Látványpékség

Amennyire örültem az első körben továbbjutásnak, annyira nem tudom mit gondoljak a másodikról. Megfogadtam, hogy soha nem fogom azt mondani a főiskolával kapcsolatban, hogy fuu kommunikáció szak, erre pont ők képtelenek egyértelműen közölni dolgokat - de sikerült a következetlenség igazi iskolapéldáját megteremteniük az írásbelivel.

Kezdve onnan, hogy hetekkel ezelőtt a hallgatóiban érdeklődve azt mondták, az írásbelin arra lesznek kíváncsiak, milyen fotótechnikai ismeretekkel rendelkezünk (volt-e már fényképezőgép a kezünkben, ismerjük-e a funkcióit, stb) és mennyire vagyunk képben a kortárs fotográfiában. Erre utalt a feladott ajánlott irodalmak listája is (Fotóművészet és Balkon magazinok, fotótörténeti szakkönyvek, stb). Valóban ott szerepelt az is, hogy művészettörténet is lehet a dologban, erre viszont elég kevés dolog utalt.

Még a teszt előtt néhány nappal  is csak annyit lehetett megtudni, hogy "MEGLEPETÉS" lesz az írásbeli (ezt írta az egyik illetékes a felvételi fórumán).

A meglepetés össze is jött. Fotózáshoz kapcsolódó kérdés nagyjából három darab volt az öt oldalas tesztben, az összes többi kérdés állítólag általános műveltséghez tartozó, művészettörténeti ismeretekre vonatkozott.

 Ezzel az égvilágon semmi baj nem lett volna, mert maga a teszt komoly és összetett volt. Ilyennek képzelnék egy felvételit egy színvonalas művészeti képzésre, de

Miért kellett ezt titokban tartani? Miért nem lehetett egyértelműen kommunikálni a követelményeket? Ha csak a HII-ben mondtak nekem hülyeséget miért nem lehetett az ott dolgozókat felkészíteni az ilyen kérdésekre?

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy így akarnám levezetni a sikertelen írásbeli miatt összegyűlt indulatokat azért gyorsan megjegyzem: sikerült a teszt (sőt, elég sok embernek, ami furcsa - visszaemlékezve a kérdések láttán a teremben eluralkodott általános értetlenségre).

Pusztán arról van szó, hogy ha a felvételivel kapcsolatos online ügyintézés és kapcsolattartás színvonalasan működik még Facebookon keresztül is, akkor miért a legfontosabb információk terén volt ilyen óriási a fejetlenség?

Csináltam múlt hónapban ezt a Budapest száz éve és most összehasonlító galériát, ami egész nagy siker lett (most dolgozok a következő adag képen, de sem az időjárás nem volt túl kegyes, sem a helyszinek nem a legjobbak). A képek kapcsán gyakran elhangzott, hogy nem látni radikális változást (sicc) az elmúlt száz év városképében. Ez sokaknak tetszett, sokaknak meg nem. Ízlés dolga. Viszont már értem, mire gondoltak.

Ráakadtam Tumblr-en erre a két képre, ami a kínai Lujiazui városáról készült 1990-ben, és 2010-ben. Azt hiszem erre mondják, hogy 'sztakurva.

Húsz év.

Nagy vízfelület, a szokásos gyönyörű háttér, kellemes idő - minden adott, hogy a megemelkedett vízszintbe ne csak a rombolást lássuk bele, hanem az ordas nagy giccset is. Viccen kívül: nem mindennapi fotótéma a kiöntött folyó, érdemes kihasználna ezt a pár napot, és készíteni néhány képet a rakpartok közelében.

Régen mindig utáltam, hogy nem találok jó leírást az ilyen fotók készítéséhez, úgyhogy itt egy rövid how-to, lépésről lépésre az előkészületektől az utómunkáig.

Ma 66 éve, 6 hó 6-án szálltak partra Normandiánál a szövetséges csapatok. A partraszállás körülményeit Capa fotóin keresztül ismerhette meg a világ. Talán egyik fennmaradt kép sem szorul bemutatásra, viszont összeszedtem hozzájuk néhány idézetet Capa életrajzi könyvéből, a Slightly out of focus-ból (Kissé elmosódva).

Összeszen 106 felvétel készült azalatt a néhány óra alatt, amit a parton töltött az invázió első hullámával. A filmek egy része már a harctéren tönkrement a víz miatt, a csatát átvészelő tekercsek a hívó technikus hibájából semmisültek meg: izgalmában túl forróra kapcsolta a szárítót, így az emulzió leolvadt az előhívott filmekről. Nyolc felvételt sikerült megmenteni, melyek azóta méltán világhírűek. A korabeli újságok képaláírásai szerint csak Capa keze remegett túlságosan, mikor a felvételeket készítette.

"Kormányosunk leengedete elöl a rámpát, és a vízből kimagasló, groteszk rajzolatú fémakadályok között előtűnt egy füstfelhőkbe burkolózó, vékonyka partvonal - a mi Európánk, a "Könnyű Vörös" partszakasz. Egy másodpercre megtorpantam a rámpán, hogy elkészítsem első valódi felvételemet a partraszállásról. A csónak kormányosa azonban, aki fölöttébb érthető sietséggel óhajtott kikerülni ebből a pokolból, csöppet sem megmagyarázhatatlan tétovázásnak értelmezte fényképészeti előkészületeimet, és egy jól célzott fenékbe rúgással igyekezett elhatározásra bírni. A víz hideg volt, és a part még leglább száz méterre esett."


"A katona lerántotta fegyveréről a vízhatlan tokot, és minden célzás nélkül lőni kezdett a füstgomolyok mögött rejtőző part felé. Saját fegyverének dörgése annyi bátorsággal öntötte el, hogy előrenyomult és rám hagyta a fedezéket. Biztonságom ezzel valamelyest növekedett, így hát fotózni kezdtem a hozzám hasonlóan lapuló harcosokat."

"Egy lélegzetvételnyi pihenőt tartottam... aztán begolyóztam.
Az üres kamera vadul reszketett a kezemben. Valami újfajta, eddig ismeretlen félelem öntött el, amelytől eltorzult az arcom, és tetőtől taplig rázkódott minden porcikám. A katonák mozdulatlanul feküdtek körülöttem. Csak a holtakat görgették ide-oda a hullámok a víz szélén. Egyetlen csónak dacolt a pergőtűzzel, vöröskeresztes sisakot viselő szanitécek özönlöttek ki belőle. Nem gondolkoztam, nem döntöttem tudatosan. Egyszerűen csak talpra ugrottam , és a csónak felé iramodtam. ..."


"Amint a fedélzetre léptem hatalmas rázkódást éreztem, és egyszerre csak toll lepett el mindent. - Mi a franc ez? - gondoltam. - Csirkét öldös itt valaki? - Aztán észrevettem, hogy a naszád felépítményét lőtték szét, és a toll a vele együtt eltalált katonák dzsekijének bélésanyaga volt. A kapitány hangosan zokogott. Az adjutánusát közvetlenül mellette szaggatta ízekre a gránát."

Már hazafele indultam a parlamenti emlékülés/bazilika emlékmise fotózásról, kikanyarodtam a sarkon a Deáknál, erre szembejött egy hadseregnyi ifjúsági mozgalom, így a hazamenetel eltolódott még két órával (ők sem tudták megmondani melyikhez tartoznak: mikor kérdeztem belezavarodtak a történelmi/népi/nemzeti szókombinációkba és előreszaladtak megkérdezni, aztán nem jöttek vissza). Már a rózsaszín ruhás kislányos (utolsó) képért megérte.

Rögtönzött galéria, klikk a nagyobb képekhez, vagy Flickr


1


2


3


4


5


6


7


8


9


10


11


12


13


14


15

Tegnap olyan dolgot tettem, amire lassan hét éve nem volt példa: Leültem a TV elé megnézni egy olyan műsort, amire kíváncsi voltam. Az On the Spot Afganisztánról szóró részét a Spektrumon.

Nem láttam előtte a korábbi részeket, magáról a sorozatról is csak tegnap hallottam először, Tumblr-en. A műsort két magyar fiatal készíti egzotikus/veszélyes országokból. Ennyi. - Nem kevesebb, viszont annál sokkal több. (A sorozat honlapján és blogján van bővebb infó róluk.)

Amiért vártam:

Kíváncsi voltam mit tud lowbudgetből összehozni két fiatal, ha nekivág Afganisztánnak.

Volt a főiskolán egy világ újságírói szemmel terepen c. speckol, ahol az ilyen műsorgyártás elméletét tárgyaltuk (egyedi témák felkutatása és feldolgozása külföldön), ott elég siralmas ötletekkel álltunk elő ha jól emlékszem. Érdekelt hogy csinálja, aki jól csinálja.

Amit kaptam:

Élvezetes, reality/dokumentumfilm. Kicsit gerillavideó jellegű, de ezáltal sokkal életszerűbb - emberközelibb képek. Érdekes témák. Sikerült eddig nem ismert oldalait is bemutatni a konfliktusnak, mégegyszer: élvezhetően. Nem tudom lehet-e hasonlítani bármihez is hazai műsorok közül (viszonyítási alapom nincs).

Inspiráló volt azt látni, hogy ilyen utak megvalósíthatók fiatalon/önállóan és kevés pénzből is, az anyagnak pedig utána lehet komoly nyilvánossága. Három évig azt hallgattuk a főiskolán, hogy a külföldi tudósítás halott, hülyeség, lehetetlen. Ez a műsor mindenképp új perspektívát adott.

Egyedül azt nem értem, miért ilyen lehetetlen időpontokban kell műsorra tenni. Késő este ismétlik minden alkalommal, pedig simán előrébb lenne a helye (bár félő hogy nem sokan kapcsolnának át kedvenc sorozatukról emiatt).

Ismétlések:

Szombat június 5. 22:00
Vasárnap június 6. 23:30
Péntek június 11. 22:30

Ilyen arányok mellett talán jobban érthető az előző post, és a dolog súlyához képest komolytalan fotók is.

Innen a link.

Kínában állami cenzúrával ellenőrzik az internetet, az arab világban betiltják a közösségi oldalakat az első Mohammedet ábrázoló karikatúra után, Amerikában pedig a jelek szerint a BP olajtársaság tarthatja távol a sajtót az olajkatasztrófától.

A parti őrség közleménye szerint ma reggelre sikerült egy ún. top-kill módszerrel elzárni azokat a csöveket, melyekből lassan egy hónapja szivárgott az olaj a tengerbe a fúrótorony helyén (a műveletet élő web-cam közvetítésen is lehetett követni). A mentési és helyreállítási munkák minden nyilvánosságot megkapnak, az igazi katasztrófáról viszont nem mondható teljesnek a sajtóból visszaköszönő kép.

Kezdettől fogva gyanúsan kevés és többnyire unalmas kép érkezett a katasztrófáról, amit már akkor furcsának találtam: hazai terepen egy ekkora szenzáció esetén minimum azt várná az ember az amerikai sajtótól, hogy a partvidék teljes hosszában, méterenként táborozó fotós és videós stábok ötpercenként élőben jelentkeznek a helyszínről. A dolog nem csak nekem tűnt fel, a témával a Newsweek egy mai cikkében foglalkozik.

Már a szivárgás első hetében érkeztek műholdas felvételek, amiken jól kivehetően kisváros méretű olajfoltok lebegtek a vízen, alig néhány száz kilométerre a Mississippi folyó deltájától. Ezután napokig semmilyen izgalmas (bár ez a szó elég morbid, a katasztrófára gondolva) kép nem érkezett, és azóta is alig lehet olyan fotókat látni, amik az ilyen olajfoltokat, vagy a hatalmas károkat szenvedett élővilágot mutatnák be (akad azért egy, két ellenpélda)

A környéken dolgozó riporterektől egyre több olyan történetet hallani, hogy a parti őrség nem engedi a sajtó munkatársait a a területre. Az ipari területeken nyilván akkreditációhoz kötött a fotózás és az is megérthető, ha a felderítő gépen épp nem marad hely a fotósnak, de ennél komolyabb lépések is történtek az ellenőrzött tudósítás érdekében.

A cikk szerint parti őrség visszafordít minden hajót az öbölben és a nemzeti parkok közelében, ha azokon sajtósok is utaznak, ugyanígy nem szállhatnak vízre a sajtó munkatársai saját hajókon sem. Az egyetlen ellenőrizetlen lehetőséget a halászhajók jelentették, ám pletykák szerint a BP már a halászokra is nyomást gyakorol, felhasználva a befolyását a környéken. A legtöbb halász aki eddig fedélzetére engedte a fotósokat, már szóba sem áll velük, féltve az állását vagy engedélyét.

A térségben magánrepülők csak a BP beleegyezésével repülhetnek, engedély hiányában ezer méter alá nem ereszkedhetnek, ilyen magasságból pedig nem lehet használható képeket készíteni. A korlátozás biztonsági előírás, mely kivételesen szigorú, ha a gépen a sajtó képviselői utaznak. A legtöbb ilyen repülő nem kapott berepülési engedélyt az elmúlt hetekben. Az öbölben gyakorlatilag kizárólag a BP-vel szerződött parti őrség gépei és helikopterei repülhetnek,

“It’s a running joke among the journalists covering the story that the words ‘Coast Guard’ affixed to any vehicle, vessel, or plane should be prefixed with ‘BP,’ "...“It would be funny if it were not so serious.”

A vízi és légi korlátozásokkal elérhető, hogy csak olyan területekről készüljenek képek, ahol a szennyezés minimális, vagy ahol a védekezési munkák sikeresen haladnak. Így történhet meg, hogy amerika legnagyobb ember által okozott környezeti katasztrófájáról csak a steril, kémcsövet egy fazéknyi olajba dugdosó képek jutnak el a sajtóig. Aggasztó tény, hogy a helyi hatóságok egy olajtársaságnak alárendelve hoznak intézkedéseket, a nyilvánosság kárára.

Még egy érdekesség, bár ez inkább apró ferdítés, mint cenzúra:

Infografika egy BP-s sajtótájékoztatóról:
A képen a zöld csíkok a semlegesített és elkerített olaj mennyiségét ábrázolják az eltelt idő függvényében. A tájékoztatón a BP-s alkalmazott épp arról magyaráz, hogy az egyre hatékonyabb módszerekkel egyre több olajat sikerül kezelniük. Könnyen lehet úgy is értelmezni, hogy mióta az új módszereket alkalmazzák, nagyságrendekkel több olajat sikerül elkülöníteniük.

Az ábrán ezzel ellentétben az eddigi összesített mennyiségeket mutatják, ami értelem szerűen csak nőhet az idő függvényével. A valós kép az ábra helyes értelmezése szerint, hogy az egyre több tengerbe ömlő olajat ugyanolyan hatétkonysággal semlegesítik.

Legalábbis ha olyan helyeken szeretnénk járni és fotózni, ahova a legkevesebb turista látogat: