Szilágyi Lenke - Debrecen (1988.)Fotó: Kogart Galéria
Budapest épp fotós nagyhatalom. Ebben a hónap minden hétvégére be lehetett tervezni egy színvonalas fotókiállítást, pedig még meg sem épült a Robert Capa központ (ahol az ígéretek szerint egész évben csorgathatjuk majd a nyálunkat hasonló kiállításokon). A májusi kiállítások alapján egészen kerek képet kaphatunk a magyar fotó mai helyzetéről, kezdve a régi mesterek legjobb munkáitól a mai fiatal tehetségekig.
Sajtófotó2012 (hétvégén zárt),
Magyar Fotóművészet az új évezredben (Nemzeti Galéria),
Analóg - 21 magyar fotográfus a 20. századból (Kogart).
A kiállítások júniusban is nyitva lesznek, megéri végigmenni rajtuk. Időrendben az Analóggal érdemes kezdeni, ami több szempontból is rendkívüli kiállítás. Közös (és elég széles) tető alá hozta egy generációnyi magyar fotós legjobb képeit: 21 alkotó 540 fotóját - életművük legjavát foglalja össze a Körmendi-Csák Fotográfiai Gyűjtemény, amiből 160 került a falra most a Kogartban.
A kiállított művészek: Balla Demeter, Bánkuti András, Benkő Imre, Féner Tamás, Friedmann Endre, Gulyás Miklós, Hajdú József, Haris László, Hemző Károly, Horváth M. Judit, Horváth Péter, Jokesz Antal, Kerekes Gábor, Korniss Péter, Stalter György, Szebeni András, Szilágyi Lenke, Tímár Péter, Török László, Urbán Tamás és Vékás Magdolna - Hemző Károly tavaly elhunyt, tőle az egész fotós szakma egy szép gesztussal búcsúzott: egyszerre jelent meg a galéria az origo a hvg a magyar nemzet a magyar hírlap a Blikk a Bors és az Index címlapján.
Ha kíváncsi vagy a művészek portréira, néhányukat megtalálod Urbán Tamás PéldaKÉPek c. sorozatában.
Benkő Imre - Roosevelt tér, Budapest. A képre kattintva 18 képet nézhetsz meg az Analógon kiállított fotók közül.
Az Analóg művészeit szokás a magyar fotográfia utolsó nagy generációjának is nevezni, bár ezt a címet szerintem még ők is visszautasítják. Viszont van benne némi igazság. Persze, nem a fotográfia története állt meg az ezredfordulón, csak a szakma alakult át az analóg korhoz képest. Ma nagyobb mennyiségben és sokkal többen termeljük a képeket, mint ahogy azt bárki átláthatná. Nehezen követhető és összefogható a szakma, de még nehezebb műtárgyként kezelni a napi munka során készült képeket.
(Lehetetlen erről a változásról egy szakdolgozatnál rövidebb bejegyzést írni. A digitális váltás rengeteg technikai szabadságot hozott, a felgyorsult munkatempó viszont ugyanennyi teret és lehetőséget el is vett a munkából. )
Az Analóg tényleg lezárt és összefoglal egy kort, amiben máshogy dolgozhatott egy riporter, mint most. Egy olyan aranykort, amit mi már szinte csak a kiállított fotósok sztorijaiból (és az ő képeikből) ismerhetünk. Régen sokkal több időt lehetett egy-egy anyagra fordítani. Volt idő arra, hogy átfogó történeteket kövessen valaki éveken át, volt idő hetekre eltűnni egy-egy riportért, vagy nagy csapatban, fotós műhelyekben dolgozni, tanulni és fejlődni. A ráfordított idő pedig meglátszik a legjobb képeken is: nem csak látványos pillanatok fekete fehérben, hanem képes történetek, amik együtt egy egész kor lenyomatát adják.
Azért, mai generációt sem kell leírni. Lásd a párhuzamosan futó Magyar Fotóművészet c. kiállítást a Nemzetiben.
Más volt a technika, más a hozzáállás, de ez nem jelenti azt, hogy az Analógon bemutatott fotóriporterek munkái ma idejét múltak lennének. Épp ellenkezőleg. Az Analóg megnevezés technikai korlátok közé helyezi ugyan a gyűjteményt, a kiállított képeknek és történetüknek viszont örök üzenetük van. Ezek a fotók kiállták az idő próbáját, és ma is épp olyan relevánsak, mint mikor elkészültek.
Érdemes végignézni a kiállítást és néhány leckéért visszanyúlni ezekhez a fotókhoz. Van mit tanulni belőlük.
-
És hogy biztos eljussatok a Kogartba: az Indexfotó Facebook oldalán hamarosan felteszünk néhány kérdést (Egy éves lesz a Nagykép május 25-én! Hurrá!!), a helyes válaszokért pedig páros belépőket nyerhettek a kiállításra! Hurrá!!)
