Furcsa a kapcsolat az elmúlt napok két említésre méltó fotós híre között.
Az egyik hír, hogy a Kodaknál legurult a gyártósorról az utolsó adag Kodachrome film, amivel lezárult egy 74 éves korszak a fotográfia történetében. Steve McCurry-nek ajánlotta a cég a slideokat, a National Geographicnak készül(t) rá anyag.
A témáról annyit tudni, hogy New Yorkban és Indiában készül a sorozat, azokon a helyszíneken, ahol McCurry a Kodachrome érában dolgozott. (Tudjátok, McCurry: Afgán lány, stb)
Külön vicces a történetben, hogy az utolsó tekercsnél McCurry is digitális gépet használt az expó beállításhoz, aztán lőtte a képet a slide film-re is. Ezen csak az ütközzön meg, aki nem így cselekedne hasonló helyzetben.
Ha a két hírt nem egyszerre olvasom, valószínűleg eszembe sem jutott volna elgondolkodni ezen, így viszont menthetetlenül is: Tényleg korszakok zárulnak le és nyílnak teljesen újak, még ha ez nem is egy nobel díjat érdemlő felismerés, meg nem is újdonság.
Amíg az afgán lány portréja 25 év alatt év alatt nem egy generáció emlékezetébe örökre belevésődött, körbejárta a világot, halhatatlan ikonná vált pusztán a kép erejével, addig a csúcstechnikával készülő és mérnöki precizitást igénylő milliárdpixeles panorámafotó hírét néhány héten belül a szakmán és a rajongóin kívül valószínűleg mindenki elfelejti.
Rosszabb esetben valahol, valaki más pár kilóméterrel arrébb le is pipálja.
Belegondolni ebbe és folytatva a gondolatmenetet azt hiszem magától felvetődik minden kérdés, ami csak az elmúlt évtizedben felvetődött a fotográfiában, újrajátszható velük minden vita ami a fotós közösségeket foglalkoztatja.
Hogy mik ezek a kérdések és mik rájuk a válaszok, mindenki döntse el magában. Nem vagyok a parttalan viták híve.
