Nem véletlenül David Guttenfelder kapta idén az ICP Infinity díját. Egyedülálló fotós, és ez nem csak odavetett túlzás: ő ma a világon az egyetlen fotóriporter, akinek bejárása van Észak-Koreába.
Az ő képein keresztül csodálkozhatott rá az elmúlt években a világ a kommunista ország mindennapjaira, de évtizedek múlva is csak az ő fotóiból emlékezhetünk majd rá, hogy milyen lehetett az élet Észak-Koreában, napjainkban. A téma amin dolgozik sokkal több, mint egyszerű megbízatás. Történelmi feladat, ami a legjobbak sorából is kiemeli Guttenfeldert.
Amikor az elmúlt hetekben Észak-Koreában beindult a háborús fenyegetőzés, és a hadiállapot kihirdetése után elvágtak minden kapcsolatot a külvilággal, aki tehette, elhagyta az országot. - Guttenfelder viszont épp ekkor, a legbizonytalanabb helyzetben utazott vissza tudósítani (Instagramon is követhetitek, most épp hazautazott átvenni az ICP díját).
One does not simply walk into North-Korea
Az AP hírügynökség vezető ázsiai fotósaként 2012-óta dolgozhat Koreában, de az idáig vezető út is évtizedes építkezés eredménye. 2000-ben Madeline Albright Észak-Koreai küldöttségével utazott először az országba, ami már akkor igazi különlegességnek számított, addig ugyanis csak ritkán engedtek riportereket a koreai vasfüggöny mögé.
A rövid látogatás és a mostani munkája között egy évtized telt el, ezalatt Afganisztánból és Irakból tudósított, miközben rendszeresen visszatért Japánba és Dél-Koreába, olyan családokkal ismerkedni, akik rokonai Északon élnek, vagy átszöktek a határon. Ráérzett a téma súlyára, és a háborúk helyett inkább erre a régióra koncentrált (aztán jött a cunami Japánban, amit szintén végigtolt fotósként). Az elmúlt tíz évben mindig ott volt, ahonnan mások épp menekülni próbáltak.
2010-től másfél éven át közvetített az AP és a KCNA (Észak-Korea állami hírügynöksége) között, míg sikerült megnyerniük az északi vezetés részleges bizalmát. Szabadon most sem mozoghat az országban, de lényegesen nagyobb teret kapott riporterként, mint bárki, aki ma Koreába látogat. Az ő helyzete azért kivételes, mert lefotózhatja, ami körülötte történik - még ha a valóság, amit bemutathat, sok esetben csak maga az állami propaganda.
Különleges bizalmi helyzet ez, amit hatásvadász képekkel és témákkal egy pillanat alatt elbukhatna, épp ezért teljesen máshogy kell a munkához hozzáállnia. Guttenfelder képei tele vannak alig észrevehető gesztusokkal. Sokféleképp árnyalja a fotóit, belemászós akció helyett apró, de beszédes utalásokkal mesél a valódi állapotokról.
Mozgását ugyan korlátozzák, de az elkészült képeit nem cenzúrázzák, így ő most az egyetlen hiteles képforrás az országban (a KCNA hitelessége, és Photoshop-tudása hagy némi kívánnivalót maga után). Guttenfelder egy bizalmi pont Észak-Korea és a világ között: amit ő megmutat Koreából, abból milliók alkotnak véleményt az országról, így mindkét oldal számára egyformán fontos az, ami kikerül a kezei közül. Ezzel a tudattal dolgozni biztos komoly teher lehet, de Guttenfelder képein mindez nem látszódik. Fantasztikus és súlyos fotók, amiket nem lehet eleget nézni.
Az első fotóiból tavaly előtt két Nagyítást is összeraktam még a hvg.hu-nál (A Kedves Vezető mindent lát, A Kedves Vezető falansztere - Kim Dzsongil halála előtt / után) a Time LightBox-ban pedig egy 70 képes válogatás is megjelent a 2012. utáni fotóiból.
A fenti videóban főleg arról beszél, hogyan épül egyre erősebb bizalom közte és a helyiek között, és hogy milyen törékeny ez a bizalom valójában. Az északiak legtöbbször nem értik, hogy miért fotózza őket; félnek vagy elzárkóznak tőle, így sokkal többet kell a fotózás emberi oldalával foglalkoznia: megismerkedni és segíteni a helyieket, beszélgetni az alanyokkal, hogy elfogadják a jelenlétét.
Buszra váró embereket, bevásárlókat, átlagos utcaképeket örökít meg - azokat a helyzeteket, amik sehol a világban nem számítanak különlegesnek, de Észak-Koreában mégis mesebelinek (de igaznak) tűnnek. Ahhoz, hogy ez a kettősség működjön a képeken, nem elég odaállni és kattintani egyet, hanem el kell magyaráznia a helyzetet egy olyan embernek, aki talán még szóbeszédből sem ismeri, milyen lehet az a világ, ahova a képek eljutnak majd.
Guttenfelder fotói nagyon közel hozzák a koreai mindennapokat, de mégis olyan távol állnak az ismert valóságtól, mintha egy másik bolygón készültek volna. Ettől egyedülálló az ő munkája, nem a bevállalós és vakmerő akciótól (már ha ott lenni önmagában nem elég bevállalós).
