A New Yorker magazin egyik újságírója hét év távlatából eleveníti fel bagdadi emlékeit. Tudósítóként dolgozott Irakban a háború kezdetétől, ott volt azon a történelminek tartott eseményen is, ahol lelkes iraki tömegek ledöntötték Szaddám Husszein szobrát Bagdad főterén.
Az eseményt élőben közvetítette minden nagyobb nemzetközi Tv-csatorna, egyenesen a berlini fal lebontásához hasonlítva annak történelmi jelentőségét. Másnapra címlapos hírekben köszöntek vissza a zuhanó szoborról készült képek, Donald Rumsfeld (akkori) védelmi miniszter egyenesen az amerikai csapatok végső győzelmét látta az áprilisi nap eseményeiben - harminc nappal az invázió kezdete után.
Valóban jelentőségteljes esemény, amikor a diktatúrát jelképező gonosz vasszobra a földre hull a frissen felszabadított nép által, de április 9-én nem egészen ez történt.
“Hey, get a look at that statue,” Lambert said. “Why don’t we take it down?”A valóságban a tér, bár tényleg elfoglalták az amerikai csapatok, egy tenyérnyi kis zöld sziget volt Bagdadban (zöld zóna a felszabadított terület). Jelentőségét a harcok során talán csak a mellette található hotel szolgáltatta, ahol a külföldi tudósítókat szállásolták el.
A kérdéses területet valóban elhagyták a felkelők, viszont alig néhány száz méterre nyugatra a tértől még heves tűzharcok dúltak azon a reggelen is, mikor a legyőzött vasszobrot elkezdték kidönteni a lelkes civilek.
A környéken állomásozó katonák aznap reggel a frontvonalnak számító utcákba igyekeztek, mikor riporterek egy csoportja és a katonai vezetés utasította őket, hogy segítsenek az iraki civileknek szobor-ügyben.
Az eseménynek hamar híre ment a közeli sajtóhotelben, a tér rögtön megtelt tudósítókkal. Sőt, ahogy a videón is látszik, sokkal több külföldi riporter látható az első sorokban, mint iraki civil.
A 2003-as hírekben épp ezért nem is mutattak sem nagytotált, sem közelképeket, akkor ugyanis kiderült volna, hogy közel sem annyira jelentőségteljes az egész. Minden Tv-csatorna egy öt-tíz másodperces óvatosan összevágott anyagot ismételt.
Az előző igaz-hamis történelem bejegyzésnek az volt a tanulsága, hogy egy beállított fotó milyen erősen ferdítheti a valóságot, ebben az esetben viszont jóval többről van szó. Az egész valóságot megrendezték a képek kedvéért.
Nem arról volt szó, hogy a helyszíni tudósítók nem látták volna át a helyzetet. Pontosan tudták, hogy a szemük előtt levezényelt események nem tükrözik a valódi állapotokat, mégis végigjátszották szerepüket a történetben.
Háborús helyzetekben talán ritkák az ennyire megrendezett esetek, de Peter Maass visszaemlékezéseit olvasva érdemes belegondolni: Hány hasonló híresemény történik meg csak azért, mert hírt kell belőlük csinálni.
