Látványpékség

Tudom, hogy felesleges a Bigpicture-t linkelni, de Kevin Frayernek megjelent ma egy baromi jó feature-je Afganisztánból. Mentőhelikopteres útjain lőtte a képeket.

Kíváncsi voltam. Westbalkán óta tudjuk, hogy a közösségi hírfolyam nem igazán működik híresemények esetében, ha kevés ember kerül közvetlen kapcsolatba a történésekkel. Jól működik viszont, ha a történés tömegeket érint (lásd a nemzeti földrengésünk), ha a dolog egyszerűen befogadható, átadható, ha remeg alattad a szék, neked csak twittelni kell róla és hír lesz belőle. Ez működik 120 karakternyi szöveggel,

De mi a helyzet a képekkel?

Arra voltam kíváncsi, össze lehet-e rakni egy galériát Flickren megosztott fotókból, ami versenyképesen bemutatja az elmúlt két napban Amerikára szakadt havazást (versenyképesen = látványosan, informatívan, gyorsan).

Szigorú voltam a válogatásnál. Keresési szempontok:

- creative commons - felhasználható/megosztható license;
- a képnek az elmúlt három napban kellett készülnie;
- a képalából vagy metaadatokból egyértelműen megállapítható helyen és időben.

Ezek a használhatóság alapvető szempontjai, ha bármelyik feltétel nem teljesül, a kép nem játszhat.

Rákerestem a snow, snowstorm, blizzard tagekre nagyvárosok szerint, illetve körülnéztem az erre a célra létrehozott groupokban is. A válogatásra másfél órát szántam, nyugdíjas tempóban ennyi idő kétszer is elég hírügynökségi anyagokból galériát faragni tetszőleges témában.

Másfél óra alatt kb. nyolcezer képet tudtam átnézni, és közel kétszázat emeltem ki közülük. Egy jó képről már thumbnail állapotban el lehet dönteni, hogy működik-e. Ez így megy.

A kiemelt fotók 90%-át sajnos ki kellett szórni a dátum miatt: a legtöbb decemberben vagy január elején készült, esetleg több éve, csak most töltötte fel valaki. Pedig elsőre megörültem, hogy sikerülhet egy fasza galériát összerántani belőlük.

Maradt 10-15 kép amiből elkezdhettem volna válogatni, de erős jóindulattal is csak 4-5 volt olyan, ami hírértékkel bír, és megállná a helyét egy galériában. Szóval ami nem hulladék. Na.

Mielőtt bárki hülyének nézne, hogy profi fotósok munkáihoz mért színvonalat kerestem volna, nem.
A képek egyáltalán semmit nem ábrázoltak: nem kép ez, sem ez, meg ez, meg ez, meg ez, de ez sem és ez sem. És minden kép amit meg sem nyitottam, a hozott példák valamelyik klónja volt.

A címben feltett kérdésre a válaszom egyértelmű: nem. Ez így bukta. Legalábbis ebben a formában nagyon sovány. És ez nem a sokszor emlegetett, évhátrányból induló magyar valóság helyzete, hanem Amerika, ahol előrébb jár a közösségi megosztós kultúra.

Lehet, hogy a huszonezer képes halmazból összejött volna 14-16 kép. De mennyi idő alatt? Milyen szenvedések árán? Nem éri meg a belefektetett idő.

Kíváncsiságból lazábbra engedtem a filtereket, és belevettem a nem CC-license, hanem all rights reserved képeket is. Az eredmény 130.000 képre ugrott. Ha most, fél óra elteltével újra nézném, valószínűleg már 135.000-nél járna.

Thx, but no thx.

Tanulság? Nincs tanulság. Furcsa napról napra megélni ezt a (saját) szemléletváltást. Amiről éveken át hittem hogy működhet, és amiről a főiskola alatt is mindenki homályosan csak annyit mondott, hogy ez az irány, ezt kell majd követni, az a gyakorlatban baromira nem működik.

Megint más kérdés, hogy béna képekből is lehet galériát csinálni, és hangzatos címet adni neki, és ugyanúgy nézni fogják, de hát

Kíváncsi voltam. Westbalkán óta tudjuk, hogy a közösségi hírfolyam nem igazán működik híresemények esetében, ha kevés ember kerül közvetlen kapcsolatba a történésekkel. Jól működik viszont, ha a történés tömegeket érint (lásd a nemzeti földrengésünk), ha a dolog egyszerűen befogadható, átadható, ha remeg alattad a szék, neked csak twittelni kell róla és hír lesz belőle.

De mi a helyzet a képekkel?

Arra voltam kíváncsi, össze lehet-e rakni egy galériát Flickren megosztott fotókból, ami versenyképesen bemutatja az elmúlt két napban Amerikára szakadt havazást (versenyképesen = látványosan, informatívan, gyorsan elkészítve).

Szigorú voltam a válogatásnál. Keresési szempontok: creative commons - felhasználható/megosztható license; a képnek az elmúlt három napban kellett készülnie, a képalából vagy metaadatokból egyértelműen megállapítható helyen és időben. Ezek a használhatóság alapvető szempontjai, ha bármelyik feltétel nem teljesül, a képet nem lehet használni.

Rákerestem a snow, snowstorm tagekre nagyvárosok szerint, illetve körülnéztem az erre a célra létrehozott groupokban is. A válogatásra másfél órát szántam, nyugdíjas tempóban ennyi idő kétszer is elég hírügynökségi anyagokból galériát faragni tetszőleges témában.

Másfél óra alatt kb. nyolcezer képet tudtam átnézni, és közel kétszázat emeltem ki közülük, amikre kíváncsi voltam (egy jó képről már thumbnail állapotban el lehet dönteni, hogy működik-e)

A kiemelt fotók 90%-át sajnos ki kellett szórni a dátum miatt: a legtöbb decemberben vagy január elején készült, esetleg több éve, csak most töltötte fel valaki. Pedig elsőre megörültem, hogy sikerülhet egy fasza galériát összerántani belőlük.

Maradt 10-15 kép amiből elkezdhettem volna válogatni, de erős jóindulattal is csak 4-5 volt olyan, ami hírértékkel bír, és megállná a helyét egy galériában. Szóval ami nem hulladék. Na.

Mielőtt bárki hülyének nézne, hogy profi fotósok munkáihoz mért színvonalat kerestem volna, nem. A képek amiket láttam egyáltalán semmit nem ábrázoltak: nem kép ez, sem ez, meg ez, meg ez, meg ez, de ez sem, és ez sem. És minden kép amit meg sem nyitottam, a hozott példák valamelyik klónja volt.

A címben feltett kérdésre a válaszom egyértelmű: nem. Ez így bukta. Legalábbis ebben a formában nagyon sovány. És ez nem a sokszor emlegetett, évhátrányból induló magyar valóság helyzete, hanem Amerika, ahol előrébb jár a közösségi megosztós kultúra.

Lehet, hogy a huszonezer képes halmazból összejött volna 14-16 kép. De mennyi idő alatt? Milyen szenvedések árán? Nem éri meg a bele fektetett időt. Kíváncsiságból lazábbra engedtem a kereső filtereket, és belevettem a nem CC-license, hanem all rights reserved képeket is. Az eredmény 130.000 képre ugrott, ha most, fél óra elteltével újranézném, valószínűleg már 135.000-nél járna.

 No. Thx.

Tanulság? Nincs tanulság. Furcsa napról napra megélni ezt a (saját) szemléletváltást. Amiről éveken át hittem hogy működhet, és amiről a főiskola alatt is mindenki homályosan csak annyit mondott, hogy ez az irány, ezt kell majd követni, az a gyakorlatban baromira nem működik.

Megint más kérdés, hogy béna képekből is lehet galériát csinálni, és hangzatos címet adni neki. Akkor ugyanúgy kattintják. 

A New Yorker magazin egyik újságírója hét év távlatából eleveníti fel bagdadi emlékeit. Tudósítóként dolgozott Irakban a háború kezdetétől, ott volt azon a történelminek tartott eseményen is, ahol lelkes iraki tömegek ledöntötték Szaddám Husszein szobrát Bagdad főterén.

Az eseményt élőben közvetítette minden nagyobb nemzetközi Tv-csatorna, egyenesen a berlini fal lebontásához hasonlítva annak történelmi jelentőségét. Másnapra címlapos hírekben köszöntek vissza a zuhanó szoborról készült képek, Donald Rumsfeld (akkori) védelmi miniszter egyenesen az amerikai csapatok végső győzelmét látta az áprilisi nap eseményeiben - harminc nappal az invázió kezdete után.

Valóban jelentőségteljes esemény, amikor a diktatúrát jelképező gonosz vasszobra a földre hull a frissen felszabadított nép által, de április 9-én nem egészen ez történt. 

“Hey, get a look at that statue,” Lambert said. “Why don’t we take it down?”

A valóságban a tér, bár tényleg elfoglalták az amerikai csapatok, egy tenyérnyi kis zöld sziget volt Bagdadban (zöld zóna a felszabadított terület). Jelentőségét a harcok során talán csak a mellette található hotel szolgáltatta, ahol a külföldi tudósítókat szállásolták el.

A kérdéses területet valóban elhagyták a felkelők, viszont alig néhány száz méterre nyugatra a tértől még heves tűzharcok dúltak azon a reggelen is, mikor a legyőzött vasszobrot elkezdték kidönteni a lelkes civilek.

A környéken állomásozó katonák aznap reggel a frontvonalnak számító utcákba igyekeztek, mikor riporterek egy csoportja és a katonai vezetés utasította őket, hogy segítsenek az iraki civileknek szobor-ügyben.





Az eseménynek hamar híre ment a közeli sajtóhotelben, a tér rögtön megtelt tudósítókkal. Sőt, ahogy a videón is látszik, sokkal több külföldi riporter látható az első sorokban, mint iraki civil.

A 2003-as hírekben épp ezért nem is mutattak sem nagytotált, sem közelképeket, akkor ugyanis kiderült volna, hogy közel sem annyira jelentőségteljes az egész. Minden Tv-csatorna egy öt-tíz másodperces óvatosan összevágott anyagot ismételt.

Az előző igaz-hamis történelem bejegyzésnek az volt a tanulsága, hogy egy beállított fotó milyen erősen ferdítheti a valóságot, ebben az esetben viszont jóval többről van szó. Az egész valóságot megrendezték a képek kedvéért.

Nem arról volt szó, hogy a helyszíni tudósítók nem látták volna át a helyzetet. Pontosan tudták, hogy a szemük előtt levezényelt események nem tükrözik a valódi állapotokat, mégis végigjátszották szerepüket a történetben.

Háborús helyzetekben talán ritkák az ennyire megrendezett esetek, de Peter Maass visszaemlékezéseit olvasva érdemes belegondolni: Hány hasonló híresemény történik meg csak azért, mert hírt kell belőlük csinálni.

Gyanús lett az előző posztban, hogy miért adok el egy teljesen jól működő fényképezőgépet? Elárulom a valódi indokot:

PUSZIMATA

“Színesítse rendezvényét egyedi, Valentin-napra tervezett fotós szolgáltatással!

Kedves együttműködésre van szükség két vendég között, ha PusziMatával szeretnének képet készíteni magukról.

Az automata ugyanis akkor készít fényképet, ha az előtte álló két (vagy több) vendég puszit/csókot ad egymásnak.

A PusziMata két félszív alakú fül és a résztvevők között létrejövő fizikai kapcsolat segítségével érzékeli, mikor kell fényképet készítenie. Ezen szolgáltatásunkat kifejezetten ajánljuk családi-, baráti rendezvényekre vagy Valentin napra.

Nagyszerű élmény, remek móka, emlékezetes ajándék!

Puszimatánk fényképnyomtatással, valamint e-mail/MMS küldéssel is megrendelhető. Az elkészített képet a rendezvény arculatának megfelelő brandingeléssel látjuk el, melyet azután nyomtatunk vagy a megadott címre küldünk.

Tegye igazán maradandóvá Valentin-napi rendezvényét perszonalizált PusziMata fotókkal!”

Innen már nincs sok a Terminátor háromig.

Úgy hozta, hogy sürgősen eladó a jelenleg használt felszerelésem egy része:

Nikon D300 váz - karcmentes állapotban (1 kis szakadás van a kereső gumiborításán (cserélhető), meg az AF gombon kopott a felirat. -80e körüli expó szám, még bőven a zár élettartamának fele benne van) - 170.000 Forint eladva

MB-D10 markolat- egy-két helyen kopott, ennyi az összes hibája, és van hozzá eredeti Nikon EN-EL3e akku. -elsősorban a vázzal együtt adnám + 15.000 Forintért eladva

Tokina12-24mm F4 DX objektív - az elején a műanyag borításon van egy repedés, de ez a képalkotást és a működést nem befolyásolja. - 70 ezer Forint eladva

Elsősorban egyben adnám el, mert:
- Az új vázhoz ezekre nem lesz szükségem;
- Ez így egyben egy jól működő rendszer haladó-hobbi és kezdő-szakmai szempontokból is;

Azért nyersz vele, mert:
- Egyben elég olcsón adom, ha utánaszámolsz a három tétel bolti árának;
- Kiegészítők keresgélése helyett itt van egyben; használható, félprofi felszerelés;

Annyira megtetszett a két poszttal ezelőtt linkelt portré bloggerekről sorozat, hogy nem hagyhattam kép nélkül a dolgot.

A környezet annyiban nem természetes, hogy nyilván nem sötétben ülök minden nap, illetve a kép kedvéért elpakoltam a szétdobált ruhákat, és az ágyon is rendet tettem. Amit meg lusta voltam elpakolni azt inkább kiretusáltam.

Amúgy pofonegyszerű ilyet csinálni. A monitorok simán adnak elég fényt hozzá, hogy kézből, állvány nélkül is megoldható legyen a dolog, ha van valaki aki... szóval én állványt használtam.

Az időkép.hu-ra került fel ma ez a fotó, ami olvasókon keresztül jutott a szerkesztőkhöz. A felvétel készítői szerint egy gömbvillámot sikerült lekapniuk a kert végében. Szerintem meg nem. Mindenesetre ha nekik van igazuk, ez az első használható kép egy igazi gömbvillámról.

A készítés körülményeiről bőségesen olvashattok az időképen, az egyik kommentelő pedig egész hihető cáfolatot is írt a fotó mellé (szzoli, nem linkelhető a komment).

Én is hajlamosabb lennék azt hinni, hogy nem így néz ki egy világító test környezete. Ha megnézitek közelebbről, rögtön a gömb előterében sötétebb részek vannak, ami érthetetlen ha a gömb megvilágítja maga körül a havat.

Inkább a vaku hibája lehet, vagy valamilyen optikai/lencsetorzítás, bár én nem emlékszem rá hogy hasonló hibát valaha is láttam volna képeken (és azért képekből elég sokat elfogyasztok naponta.)


A másik szolid érv ellene, hogy a gömbvillámnak elvileg nincs fénye a látható tartományban, így speciális szűrők nélküli fényképezőgéppel fotózva nem lehetne fehér fénye, illetve átlátszóbbnak kéne lennie.

Szerintetek? Gömbvillám?

Ma reggel arra ébredtem, hogy a tegnap esti West-Balkánban történt tragikus baleset a magyar közösségi média első Twitteren-Facebookoon dokumentált eseménye. Na hagyjuk már egymást a hülyeséggel.

Hiszek - eddig legalábbis hittem - a közösségi média életképességében a hasonló események tudósításában, de ahogy azt a hajnali eset is mutatja, sokat kell még fejlődnie a közösségnek és a közösséget ész nélkül felhasználó portáloknak is.

Felhasználói oldalról: Végig kéne gondolni posztolás előtt, hogy egy twittnek, képnek, videónak következményei lehetnek. A hétköznapok során jó esetben csak a szokásos társaságunk olvassa amit összehordunk, de amint egy bejegyzésünk nyilvánosságot kap, teljesen megváltoznak a játékszabályok. Ha ez a szerencsétlen lány végiggondolja milyen shitlavinát indíthat el a bejegyzésével, talán fele ekkora ügy nem kerekedik a dologból.



Az ő twittjét kezdték először átvenni más twitterezők, majd hírportálok, tőle terjedt futótűzként a kamu, miszerint bla bla bla. Persze a lány szempontjából a történet igaz. Valóban azt láthatta, hogy valaki mellette a földre esik, - egy zsúfolt, füstös, szar helyen, mint a West-Balkán is, nem nehéz rosszul lenni. Azt is hallhatta hogy mindenki késelésről sikítozik.

Elég ha egy ember elkezdi kiabálni, a többi nem azt fogja kérdezni, pláne egy tinibulin, hogy valóban mi is történt.

Ugyanez igaz mindenkire akinek hirtelen lett egy ismerőse a West-Balkánban, akitől hallotta, hogy az is hallotta, hogy valaki sikított, de hogy mitől, azt már nem tudja, de egy másik haverjától meg úgy hallotta hogy tömeges késelés történt. Ha pedig elég sok ilyen hülye összegyűlik, még több júzernek lesznek újabb ismerősei, akik továbbosztják a hülyeséget, mígnem végül már annyian kántálják, hogy eljut a nagybetűs médiába is.

A probléma másik oldala az, ahogy hivatalos csatornákon kezelték az esetet. Rendőrségi tájékoztatást kb. hajnali három tájt kaptunk a helyszínen, de még ekkor sem fogalmazott egyértelműen a szóvivő (tartott a helyszínelés) mi történt a három lánnyal, hányan sebesültek meg. Gyors és pontos információkkal már éjfél körül elejét lehetett volna venni a pletykáknak.

Mert hát, mit kezd a helyszínen a tudósító, aki nem kap tájékoztatást a hivatalos szervektől? Kérdezgeti az szemtanúkat, amik nincsenek. Elég ha az illető kabát nélkül vacog a hidegben, akkor biztos a WB-ből jött és látott-hallott valamit. Innen megint csak a pletykák és a meg nem erősített tippek fognak továbbmenni, de ezek már tízezrekhez jutnak el, öt perceként változó tartalommal. Kész is a baj.

Így fordulhatott elő, hogy az egyik pillanatban öt halott, a másikban három, a harmadikban hatan csak késeltek és 17 halott van, de lehet hogy csak sebesültek vannak, akik az erkélyről estek le.

 A kényszer hogy valamit írni kell, mert embertelen sokan kattintják a hírt, erős ilyen helyzetben. Viszont amióta divat lett a közösségi információszerzés, ez a kényszer már a hitelesség rovására is megy. A kettő együtt meg elég szerencsétlen kombináció.

A developing story az egyszerű olvasó számára ismeretlen fogalom. Nem tud mit kezdeni a folyamatosan érkező hírekkel, csak igénye van rájuk.

Hiába írja oda a portál hogy állítólag, úgy tudjuk, meg szemtanúk alapján, meg így, meg úgy, az olvasók ezeket hajlamosak tényként kezelni, a szimpatikusabb igazságot elfogadni, aztán valós meggyőződéssel üvölteni azt tovább Facebookon.

Kétségek közt marad az ilyen olvasó, ilyenkor pedig teret kapnak a szélsőségek, mint a kuruc.info, ahol kész tények elé állítják az közönséget, még ha azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az hogy az innen szerzett infó válik hangosabbá a közösségben, valahol minden légből kapott hírekkel dobálózó portál hibája is.

Remélem érzi mindenki az önmagát gerjesztő hülyeség tipikus esetét, nem is kell tovább ragoznom.