Először egy TED-video Jonathan Kleintől (Getty Images vezetője). Nagyszerű gondolatok a fotózás és a képek jelentőségéről, mindenről ami megkülönbözteti a sorsdöntő/emblematikus fotókat a jó képektől.
De: kimaradt az előadásból egy ezekszerint nem-túl-fontos tényező, a fotós.
Innentől csak annak érdemes tovább olvasni, akit valóban érdekelnek a stock fotózás buktatói, borzalmas jövőképek, fotós sírás-rívások.
A példaként lobogtatott fényképek nagyrészt profiktól származnak. Olyan emberektől akik nem csak meglövik a jó képet, de tisztában vannak a vizuális történetmesélés folyamatával és módszereivel. Ezt semmibe véve zárul a beszéd egy elég rendesen félremagyarázott Ansel Adams idézettel és a még nagyobb pofonnal az alkotók felé.
A "Thank you to all the photographers" - zárómondat ezek után teljesen értelmezhetetlen. -Hacsak nem arra gondolt, hogy csomagolhatnak nyugodtan.
Piacvezető stock ügynökségként elég szerencsés helyzetben van a Getty. Gyakorlatilag versenytárs nélkül kereskednek a képekkel, egyoldalú felétetelekkel és nevetséges díjazással. A NYTimes cikke szerint csak tavaly közel 22 millió képet vettek flickrről, míg pár éve ez a szám alig öt millió volt. Amatőrök százezrei töltik fel elfogadható minőségű képeiket akár stock, akár riport/esemény témában, amire a Getty ajánlatot tehet a fotósnak.
Ez a folyamat egyetlen irányba vezet, ami jól látható a kínálatukban is. Átlagos/gagyi képekkel teli galériák - olyan minőség, amit én csinálok a fél év sajtós rutinommal, amit bármelyik jóízlésű képszerkesztő visszadobna. Nyoma sincs az előadásban is hangoztatott világmegváltásnak.
Az online lapok teletömhetik olcsó stock-illusztrációkkal, gyenge riportfotókkal az agyagaikat, lehetetlen versenybe kényszerítve a színvonalasan dolgozó fotósokat. A hivatkozott nyt cikk egyenesen vészharangokat kongat. Az amerikai piacon már komolyan érezhető a stockipar nyomulása a fotós megrendelések drámai visszaesésében, nem csak a magazinok közt, de a hírvilágban is. Mégsem hibáztathatók a szerkesztők a döntésükért: költséghatékonyságot tartva szem előtt, nehéz bármilyen ellenérvet felhozni a stockkal szemben.
Az stockfotók tömeges terjedésével egyre kevesebb érv marad a színvonalas önálló anyagok oldalán, ami egészen odáig vezethet, hogy még hátrébb szorul az igény saját stábok iránt. Ami rossz.
Persze megoldás lehetne, hogy a profik is ilyen ügynökségeken keresztül árulják az anyagaikat, versenyezve az amatőrökkel. Itt jön be a képbe a Getty díjazása, ami szinte csak a hobbifotósnak kedvez. Annak a rétegnek aki számára mindegy, hogy kap-e pénzt a kedvtelésből összelőtt képeiért, vagy csak mutogatja az ismerőseinek Flickren. Az így kapott pénz messze nem fedezi egy komolyabb témához szükséges utazás költségeit, időt, semmit.
A Getty eddig sem a korrektségéről volt híres, amikor fizetésre került a sor a képekért. Miután tavaly rájöttek, hogy évekig tévedésből fizették a jogdíjak 50 százalékát a fotósoknak, módosítottak az arányokon 60-40re, valamint visszamenőleg kötelezték az alkotókat a tévesen kifizetett összegek megtérítésére (20% honoráriumot kaptak a képekért, amíg az összeg nem kompenzálódott).
Hozzá kell tenni, még így is jobb osztalék a jogdíjakból, mintha 3rd-party ügynökségeken keresztül próbálná a fotós eladni a képeit (akik ugyanúgy nagyobb ügynökségeknek adják tovább a képeket - talán pont a gettynek) de ez egy külön post témája lesz.
Ilyen piacon versenyezni nem csak lehetetlen, de megalázó is, mégis egyre többen kényszerülnek erre a mellékvágányra. - A színvonalas képek lassan csak a legnagyobb lapok kiváltságai maradnak.
Ami pedig a legszomorúbb az egészben: ha csak középszerű képekből fogunk emlékezni egy-egy eseményre, szó sem lesz világmegváltásról.
Az izalndi Eyjafjallajokull vulkán kitörése napokra lebénította Európa légiközlekedését. -Jó kép. De biztos, hogy egy timestampes gagyiról akarunk emlékezni rá?
