lvnte 2014.03.10. 10:25

Ha csak három posztot olvasol el, mielőtt az új PTK megöli a sajtófotót, az egyik ez legyen!

A Magyar Sajtófotó halála valahol Völgyi Attila posztja és a 444 felhívása között keresendő. Mindkét szerzőnek igaza van, de sokkal érthetőbb lesz a történet, ha a két cikkből kiemeljük a lényeget.

A legtöbben azért osztották meg a 444 cikkét, mert abban azt írják, hogy az új szabályozás végleg kicsinálja a sajtófotót. Ez egyszerűen nem igaz. Attila posztja ezzel szemben maga a Törvény Szava, csak picit elvész a paragrafusok között.

Nem attól félünk, hogy ezek után nem fotózhatunk majd le senkit. Az a baj, hogy az új szabályozás nem tisztáz egyértelműen helyzeteket, és minden vitás kérdés a bírói gyakorlat szeszélyétől függ majd továbbra is. Mi a ráutaló magatartás? Mi a szóbeli engedély és hogyan bizonyítom, hogy megkaptam? Ki a közszereplő? Mi számít tömegnek? Mi a nyilvános esemény? 

Egyik kérdésre sincs biztos válasz, a bírók döntésein pedig súlyos százezer forintok múlnak.

Mi változik?

Anarki írása felhívja a figyelmet egy buta és értelmetlen ostobaságra: a rendőrök arcát a magyar törvények értelmében nem mutathatja a sajtó, ezért őket minden esetben (...) felismerhetetlenné kell tenni a képeken - És ez tényleg indokolatlan hülyeség. Cserébe nem is változik az új ptk-val.

De más sem igazán: az a helyzet, hogy a munkánk legnagyobb részét nyilvános eseményeken végezzük, ahol közszereplőket és tömeget fotózunk mindenféle élethelyzetekben. Nézzétek végig akár az idei Sajtófotó pályázat képeit vagy a World Press Photo-t. Egy olyan kép sincs köztük, ami az új ptk. értelmében ne készülhetett volna el, de olyan sem, ahol a fotósnak valamit máshogy kellene csinálnia hozzá, mint eddig tette.

Az erre vonatkozó szabályok lényegében nem változnak: 

  • Közszereplőről készített kép, utcai felvétel, vagy tömegrendezvényen készült, tömeget, többeket ábrázoló, nem egyediesített felvétel esetén nem kell hozzájárulást kérni. (A bírói gyakorlat szerint tömegfelvételnek számít, ha az ábrázolás módja nem egyéni, az egyes résztvevők nem elkülönülten jelennek meg a felvételen, hanem tömegként.)

 Fontos: kell-e engedély az egyéni/portré fotó elkészítéséhez és publikálásához? Igen. 

De engedélyt most sem kell és ezután sem fog kelleni előre kérni a képhez. Elég ha a kép elkészülte után megbeszélitek a helyzetet a képen felismerhető szereplővel. Nem kell mindenkivel órákat csevegni, a beleegyezés történhet ráutaló magatartással is: nem kezd el kapálózni feléd, hanem tudomásul veszi, hogy fotózod. A legbiztosabb persze lepapírozni, de ez elég életszerűtlen ma.

A legtöbb esetben pár értelmes szó vagy egy kedves gesztus meg is oldja a helyzetet, de ha valaki nagyon határozott kifogást emel a fotózás ellen, akkor sem vagy köteles törölni a képet. De nem publikálhatod, amíg bele nem egyezik.

Ha nem nyilvános eseményen vagytok, az egészen más: mondjuk, csak úgy sétálsz az utcán, belefotózol egyet a szembejövő arcába, hazarohansz és eladod a képet, másnap pedig a fotó egy társkereső oldal címlapján virít a hirdetés alatt, vagy egy Facebook oldal coverfotójaként (...) Na ilyet nem lehet csinálni az új ptk értelmében (a régiében sem). Viszont egy fotóriporter sem így dolgozik, nem így készülnek a képek az újságba.

  • Ugyanez a helyzet a nyilvános felhasználói profilokból letöltött képek esetén is (twitter-tumblr-facebook-személyes blogok-instagram). Minden esetben hozzájárulást kell kérni a felvétel felhasználásához a kép készítőjétől és a képen szereplőktől.

Fontos: megakadályozhatja-e valaki, hogy lefotózd? Nem.

Megtiltani megtilthatja, de ahogy Attila is írja, a tiltás nem jelenthet korlátozást.

A helyszínen az illető nem akadályozhat téged erővel és nem töröltetheti a képedet. Sőt, nem is vagy köteles megmutatni a memóriakártyádat, még a rendőrnek sem. Nyugodtan mondhatod azt is, hogy nem fotóztál, csak az arcod előtt volt a gép és a keresőjében nézelődtél. Persze ez pofátlanság.

Mi van akkor, ha a fenti példában készült fotót mégis publikálod? Ha a kép nyilvános eseményen készült vagy bűncselekményt ábrázol, akkor publikálhatod is a képet. Ugyanez vonatkozik a közszereplőkre is, ha nem közszereplés közben kapod le őket, az AB - nagyon helyesen - épp pár napja jelentette ki, hogy a közszereplőnek többet kell tűrnie a méltányolható közérdeknél is.

Szóval, akármi történik is majd március 14-én, három dolog biztos:

  • Nem fog változni az a gyakorlat, ahogyan a képek ma az újságba kerülnek.
  • A rendőrök rajtunk kívül csak féldiktatórikus, buta országokban állnak az arcukkal a törvény felett, és ezzel jó lenne kezdeni valamit.
  • A beteg valószínűleg túléli a ptk. változtatásait, és vígan haldoklik tovább.

1 komment

lvnte 2014.03.06. 09:42

Embedelhető fotókkal kísérletezik a Getty, és ez jó dolog

Nagyon szimpatikus első lépéssel kezdte el megoldani a blogokon és közösségi oldalakon nem-teljesen-legálisan megjelenő ügynökségi képek problémáját a Getty. 

A probléma a felszínen elég láthatatlan, szerintem a bloggerek kilencven százaléka nem is tud a létezéséről, a maradék tíz százalék pedig tud róla, és arról is, hogy lehetetlen vele bármit kezdeni. Elvileg nem lehetne csak úgy letölteni egy ügynökségi fotót az internetről, és kirakni azt a blogomra (ide) vagy akár tumblr-re, hanem ezekért a képekért ugyanúgy fizetni kéne az ügynökségnek vagy engedélyt kérni a készítőjétől. Az internet viszont egyszerűen nem így működik. Lehetetlen lenne ezt a menetet a gyakorlatba átültetni. 

A Getty megoldása most az, hogy mától embedelni lehet néhány millió képüket saját és szerkesztőségi felhasználásra. Ugyanúgy beilleszthető egy-egy kép, mint egy Youtube-videó. Az embed egyelőre picit fapados és csúnya is (lásd fenn), nem lehet például testre szabni a méretet és a keretet, de első lépésnek megteszi.

Vannak kétségeim afelől, hogy ez a módszer el fog terjedni bárhol is, nem hiszem hogy bárki el fog kezdeni ezentúl a Getty oldalán képeket vadászni, de az irány nagyon tetszik.

Simán elképzelhető, hogy a jövőben a videókhoz hasonlóan a képeket is kísérik majd reklámok, amikből a bevétel az ügynökséghez és rajtuk keresztül valahol a fotóshoz is kerül. Klassz modellnek tűnik így elsőre. Azt sem tartanám a valóságtól teljesen elrugaszkodottnak, ha egyszer majd minden fotót az eredeti forrásáról lehetne így embedelni, és a kép mindig visszamutatna valahogy magától a publikálás helyére. 

A forrás megjelölése nem csak kedves gesztus a fotós felé, de arra is jó, hogy tisztázzon egy sor félreértést, pontosítsa a képet, satöbbi.

Ha részletesebben olvasnátok erről, ajánlom a BJP cikkét, ha pedig ki akarjátok próbálni az embedelést

Itt a link a Getty keresőjéhez

Címkék:vélemény képszerkesztés fotóblog fotóriporter sajtófotó fotográfia közösségi média

1 komment

lvnte 2014.03.03. 21:10

A legszomorúbb Oscar-szelfi, amin mindenki mosolyog

EllenSelfieOscars

 

Obama twitteres rekordját egy pillanat alatt lenyomta ez a fotó a tegnap esti Oscar-gáláról, amin annyi híres ember mosolyog egyszerre, ahány csak belefért az új Samsung okostelefon keresőjébe.

Ennek talán csak az a néhány tucat fotós nem örült, akik több tízezer képet készítettek ugyanott az este. A Reuters szinte élőben adta ki a képeket (ez nem újdonság, elképesztően gyorsan dolgoznak minden ilyen világeseményen), az AFP-re a készülődéssel együtt 15 ezer fotó (!) került fel az idei gála alá, és ők csak kettő a nagyobb ügynökségek közül, akik az este jelen voltak, és futószalagon ontották a képeket.

Hogy feleslegesen-e vagy sem, az egy sokkal bonyolultabb sztori, ebbe a posztba legyen elég annyi, hogy egyikük fotója sem tudott volna versenyezni ezzel a képpel, hiába a technika meg a rengeteg erőforrás mögöttük. Ha öt év múlva valaki előveszi a 2014-es gálát, ezt a képet fogja elővenni, amit az egyik műsorvezető nyomott le egy szépen megrendezett marketing akció keretében.

Az Obama-fotó elképesztő sikere után sokat foglalkoztak ezzel a témával, mármint azzal, hogy mi értelme az utolsó cipőcsattig dokumentálni egy eseményt, ha az egymillió lájkhoz nem is az eseményt kell bemutatni, elég csak egy nagyon erős vizuális élménnyel arcon csapni az olvasót. 

A Slate-en meg máshol több cikkben is jól körüljárták ezt a nagy ölelés sikere után: beszéltek a fotóssalmeg Obama kampányfőnökével is, és valami olyasmi lett a nagy tanulság a végén, hogy a hagyományos hírfotó egyre inkább kiszorul majd a hír műfajából. Nem csak gyorsaságban nem tud versenyezni a mobilokkal, de az üzenet hámozgatására sincs ideje senkinek.

A látványos, az okos és a sokkoló képeknek is marad helye az interneteken, de a hírekből már nem ilyen fotókkal lesznek igazi hírek. Minél egyszerűbb a kép, minél kevesebbet kell rajta gondolkodni, annál könnyebb megosztani. Erre jó az ölelés, és erre jók a mosolygó arcok, amik a nap végén valahol a faék vizuális megfelelői. Jobban teljesítenek ilyen helyzetekben, mint a legjobb hírfotók.

*note to self: Érzelmekkel kell eladni a híreket, nem pedig jó képekkel.

 

Címkék:vélemény képszerkesztés fotózás photoblog fotóriporter sajtófotó fotótechnika fotográfia digitális fotózás képügynökség photojournalism mobil fotó

2 komment

lvnte 2014.02.26. 12:46

Mennyit ért Merkel véletlen hitlerbajusza?

000 Nic6300807
Fotó: Yoav Lemmer / AFP

 

Tegnap valószínűleg mindenki elment volna a hír mellett (itthon legalábbis), hogy Netanjahu és Merkel találkoztak Jeruzsálemben, ha nem kerül fel Facebookra ez a fotó a The Post szerkesztőitől.

A találkozó utáni nyilvános fotózáson az izraeli miniszterelnök a tömeg felé mutatott, az ujja pedig szerencsétlen árnyékot vetett Merkel arcára. Nincs semmi trükk, nem kell Photoshopot kiáltani, a képen minden stimmel: a színpad szemből volt megvilágítva, az árnyéknak pont ott kell lennie, ahol a képen látszik. Az ilyen fotózásokon általában rengeteg fotós áll készenlétben, úgyhogy bármit is gondolnánk, egyáltalán nem volt nehéz vagy trükkös elkészíteni ezt a fotót. Sokkal könnyebb volt, mint publikálni.

A Jerusalem Post nem is használta a képet a találkozóról szóló hírek mellett, de az ott dolgozó újságírók a tiltás ellenére sokan megosztották a poént Twitteren és Facebookon. Valószínűleg ők sem gondoltak bele, milyen lavinát indítanak ezzel.

A fotós azóta mossa kezeit.Ő csak leadta ezt a kockát is több tucat képpel együtt a szerkesztőinek, de nem gondolta, hogy használni fogják. Pláne azt nem, hogy a kép elindul a közösségi értelemben vett világhír felé, és olyan politikai üzenet lesz belőle, amit ő sem akart.

Nem lehet nem látni a poént a képen (mi is kitettük, de a vizuális poénnál nagyobb feneket nem kerítettünk neki), ezért osztotta meg boldog-boldogtalan, amivel együtt jár az is, hogy nem mindenki rendezte le egy mosollyal a megosztást. Az index kommentelői közül is előbújtak a buta zsebnácik, és sikerült olyan elképesztő dolgokat levezetniük ebből a fotóból, ami már messze távol van a józan ész és a nyomdafesték közös határain.

Két jó kérdés a végére:

Nyert vele valaki? Itt van egy különleges és exkluzív fotó, ami körbejárta a világot és százezrek osztották meg. A lap nem közölhette le, ráadásul a botrány miatt magyarázkodniuk is kell, a fotós meg nem akarta a nyakába ezt az egészet. Aztán ott vannak az olvasók, akiknek az egyik része nem érti, a másik meg nem tudja helyén kezelni.

Megérte?

Címkék:hír fotózás fotóblog sajtófotó közösségi média

4 komment

lvnte 2014.02.19. 15:33

Mit üzen az idei World Press Photo a tavalyi győztesnek?

01 John Stanmeyer

Péntek délelőtt már bekészítettem a 'Halál utáni ölelés lett az év sajtófotója' címet ehhez a poszthoz, mert biztos voltam benne, hogy az idei World Press-t az indai ruhagyár romjai alatt talált pár fotója fogja dominálni. Aztán nem így lett - bár a kép harmadik lett, POYi-n pedig első a spot news kategóriában.

Az idei nagydíjat (és a POYi egyik fődíját) egy egészen más hangulatú kép nyerte. Nyugodtan mondhatjuk, hogy John Stanmeyer fotója (fent) egyedülálló az idei mezőnyben, de még a korábbi évek nagydíjas képeihez mérve is. Miért is?

Hírfotónak egészen rendhagyó.

Kicsit távolabbról nézve akár egy vektoros grafika is lehetne, annyira nem rendelkezik a klasszikus hírfotó semmilyen tulajdonságával. Az alakok csak körvonalak, arcok nincsenek, a helyszín sem lehet ismerős, sőt, ha képaláírás nem lenne hozzá, valószínűleg senki nem találná ki, hogy afrikai menekültek próbálnak egy olcsóbb szolgáltató hálózatára csatlakozni a mobiltelefonjaikkal Dzsibuti partjainál.

Azért érdekes ez a kép, mert a klasszikus hírfotókkal ellentétben nem akar egymaga egy egész sztorit elmesélni, de a hozzá tartozó történettől rögtön megtelik súlyos mondanivalóval. Az idei győztes fotó inkább egy összetett üzenet (ja, a kép címe: Signal), ami egy sor társadalmi és szakmai témára, és talán az elmúlt évek nagydíjas képeire is reagál.

A tavalyi WPP győztes körül kialakult botrányok egészen rossz irányba vitték a sajtófotó megítélését. A fotóst nem csak retusálással vádolták, mert kiszínezte a képet, de szenzációhajhászásnak bélyegezték azt is, ahogy a gyászt ábrázolta. Látvány szempontjából az idei győztes kép erősen szembenáll a tavalyi-és a korábbi győztesekkel, meg úgy általában az ilyen pályázatokon jellemzővé vált trendekkel.

Amit felróttak a korábbi nagydíjasoknak, az az idei képen elő sem fordulhatna: nem lehet annyit játszani a tónusokkal a drámaibb hatás kedvéért, nem nagyon lehet rajta a lényeget külön ecsetekkel kiemelni, hogy működjön a kép. Ha a tavalyi és az idei képeket egymás mellé rakjuk, talán az is érezhető, hogy a zsűri kicsit visszaszólt vele az előző éveknek. Ez persze önmagában nem érv a győztes kiemelés mellett, de ha már így alakult, lehetett egy ilyen oldala is a döntésnek.

Az eredményhirdetés másnapján a WPP zsűrije azt is megosztotta, hogy a nevezett képek nyolc százalékát kellett kizárni túlzott manipuláció miatt - a győztes kép a maga egyszerűségével ezt is az orra alá dörgöli minden fotósnak, aki képes ilyen ostoba hibával elvágni magát a pályázaton.

Persze a fotó önmagában, minden belemagyarázás nélkül is működik. Nézegettem pár percig a képet, és simán el tudtam képzeni, hogy én állok ott a tengerparton, és próbálok térerőt halászni a víz partján. Sok száz képet láttam már tízezres szíriai menekülttáborokról, meg a Földközi-tengeren hánykódó afrikai menekülthajókról, de azokból a képekből - bármennyire erősek is - nem éltem át ennyire a helyzetüket. Itt az ismerős mozdulat meg szinte megszólít. 

A Lightboxon volt nemrég egy cikk arról, hogy ma már a legbrutálisabb sajtófotók sem sokkolnak. Nem fogja már igazán megdöbbenteni az emberek többségét még a legdurvább erőszak sem, ezért meg kell próbálni máshogy elmagyarázni egy konfliktust. Erre tett kísérlet ennek a fotónak a kiemelése is. Hagyja az agyonmutogatott afrikai harcokat, és az unalmas vér és szenvedés helyett megmutat egy mikro-történetet az események hátterében. Ráadásul egy olyan történetet, amihez egy modern technikával körülvett hülyegyerek (mint én) is képes valahogy viszonyulni.

Szóval, ezért nagyon jó ez a kép. Jobb, mint bármi, ami idén nyerhetett  volna.

 

Címkék:képszerkesztés fotózás world press photo photography photoblog fotóriporter fotográfia photographer fotómanipuláció photojournalism

Szólj hozzá!

lvnte 2013.11.20. 23:10

Fiatalok, akiknek nagyon kevés idejük van fotózásra

dalma_1384981806.jpg_946x655

Idén is (tavaly is) Marjai Jánossal ketten fotóztuk a TEDxYouth@Budapest előadóit.

Az alapötlet az volt, hogy mindenkiről készüljön egy olyan kép, amiről nagyjából kiderülhet, hogy mivel foglalkozik vagy miről ad elő - legyen kicsit személyes, kicsit egyedi, de ne annyira, hogy ne lehessen egymás mellé tenni őket egy programfüzetbe. Legyen elég tér a fotókon szövegnek, de azért töltsék ki a képet, satöbbi. 

Nagyon hosszú posztot írhatnék arról, hogy miért nem sikerültek olyan jól a képek, de ehelyett inkább örülök annak a néhányak, amik igen. A négy legfontosabb tanulságot viszont levontam:

Nem lehet egy nap egy-két embernél többet fotózni. Efölött már azon aggódsz, hogy fél óra múlva a következő helyen kéne lenni, és nem a képre figyelsz.

Hagyni kell időt arra is, hogy ha nem jó a hely, nem jók a fények -nem áll össze valami- akkor el lehessen napolni, és nem a leadás előtti napra, most vagy soha szervezni fotózást.

Ki kell mozdítani az alanyokat a megszokott környezetükből. Egyik kép sem lett jó, ami olyan helyszínen készült, ami "épp útba esik"; "ott szoktam ebédelni"; "úgyis ott dolgozok"; - az ilyen kifogásokat el kell hárítani.

Jobb ha belenéz a kamerába, akit fotózol. Vagy nem.

A TEDxYouth@Budapest egy független szervezésű TED esemény, amihez a nagytestvér adja a nevet, de helyi közösség szervezi. Itthon van vagy négyféle TEDx rendezvény, a Youth egy egésznapos konferencia, ahol harminc év alatti fiatal tehetségek adnak elő mindenféle témákban (a fenti linken a HVG.hu-s Nagyításból kiderül, hogy ki-miről).

Címkék:fotózás fotóblog portré saját képek tedxyouth

Szólj hozzá!

lvnte 2013.11.19. 12:03

Megújulna a Fortepan, és nem is kell sok pénz hozzá

fortepan 44865

Az elmúlt hetekben több száz új képpel bővült a Fortepan, aminek nem lehet eléggé örülni. Hatalmasra nőtt az oldal az elmúlt időben, lassan már alig lehet megtalálni rajta, amit keresünk. De a jó hír az, hogy ezt az archívum kezelői is így látják, és ígéretük szerint még idén elkészülhet néhány fontos, de nem látványos fejlesztés az oldalon:

Jobb lesz a kulcsszavazás és nyitott lesz a képek címkézése. Ez azt jelenti, hogy bárki hozzáadhat majd releváns infókat a fotókhoz, amik így könnyebben kereshetőkké válnak. Könnyebb lesz megtalálni, ami érdekel. Ha autós képeket keresünk, akkor azokat, ha csak kalapos embereket akarunk a 40-es évekből, akkor azokat.

Összeállíthatunk majd saját gyűjteményeket is, amiket aztán könnyen megoszthatunk bárkivel. Ezek mind-mind nagyon jó dolgok, de

400.000 forintra van szükségük a fejlesztésekhez, amihez eddig 26 ezer jött össze.

A kis piros Donate gombbal lehet őket támogatni Paypalen. Ha így nem tudod, vedd fel velük a kapcsolatot emailben: fortepan@fortepan.hu.

Aki örült már legalább egyszer Fortepan-galériának az Indexen, most megdobhatja őket két kóla árával, és már túl is teljesítettük a tervet. Hajrá!

Emlékeztetőül:

Sosem látott képek ötvenhatról

Így építettük a szocializmust

Budapest akkor és most

Amikor még azt hittük, a történelmet megnyertük

Egy humanista főtiszt képei a Don Kanyarból

Szólj hozzá!

lvnte 2013.11.15. 13:34

Képek nélkül, fehér helykitöltőkkel jelent meg egy francia lap, hogy támogassa a fotósokat

liberation-05_copy_1384518933.jpg_1160x424

A Paris Photo kiállítássorozat nyitónapjára időzítve képek nélkül jelent meg az egyik legnagyobb francia lap, hogy így hívják fel a figyelmet a sajtófotósok (főleg a háborúkban dolgozó fotóriporterek) megélhetési nehézségeire. 

Mire hozzám is eljutott a hír, Völgyi Attila már szépen összefoglalta, és egy tök jó írást olvashattok nála a zsugorodó szakma problémáiról.

*Update: na tessék, így védi a Libération a fotósokat. november 18-án reggel lövöldözés volt a szerkesztőségükben, egy fotós megsérült.

Szólj hozzá!

lvnte 2013.11.13. 20:20

Ha eladod a képed, kérdezd meg, kinek lesz

672.jpg

A Velvetnek sikerült elérnie Vörös Szilárd egyik barátját, hogy kiderítsék, tényleg eladta-e egy norvég társkereső oldalnak a Kézcsók című képét. Mint kiderült, igen, de Szilárd csak annyit tudott, hogy reklámcélra lesz a fotó. Hogy hová, azt nem.

Vörös Szilárd szabadúszó, dolgozott a Hócipőnek, a HVG-nek és szinte az összes heti és napilapban jelentek már meg képei. A Kézcsókkal 2008-ban a Sajtófotón is szerepelt. Az eredeti képaláírás szerint Orbán Viktor Budapesten a XVII.kerületben kampányolt az egészségügyi népszavazás ügyében,ahol egy idõs úr kezet csókolt neki. 2008.02.28. - hír-esemény kategóriában abban az évben ez az Orbán-fotó került a legjobbak közé. 

Szilárd állítólag a Velvettől tudta meg, hogy a képét a vevő nem politikai reklámhoz használta fel - ahogy ő azt feltételezte a (szóbeli?) megállapodásuk alapján - hanem egy olyan norvég társkereső portál reklámja lett, ahol félrelépéshez kereshetünk partnert magunkak. De legalább diszkréten. Hírverés nélkül.

Kínoska. De lehet-e ilyet csinálni?

Nem vagyok jogász, de azt hiszem, ebben az esetben a fotós hibázhatott. Ha szerződésben foglalt, konkrét feltételek nélkül adta el a képét, és nem nézett utána, mivel foglalkozik a vevő, utólag már nehezen lehet reklamálni a felhasználás módjáért. 

A hasonlóan kínos meglepetések elkerülése érdekében mindig írásban kell tisztázni, hogy hol jelennek meg a képek, és milyen kontextusban. Ezek legalább olyan fontos dolgok, mint pénzt kapni a fotóért.

Címkék:vélemény fotóblog Sajtófotó Fotóriporter

Szólj hozzá!

lvnte 2013.11.13. 18:34

Negyven év Európa bulinegyedeiben

schrunkelmadame-lehmitz-1970_1_1384343800.jpg_1200x800

Azt hiszem, mindenkiben okoz egy törést, amikor először találkozik Anders Petersen 1978-as sorozatával, a Cafe Lehmitz-zel. Bennem okozott. Ezután értettem meg anno, hogy valószínűleg szüleim is jártak bulizni, és negyven éve is ugyanaz történhetett egy este, ami ma is.

Petersen a húszas éveiben dolgozott Hamburg egyik nem-túl-előkelő kocsmájában, ahova lecsúszott, de nem-túl-szégyenlős emberek jártak szórakozni. Nem lehet rajtuk nem röhögni, de akárhányszor újranézem ezeket a képeket, mindig rácsodálkozok a szereplők őszinteségére. Az egész valahogy mégsem vicces, nem groteszk, hanem természetes. Pedig hát. Na.

Anders megmutatja ezzel a sorozattal, hogyan kell megtalálni a szépet a legvállalhatatlanabb helyzetekben.

Valószínűleg csak nekem volt újdonság, hogy Petersen túlélt negyven évnyi éjszakázást, és semmit nem változott (ellentétben a kávézóval, ami segélyközpontként működik ma). Még hatvanon felül is simán bevállal egy utcai verekedést, ha így közelebb kerülhet egy témához. Az elmúlt néhány évtizedben megfordult börtönökben, elmegyógyintézetekben, és ugyanúgy járja Európa nagyvárosainak bulinegyedeit, ahogyan a hetvenes években tette. Ma csak azt sajnálja, hogy már alig találkozik hozzá hasonló öregekkel a Sohóban.

A TIME gyűjtötte most össze az évtizedeken átívelő munkáját a Párizsi fotóhónap elé, ahol ma nyílik kiállítása. Peterson idén 69 éves.

Címkék:fotóblog éjszakai élet fotóművészet fotótörténet fotográfia

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása