelik.
Sokat olvasom a die Zeit német lap online fórumát. Ott rögtön ugrottak a képre, jöttek is a magyarokat embertelen állatokként lefestő megjegyzések.

bkkzol 2015.09.05. 08:41:51

@Rudi Kató: gonosz vagy. idejuk van, vakvagany van. mozgasukban nem lehet korlatozni. fetrengjenek ott ameg akarnak!

Namir 2015.09.05. 08:45:46

"Akkor ez a fotó most hazudik?"

Mi az hogy! Nagyon is!
Ilyen böszmeséget még nem csináltak Európában...

Namir 2015.09.05. 08:50:27

A véletlenségéről csak annyit, hogy a jelenet kezdete (mozgás a sínek felé) és a fotó elkészítése között mindössze 4-5 másodperc van.

Persze lehet, hogy épp abban a 4 másodpercben érkezett meg a fotós a helyszínre, látva a mozgolódást kapcsolta be a gépét és készítette el a fotót, így nem lehetett tisztában az előzményekkel.

Minden más esetben a fotós tökéletesen tisztában kellett, hogy legyen azzal, hogy amit leközöl az pont az ellenkezője a valóságnak.

BALLIB MÉDIA = TAKONY

bkkzol 2015.09.05. 08:51:38

szerintem mi szulunk 8-10 gyereket a semmibe, fegyver ropogas kozepette?!

peterakás 2015.09.05. 08:58:55

Szerintem erre a blogbejegyzésre van magyar szó: szerecsenmosdatás. Ráadásul a helyzet még rosszabb, mint elsőre tűnik. Ugyanis jó eséllyel ez a jelenet nem jött volna létre a kamera támogatása nélkül. A következő sztori rajzolódik ki alőttem. Ott áll ez a férfi a sínek mentén, miután leszállították a vonatról, és meglát két rendőrt meg egy fényképezőgépes press mellényes emberkét, és - nem mint a fotós - villámgyorsan dönt, a szó szoros értelmében is. Miután épp ott van egy kisgyerekes nő, az még hatásosabb. A többit meg ismerjük. A média nem önmagát manipulálja, hanem a valóságot, és ha szigorúak akarunk lenni, a terrorizmus maga médiatermék.

Hejes sírás 2015.09.05. 09:06:02

Igen, a kép hazudik. Mégpedig azért, mert az igazságnak egy morzsáját látjuk, kizárólagos szubjeltív módon. erre találták ki a fotósorozatot. Ha én neked azt mondom, hogy Ba! az lehet baszd meg és lehet barátom, de lehet barna a gatyád ülepe is. ne akard már hosszú sortokon át megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

bkkzol 2015.09.05. 09:51:48

Szolni kellene a norveg nagykovetnek, hogy hozzon ma magaval egy nejlon taskanyi norveg utlevelet ezeknek. Nagy szukseg van ott is a dolgos kezekre, ezek meg ugy is olakipari orszagbol jottek...

Veder1 2015.09.05. 11:30:19

@Csucsundraa: nagyjából ez a helyzet, pontos összefoglaló

borsky 2015.09.05. 19:05:00

Ha figyelmesen nézzük a videót, akkor a felvételen 24. másodperécben az látszik, hogy nem a menekült férfi rántja le a nőt a sínre, hanem valszeg az egyik rendőr, akinek csak a karja látszik.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.05. 20:15:53

@monddazigazatmar: A nagy kék plakátok százmilliójának töredékéből elő lehetett volna állítani különböző arab nyelvű tájékoztató brosúrákat arról, hogy mi is ez az EU, milyen bevándorlási szabályok vannak, hol találhatóak menekült szállások, hogyan lehet átjutni az országon, milyen jogaik és milyen kötelességeik vannak... stb. Ha ezt osztogatták volna már a határon, talán nem alakult volna ki ez a káosz. Talán nem adhatott volna el a MÁV, meg egyéb ügynökök méregdrága hamis jegyeket és sorolhatnám...
De elismerem, hogy habzani és dühöngeni egyszerűbb és úgy tűnik, több szavazatot is hoz...

Fecsegő63 2015.09.06. 10:45:47

@Frady Endre: Üdvözlöm! Beleolvastam a kommentekbe! Eképesztően gyülölködők és primitívek! Most örülök immár többedszer, hogy a családom,a barátaim elhagyták szeretett hazájukat! Egy ilyen fertőben élni????
De remélem ??? ,a pénteki "futbal szurkolók" melegséggel tölti el lelküket,Ők az "igazi magyarok"!! Valóban büszkék lehetnek rájuk, csak törtek zúztak gyújtogattak, felverték az egész környéket, mindenen átgázolva a körúton az úttesten vonultak, akkor senkit nem zavart a kresz betartatása, pedig ők a nyelvet is. értik??....nos itt tartunk! Számomra érthetetlen, hogy senki nem látja a fától az erdőt???

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.06. 18:57:15

@Fecsegő63: Kedves Fecsegő63! Tegeződjünk!
Igazad van, ez van... Az élet nehéz és azután meghalunk... ;)
De ha már így egyetértünk, akkor megkérlek, hogy nézd meg a KiMiTube videómat és támogass a szavazatoddal!
kimittube.hu/produkcio/frady-endre-starwar-versek
Előre is kösszy!
Szuper lesz! :)))

Christian Donovan 2015.09.06. 22:29:36

Please, let the train run them over. Or they will run you over in the name of Islam. Don't be fooled. This is the most digusting tactic. This is the epitome of psychological warfare against the west by the Arabs. And they play it vey well. People of Europe wake up; the question Is not" to be or not to be"- I hope it is not. It should not be a question. You have the right to be and Islam has no right to deny you to be.

MrMundr 2015.09.07. 10:59:19

az ember szeme összefolyik, milyen igénytelen kommentfelület ez már

Narna Joan 2015.09.07. 12:42:03

A fotó igenis hazudik abból a szempontból, ahogy sokan kezelték a sajtóban. A férfi saját maga LÖKTE oda a feleségét a babával mint vala rongydarabot és nem a rendőrök. Nem akartak együttműködni a rendőrökkel. Az, hogy átverték őket, és mégsem Ausztriába mentek nem volt egy jó húzás. Az biztos. De nem ok arra, hogy a saját családoddal így bánjál.

A kerítés hibája mindez? Érdekes. Mielőtt a németek hülye, meggondolatlan, ostoba, elsietett kijelentéseket tettek eléggé együttműködtek velünk a menekültek. Nem volt ekkora probléma. Vajon eddig miért volt jó nekik a tábor? És most miért nem hajlandóak bemenni? És skandálják, hogy Németország? Mutogatják Merkel képét?

Ilyen kijelentéseket egy ország vezetőjének NEM lehet, nem szabad tenni, hogy minden szír menekült minden bizonnyal megkapja a menekültjogot Németországban, illetve, hogy nincs felső határa mennyit fogad be. Hihetetlen milyen képmutató és undorító Angela Merkel. Nem fognak minden szír menekültet befogadni. Pont. Akkor lesz majd problémája a németeknek.
Mindeközben a spanyolok gumibottal verik vissza az afrikai menekülteket a határon. De persze ki a francot érdekelnek feketék. Azok nem kellenek a németeknek. Undorító, képmutató Németország.

Reszelő Aladár 2015.09.07. 12:48:00

Előbb jön a kidumálás, a kontextus tisztázása, majd egy teljesen hamis következtetés.
A világ minden táján egy olyan kép ahol kétségbeesett emberek, gyerekület ölelő anyák és a karhatalom képviselője látható ugyanazt jelenti minden librálisnak: az állam megaláz és el akar taposni minden áron.
Hisz az ember alapvetően elesett a karhatolom pedig csak bántani akar. Egy jogállamban ilyen pedig SOSEM fordul elő, csak a nettó diktatúrákban. (amikor francia vagy spanyol rendőröl ütlegelnek a külvárosban, vagy a határon az jogos védelem).
A föld egyik sarkában történik valami embertelen, sokan elindulnak. Ennek pedig megvan a kockázata. Például az, hogy valahol valakik nem látnak szívesen. Útközben érintenek 5-6 országot, ahol már rég nem üldözi őket senki, de mégis tovább, tovább, tovább.
Így kerül a képbe Törökörszág, Görögország, Macedónia, Szerbia, Magyarország, ezek bár biztonságosak, már nem elég. Nekik Németország kell. Vagy ott van Calais, és a táborokban a migránsok akiknek Olaszország, Spanyolország vagy Franciaország már kevés.
A liberálisok amikor nem a jogszabályok betartását követelik, akkor a szolidaritást. Jogállamot követelnek, de ha valaki betart egy az elveinek kellemetlen szabályt, az már diktatórikus.
Schengen? Dublin III? Ha a magyar kormány betartja a Dublin III-at, és hivatalos eljárást kezdeményez, akkor nem szolidáris. Ha pedig megkér másokat, hogy ne jöjjenek, akkor egyenesen gyűlöletkeltő. Ha pedig mégis szolidáris lenne, és továbbenged menekülteket, akkor pedig nem védi Schengent.
Eközben pedig az a Merkel a sztár, aki egyik héten befogad, majd a következő héten félreérti mindenki, majd megint befogad, majd már korábban elvetett kvótákat akar megint.
Végül befogadja azokat, akik nyelvet beszélnek és értenek valamihez. Aki nem kell, az mehet vissza keletre. Majd mi megtanulunk arabul.

Narna Joan 2015.09.07. 13:52:20

@borsky: Igen? És hogyan tudná olyan irányba lerántani a rendőr? És egyáltalán miért rántaná le? Maga a férje(vagy kicsoda) húzta oda a nőt a sínre, az nem tűnt fel?
Jobb oldalon nem rendőr állt, hanem egy kamerás. Kicsit jobban kéne figyelni mi történik a videón...

Narna Joan 2015.09.07. 14:13:52

@cabeza: Csak szeretném közölni, hogy a Keletiben lévő tömegnél pl. volt tolmács. Van videó róla, hogy a tömegnek mondták arabul(gondolom) hogy táborokba kell menniük és elkezdtek kiabálni és nem akartak. Tudom, akkor már vettek jegyet.
A Keleti helyzetéhez hozzájárult sok minden. Egyrészről igen, a kormány nemtörődömsége, másrészről Németország IDIÓTA kijelentései és hogy nem volt igazi megegyezés, hogy mennyi embert engedhetünk át hozzájuk akkor.
Könnyű amúgy az országot kritizálni, de megnézném, hogy ki hogy oldaná meg ekkora országban(úgyértem kicsi országban) az egyik legnagyobb emebráradatot, míg köteleznek, hogy tartsuk be a Dublin III-at különben korlátozzák a magyarokat is majd az osztrák határon, és közben a rendőrök bánjanak velük rendesen és ne korlátozzák őket stb. Ez a kettő egyszerre szinte lehetetlen.

Ausztria kb. meg ne szólaljon, mert ő sem tartja be a Dublin III-at és neki annyi a dolga, hogy átszállítja őket a németekhez. Nem nagyon marasztalja őket. Amúgy meg Ausztriában is aludtak a szabad ég alatt a menekültek. Mivel nem volt több hely. Ez van. Rajtunk még nagyobb a nyomás szóval inkább el kéne gondolkodni, hogy MI milyen helyzetben vagyunk és az osztrákok és németek milyen helyzetben vannak. Az EU közepéről, csak EU-s országokkal körülvéve könnyű pofázni.

borsky 2015.09.07. 16:51:11

@Narna Joan: Sajnos nem tudom becsatolni neked a kimerevített képet amin látszik az a jobb kar, amely megragadja a nő a bal vállát és lehúzza. A férje a háta mögött áll és mintegy elkapja a hátrafelé eső nőt. A felvétel 6-7. másodpercében látszik mindez. Javaslom nézd meg mégegyszer.

Narna Joan 2015.09.07. 17:57:22

@borsky: Megnéztem többször. Az a kar amúgy egy bal kar és a mögötte álló férfié, a férjé, és teljesen látszik a lendület ahogy megrántja a nőt. A rendőr aki mögöttük áll hátrébb lép, miközben a szír(?) férfi ODARÁNTJA a feleségét mint valami darab tárgyat a sínre. Jobb oldalon kamerás áll. A hátsó rendőr karja el se érne addig.
És amúgy sem válaszolja meg a kérdést: miért rántja akkor a férfi a sínre a nőt? Már ott látszik milyen durván bánik vele. De persze könnyebb a renderőkre fogni...

Narna Joan 2015.09.07. 18:02:58

@borsky: És amúgy 100% biztos vagyok benne, hogy a kameráknak csinálta a férfi. Mondják is a videón: "Ezt szerintem nekünk csinálta." Azért csinálta, hogy Magyarországra lehessen mondani milyen szörnyű és majd az EU cselekszik és nem küldi őket ide vissza.
Egy másik felvételen a szájával kapaszkodik a nő ruhájába.
Teljesen tisztában vannak vele, hogy mennyire figyel a média. Ott vannak mindenhol.

borsky 2015.09.07. 18:19:06

@Narna Joan: Megnéztem még egyszer és igaz, valóban, a férj húzza le.

mindenhova 2015.09.07. 23:38:10

@♔bаtyu♔: ... és visszaküldik hozzánk. De boldog vagyok!

Ezek az emberek nem menekültek már. Elmenekültek a háborúból, de sem a törökök, se ma görögök, macedónok, szerbek nem lőttek rájuk, nem kellett az életükért futniuk. Törökországig, az első befogadó békés országig háborús menekült. Utána viszont az életminősége javításáért vándorol. Ezt is megértem, de innentől már csak bevándorló, ha ezt törvénytelenül teszi a zöld határon, akkor, illegális migráns.

chrisred 2015.09.08. 05:47:18

@mindenhova: Ez tévedés. Nincs jelentősége, hogy a magyar nyelvben a "menekül" szónak mi a jelentése. A menekült az, akit a származási országában az 1951. évi genfi egyezményben felsorolt okok miatt üldöznek, vagy az üldöztetés veszélye fenyegeti, ha hazatér. A menekült státusz megítélése szempontjából nincs következménye annak, ha nem az első lehetséges alkalommal nyújtja be a menedékes kérelmét.

Balt 2015.11.25. 14:14:14

Csak szokás szerint "hazudtok reggel, éjjel meg este" (klasszikussal szólva).

Kezdve azzal, hogy az Index migránsválságot cikkeiben az "illusztráló" fotók szinte kivétel nélkül (ha nagyon ráérek, majd összeírom az arányt) gyerekeket (is) ábrázol, amely nemzetközi statisztikák alapján (a bevándorlók >80%-a katonakorú férfi) egyértelmű hamisítás.

Millerdraft 2015.11.25. 16:43:20

A szar Indexnek legalább elnézést kellene kérnie a Készenléti rendőrség tagjaitól, hogy ordas kamut jelentetett meg ezzel rossz színben tüntette fel őket. De persze erre várhatunk. Mindegy is, mára a napnál világosabb, hogy a kerítés sikertörténet, az általatok csak szapult Orbán csak profitált az ügyből. Ráadásul az ország úgy 80%-a letette voksát a migránsok ellen.Lassan Európa is felébred Párizs hatására és az iszlám terjeszkedés az unió határainál meg is áll.

Wendriner Piroska sakál és balerina (törölt) 2015.11.25. 17:42:37

De, pontosan arról van szó, hogy a média tudatosan hazudik az olvasóközönségnek. Hogy nem tájékoztat, hanem manipulál. Nem a valóságot tárja fel, hanem propagandát folytat egyik vagy másik oldal számára. Nem csak itthon, nyugaton is. És ez nagyon nagyon fárasztó és elkeserítő.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2016.07.12. 12:30:57

Én egy bigott, vallási fanatikust látok, aki a gyermekét védőpajzsként használva ugrik a sínek közé. Próbálják menteni...
süti beállítások módosítása